NAPLÓSZERŰEN

0 Flares Filament.io 0 Flares ×

(143.)

TÉBLÁBOLÁS

Egykoron cikáztam a kosárlabda-pályán, a megállások, a „sarkazások”, a megfordulások, az irányváltások nem okoztak gondot: persze alacsony, irányító játékos voltam, mint a legendás Armenak Alacsacsján (persze a magam szintjén) a „Szovjetunióból”; ma már néha-néha a lassú séta is gondot okoz Thesszával (ilyenkor ő érzékeli és lassít), bizonytalanná tesz a járás – de ezzel kell, hát ezzel élek együtt.

Azt hiszem, így téblábolok, így téblábolunk „mi” az életben is. Különösen most, ebben a kiszámíthatatlanságban, amikor csak úgy kapkodjuk a fejünket: mi lesz itt?! (Kicsit körülnézek, mert hátrébb akarom tolni a székemet, keresem Thesszát, nem hever-e éppen a görgő-lábak útjában, de nem, hát odagurulok a hamutartóhoz, átemelem az íróasztalomra és óvatosan, a kidudorodó parafához kocogtatom a pipámat és beleszórom a hamut.)

Gondolatban tovább téblábolok.

Olvasom a „Facén” (több ablak is nyitva van a laptopomon) Dragomán György írását, emlékét a végleges beléptető pecsétről, „aminek a hajnali csattanását se fogom soha elfelejteni” – írja, hogy ezerkilencszáznyolcvannyolcban, tizenötévesen ezen a napon lépte át a román-magyar határt, áttelepültek Magyarországra. (Bevillan, hogy jónéhány évvel később, amikor én már egy kis-bank vezérigazgatója voltam Kiss Judit Ágnes szervezett a dolgozóknak egy irodalmi estet, amin az akkor még „ismeretlen” fiatal Dragomán György – nagy sikert aratva – fölolvasta egy novelláját…) Vajon manapság mire gondolhatnak azok a sorstársai, akik Magyarországról, a perifériából, zsarnokságból menekülnek Londonba, Münchenbe, Bécsbe és „még tudom is én hová”. És mit érezhetnek azok a menekülők („illegális migránsok”), akik a most délen „Röszkénél” lépn(én)ek be hozzánk, akár csak átutazóként?!

Kitéblábolok a kertbe, Thessza azonnal csatlakozik hozzám, míg én lassan bandukolok, nézegetem a „nevét is virágát is tudom” bokoraljakat, nagyvirágú porcsinainkat, keresem a békánkat a tóban és visszabaktatok a szobámba.

„Olvastad – riaszt rám a Messengerem – megalakult az ”Európai Magyarországot! – Dobrev Klára árnyékkormánya”, mit szólsz hozzá?!”; már ömlik is a fröcsögő sokadalom mintha a HÍR azonnali becsapódásokat, robbanásokat okozna. És ketté is szakad azonnal minden: az egyik oldalon a gúnyolódó, anyázó mocsok, ellenvélemény, rágalom és riadalom, a másik oldalon a „hozsanna néked” végre, a megváltó. Állást kell foglalni. Tényleg azonnal állást kellene? És ha nem?! Akkor áruló vagyok vagy „csak” bölcsen hallgató „neked semmi sem jó”?! Hisz’ én is azt akarom: történjen már valami! De vajon lehet úgy megváltoztatni a rendszert, hogy benne vagyunk, hogy továbbra is részt veszünk, hogy hitelesítjük a jelenlétünkkel?

Áh, téblábolunk csak tovább – Thessza kinn, a kertben, én a gondolataimban idebenn.

És akkor fölbukkan a „víz alól” egy arc, egy lány arca, aki küzd a halálfélelme és a megaláztatása ellen, a húgáért, az édesanyjáért, talán a nőkért is, mindenkiért, akiket a hatalom és az erő megaláztatásra kényserített és kényszerít, az úszólányokért, talán mindannyiunkért is: ez így nem mehet tovább!! Vállalja arcát, történetét, hogy beszélni fognak róla, hogy újabb megaláztatások érik majd, hogy kifordítják majd szavait, hogy aljas történeteket találnak majd ki róla… És mégis vállalja, hogy KILÉP A MÓKUSKERÉKBŐL, mert ez így tovább nem mehet…

Egykoron cikáztam a kosárlabda-pályán, a megállások, a „sarkazások”, a megfordulások, az irányváltások nem okoztak gondot: persze alacsony, irányító játékos voltam, mint a legendás Armenak Alacsacsján (persze a magam szintjén) a „Szovjetunióból”; ma már néha-néha a lassú séta is gondot okoz Thesszával (ilyenkor ő érzékeli és lassít), bizonytalanná tesz a járás – de ezzel kell, hát ezzel élek együtt.

  1. 09. 17. szombat kétszáznegyedik nap
0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.