Biztosan én látom rosszul.
Biztosan valamit nem vettem észre.
Biztosan nem voltam elég figyelmes.

Na de mindig?

Olvasom, hallgatom a híreket, mert olvasnom, hallgatnom kell. Mert ismernem, tudnom kell az életemet, a szeretteim életét meghatározó, befolyásoló történéseket. A hírek ugyanis a – kimondott és kimondatlan – szabályokról jeleznek mindig: a hatalom gyakorlásának a módjáról, szokásainak a változásáról, a mindennapjaimat alapvetően befolyásoló intézkedéseiről.

Olvasom, hallgatom tehát a híreket. Innen is, onnan is. Nem lehet nem olvasni, hallgatni, nézni, aztán torkig lenni velük. Egyszerűek, tőmondatocskák, kijelentések: megfellebbezhetetlen állítások.

Hogy tények-e? Hogy kifejtik-e az igazság minden szálát?

Az már bizonytalan, kétséges. Talán nem is érdekes. Talán nem fontos. Majd kimegy a mosásban. Az idő mindent megold: vagy így, vagy úgy. Rendszerint úgy. „Oszt’ akkor jónapot”!

Nekem kell értelmeznem azokat!

Olvasom, hallgatom tehát a híreket. Most az orosz-ukrán konfliktusról szól az ének. Ijesztő. Itt történik a „szomszédban”. Már hadiállapot van! Harari azt írja: „Sajnos az, hogy a háború a 21. században veszteséges üzlet még nem garantálja a békét. Sosem szabad alábecsülni az emberi ostobaságot. Az emberek egyéni és kollektív szinten is hajlamosak az önpusztításra.” Ezt már többször bizonyították, mint az ellenkezőjét. Kis gesztusok ködös reményekért, aztán hatalmas pofára esés! Az „ostoba” vezetők mindig a nép farkával verik a csalánt! Nekünk sem jutottak mások. És láss csodát, tényleg: „A falak ereje nem a kőben vagyon, hanem a védők lelkében” – mondja Németh Szilárd saját alapítvánnyal rendelkező birkózó államtitkár, „és nem fogunk a kézifegyverek gyártásánál megállni. Itt is a magyar érdek a meghatározó.”

Megint a sorok közötti ürességből kell olvasnom, a második (harmadik) értelmezést kell észrevennem! Már megint nem azt jelentik a szavak, amit valójában jelentenek.

Nem baj.

Figyelek.

2018. 11. 26. hétfő