(110.)

Szikrázóan süt a nap, néhány centiméter hó hullott az éjjel, de nincs annyira hideg, hogy a kertben megmaradjon, már voltam a patikában, ahol hosszú sorban kígyózott a gyógyszerre váró emberek sokasága, mindenkin maszk volt, még kinn, a patika előtt is várakoztak, viszont sehol egy hang, semmi morgolódás, a gyógyszerész kedvesen és gyorsan dolgozott, hamar végeztem. Most nem velem volt Thessza, hanem Marival mentek a piacra, szinte együtt értünk haza, most itt hever mellettem, nyalogatja, tisztogatja magát.

„Nálatok van választás?” – fordulok Thesszához a kérdéssel, „mert nálunk, magyar embereknél hamarosan lesz és akkor szavazunk, te kire szavaznál?”, de Thessza csak fekszik, igaz: a szemeivel engem néz, talán a farka is megmozdul, de nem, fekszik tovább nyugodtan, talán várja a folytatást. Persze tudom én: Thesszáéknál nincsen választás, a falkában megküzdenek, megharcolnak a „falka-vezérségért”, aztán az erősebb győz, a gyengébb meg megy a falkába, nem kell nekik szavazni, csak „gond lenne vele”. Az ember-falkában is sokan gondolkodnak így, azaz tennének így, de baj csak akkor lesz belőle, ha a kormány, a hatalom gondolkodik így, aztán ennek megfelelően cselekszik is. Hogy is mondta a regnáló „falka-vezér”, „… ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok”, hát éppen ez az, azt figyeljük, érezzük nap mint nap.

Thesszáékat értem, az erősebb, az erősebb: ő nyúl először a kajáért, választ szukát, fekszik a legjobbnak vélt helyre. Az embereknél ez, hogy is, nem ugyanígy van? „Hülye kérdés” – súgom csak magamnak, hisz a válasz nem kérdés. Pedig (állítólag) azért választunk, hogy ne ugyanígy legyen, olyanok legyenek a „vezetőink”, akik elfogadják „szolgaságukat”, hiszen ez így volt, amióta világ a világ! Mert ők mégsem ezt teszik: a „szolgának” választott inkább kiválasztottnak érzi-hiszi magát, és élni kezd „kiválasztotti” helyzetével, lehetőségeivel. Hát nem így volt ez az utóbbi tíz-tizenkét évben is? Viszont a remény hal meg utoljára…

Tovább szemezünk Thesszával: ő persze hallgat, nekem közben jár az agyam. Vajon kit fogunk választani? „Inkább támadnak az emberek olyan valaki ellen, aki megszerettette magát velük, mint akitől félnek” – írta Niccolo Machiavelli, meg azt is: „Az embereknek úgy kell ártani, hogy ne lehessen félni a bosszútól.” „Érted te ezt, kis-kutyám?” – kérdezem Thesszától, „te kit választanál?” Barna szemeiből árad a szeretet, nem is kérdés, mit sugároz. „Mi, emberek, vajon miért nem így választunk?” – nézek előre, „lehetséges, hogy igaza van Machiavellinek? Vagy nem is ismerjük föl a helyzetükünket, hogy ártanak nekünk, félünk tőlük?”

Ömlenek a hírek a legújabb botrányról, a Völner-Varga-Rogán maffiáról, ami pedig nem is az egyetlen, csak éppen az aktuális balhé. Vajon mindenki érti-e, miről is van szó? Itt és most nem „megfoghatatlan és normális aggyal elképzelhetetlen” milliárdokról van szó, hanem arról, ami közvetlenül érint(het) mindenkit: a gyereked nem egyenlő feltételekkel vizsgázhat, a Bíróság előtt nem érvényesül(het) a jogegyenlőség, a házadat „@arért-h@gyért” veszik majd meg, amikor elárverezik, hiába pályáznál azér’ az ingatlanért, úgyse te nyered… Persze végső soron ezek is a milliárdokról szólnak, de legfőképpen arról, hogy a kormány szügyig benne van, hogy ez már ténylegesen „maffiaállam”.

Thessza hirtelen fölugrik, élénken kirohan a szobámból, kinéz a teraszra, majd visszaszalad és elkezd sivítóan ugatni, ami nála azt jelenti: nem hallod, mennem kell a kerítéshez!

Kiengedem: most nem tudott segíteni…

2022. 01. 22. szombat