Csömör egy – 2018-ban – 9772 lakosú, Pest megyei nagyközség. „Semmi különös”, ha csak az nem (gondolom elfogultan), hogy apám itt született, itt töltötte kisgyerek korát. Ugyan iskolába már Pesten járt, mégis sokat mesélt a szülő-falujáról, a testvéreivel való hancúrozásokról, Gyuri bátyjával való villongásairól, apja szigoráról, s persze Csömör „hatalmas folyójáról”, amit, amikor először megláttunk öcsémmel, el sem hittük, hogy folyó: addigra olyan csörgedező kis patak lett már. Aztán apám „elment”, de mi azóta is, testvéreivel és a „nagy családdal” (unokákkal, dédunokákkal, ismerősökkel, barátokkal) minden évben kilátogatunk Csömörre: van, amikor egy születésnapi ebédre, van, amikor könyvbemutatóra.
Csömör megint „családi” helyszín lett.
Tudni kell, hogy Csömörön akkoriban, már a XIX. század óta – apámékkal együtt – több zsidó család is élt, még Zsinagóga, zsidó temető is volt a faluban. Magyarok, zsidók és nem zsidók, békességben éltek egymással. Aztán ’44-ben a Csömörön élő zsidókat is, közel 100 embert elhurcoltak Auschwitzba, ahonnan már nem tértek vissza.
2013-ig a zsidó temetőt gaz, dudva borította; a sírkövek összetörve, fölismerhetetlenül hevertek mindenfelé. Akkor néhányan, a ZSIT egylet tagjai és lelkes támogatók, a nagyközség önkormányzatának a támogatásával rendbe hozták a temetőt, emléket állítottak a Holokauszt áldozatainak és minden évben megemlékeznek róluk.
Így volt ez tegnap is.
Sokan voltunk ott, sokan hallgattuk az elhangzó áldozatok neveit; a szavakat: mennyit vesztett a község a magyar-zsidók elpusztításával, a meg nem született utódokkal; az ígéretet, hogy soha többet.
A megemlékezés végén a kövek halkan koppantak az áldozatok emlékhelyénél, mégis, mintha nem is a mai Magyarországon lennénk, a remény ott csillogott mindenki szemében …
2018. 10. 15. hétfő