(szubjektív bejegyzés)

I.

1. Nemrég kaptam egy ismerősömtől az üzenetet: „Titkárnőm szólt, hogy a baráti körükből ketten elkapták a koronát és most szerdáig ne menjünk be mert akkor telik le a 14 nap. Igaz, hogy múlt héten együtt voltunk bent, de most ez nem lényeges. Ami érdekes, hogy ebből a baráti körből egy pár elment ezután letesztelni magát. Annak rendje módja szerint bejelentkeztek megadták adataikat, vártak. Olyan sokan voltak, hogy megunták hazamentek, teszt nélkül. Múlt héten megjött az eredmény. Egyikük pozitív másikuk, nem. Az orvostudomány diadalaként nem kell teszt a diagnózishoz.” …
2. 86 éves ismerősömmel történt (történik): Az egyik vidéki kórházba hétfő reggel nyolc órára berendelték egy vizsgálatra. A felesége és a bácsi kocsiba ültek és bekocsiztak a kórházba és leültek a kijelölt váróba. A bácsi egyébként alig kell már föl az ágyból, ott is tréningben és állig betakaródzva fekszik, mert annyira fázik, alig bírja. Teltek az órák, többször is szólta a futkosó nővéreknek, hogy fáznak, nyolcra voltak berendelve, mire mindig jött a gyors és ingerült reakció: „nem látják, hogy dolgozunk, ne zavarjanak!”. Délután négykor(!!) haza akarták küldeni őket, hogy már késő van, ma már nem kerülnek sorra, amikor – tőle szokatlan módon – a feleség eléggé hangosan visszaszólt, hogy nem látják, mennyire rosszul van a férje? Mire sürgés-forgás majd rövid tanácskozás után katéterezés és több liter vizelet leszívása után döntés: a bácsi itt marad, az asszony azonnal menjen haza, mert a Covid-19 miatt zárlat. A bácsit elvitték, a feleséget elzavarták. Azóta több nap telt el, a telefonon történő érdeklődésre orvos nem jön, az ápolónők ingerült válaszokat adnak: a bácsi zavart, nem tudja hol van, le kellett kötni az ágyhoz, hívja majd 11-kor, délután négykor, holnap a főorvos urat, ők nem mondhatnak semmit. Azóta is mennek a telefonok és ezek a válaszok….

Persze: ez nem foci, ez egészségügy…

II.

86 éves ismerősöm két hete van benn a kórházban.

Ahol zárlat van a Covid-19 miatt.

A felesége azóta minden nap próbál bemenni, telefonálni: megtudni, hogy van a férje, mi a baj és az nagy-e. A bejutás lehetetlen: szájmaszk nélküli vagyonőr (olyan, mintha iskola-rendőr lenne) állja minden „betolakodó” látogató útját. A telefon szintén megoldhatatlan lecke: telefonon keresztül a kezelő-orvoshoz nem, legfeljebb az ápolóig lehet eljutni, akitől jön a semmitmondó válasz: „próbálja 10-kor, 11-kor, most ebédel, most vizitel, mit zavarja a doktor urat…”; és ez így megy már két hete minden nap, napjában huszonegyszer-huszonkétszer.

Semmi hír a betegségről, romlásról, javulásról, legfeljebb annyi: a bácsi zavart, cigarettázni akar, a feleségét keresi, nem tudja, hol van, le kellett kötözni az ágyhoz.

Ma telefon jött: délután egy mentő hazaviszi a bácsit, de gondoskodjon ápolóról; hogy mi a baj, azt majd a doktor úr(nő) mondja el, hívja egy óra múlva…

Magyarország egészségügyi ellátása. Csak az ember van lesza@a, meg persze a hozzátartozó is. Ha nem csókos, ha nincs benne a brancsban.

Szóval délután eljön az igazság pillanata: Covid-19 teszt volt-e a bácsin? Nem tudható: csak bemenni nem lehet a Covid-19 miatt, kijönni lehet.

Közben a miniszterelnök (úr) ötszáz egészségügyi dolgozót meghívott a Szuper-döntőre.

A Fradi meg nem járult hozzá, hogy a Paks elleni meccset elhalasszák, mert több paksi labdarúgó koronavírus tesztje pozitív lett.

Közben a szotyizás a focipályákon zavartalan.

Persze: ez nem foci, ez egészségügy…

2020. 09. 14. hétfő