(51.)
Hidegre ébredtem. pedig nincs is (olyan) hideg, csak az elmúlt napok melege után. Thesszát ez nem zavarja, sőt vidámabban rohangál a kertben, hallgatja a kutya-postát és azonnal reagál is rá: kutya-jó élete van – gondolom, mikor vigyorgó pofájára nézek, ahogyan tűri a simogatásomat.
„Hát igenis, zavarsz. Zavar a lézengésed és zavar a nyomorod akár saját hibádból kerültél bele, akár a társadaloméból. Általában mindenféle nyomor zavar és ha valaki a saját hibájából kerül is bele, még mindig a társadalom hibája, hogy egyáltalán van nyomor, melybe az emberek, hogy, hogy nem, tömegesen belekerülnek. Igen, zavar a nyomorod, zavar barázdás arcod, szomorú őszes bajuszod, ötven-egynéhány esztendőd, amit épületeken töltöttél, sok porban és kevés örömben, zavar a silány eleséged és a rothadt lakásod, amit elképzelek és zavar a jövőd, amit nem tudok elképzelni. Zavar, hogy itt állsz és lézengsz, zavar, hogy alázatosan megköszönöd, hogy vettem valamit tőled, – zavar, mert másutt szeretnélek látni és más hangot szeretnék tőled hallani. Zavar ez az egész dolog, zavarnak az okok, melyek előidézik, a messzeágazó tünetek, melyek kísérik és amelyek lassan-lassan valóban tűrhetetlenné teszik minden tisztességes ember életét. Legfőképpen pedig az a logikai zavar zavar, hogy csak a lézengést tiltják be, nem pedig magát a nyomort” – olvasom az 1935(!)-ben írottakat és próbálom megérteni az olvasottakat. Mintha a mai Magyarországról írta volna, mintha most élne Budapesten vagy bármelyik magyar városban. Csak most nem virágot „árulnak”, hanem a „Fedél Nélkül”-t. „Legyetek igazságosak: ne mérjetek egyenlő mértékkel” – írta később, majd 1943. január 21-én Ukrajnában munkaszolgálatosként meghalt.
Tegnap este az asszony nézte a „VOKS” című műsort, hát vele néztem (nem tudtam végig megnézni, nem bírta a gyomrom) én is: Hiller és L. Simon vitáját a kultúrpolitikáról, arról például, hogy mi a különbség a jobb és a baloldali emlékezetpolitika között. „A baloldali szobordöntögető, mi parkba visszük az idejét múltakat” – így L. Simon; „egy történetünk van, abból nem lehet mazsolázni!” – így Hiller és hozzátenném: a magyar alaptörvény preambuluma miért törölt, cenzúrázott ki egy teljes történelmi korszakot; miért hamisít meg, díszit föl egy másikat? De csak magamban morgok. Aztán hallom, hogy milyen kultúrpolitikát várhatunk el egy ilyen szedett-vetett szövetségtől, amiben jobbikos, momentumos, szoci politikusok vannak. Miért: a Fideszben nincsenek fasiszták, rasszisták, homofóbok és persze kultúremberek is? Inkább olvasni kezdek…
Thessza alszik a takaróján, aztán hirtelen fölpattan, élesen vakkant kettőt és már rohan is ki a kerítéshez: „levele” jött, azonnal át kell vennie!
„Szélmalomharc”-ot vívunk, de vajon „bús-képű” lovagja vagy bolondjai vagyunk-e a világnak? „A „bús-képű lovag” minden tette a gyengék és elesettek megsegítésének önzetlen szándékából fakad” – ugye milyen röhejes, kigúnyolható gyengeség? Hisz’ világunk másról szól ma! „Otthon, haldoklás közben, a világi és egyházi hatóságok díszruhás előljárói, akiket nyugtalanít különös szereplése, máglyán égetik el a gyanús könyveket, melyek Don Quijote-t megbolondították” – végződik a film: ma nem éget könyvet a hatalom, „csak” megbélyegez, írókat, költőket (próbál) kizárni a magyar irodalomból; újságírók ellen indít hadjáratot, mert nem állnak be „Éljen Eduárd”-ot kiáltani. Lovagok vagyunk vagy bolondok?
Miközben írok, Thessza bejön a dolgozó szobámba, fejét óvatosan a combomra rakja, szemeit rám szegezi, mintha segíteni akarna: nem vagy te lovag, de bolond se…
- 08. 26. csütörtök