NAPLÓSZERŰEN

0 Flares Filament.io 0 Flares ×

(155.)

Ma a focipálya mellett a temető felé sétáltunk Thesszával, itt is „gyöngyszemmé lett” a „katlan”, ahol a megyei bajnokságban rúgják a fiúk a bőrgolyóbist. Egyszer-egyszer kimentünk meccset nézni papával, aki mindig mosolygott, még akkor is, amikor gólt kaptunk – most ott pihen a nagy-fa tövében…

 

Hosszabb volt az utunk a szokásosnál, hát többet is mormogtam a bajuszom alatt Thesszának, de ő nem figyelt rám: elszaladt tőlem, föl-föl túrta az orrával az útszéli avart, aztán visszajött hozzám, „mi lesz már, miért nem baktatsz gyorsabban” – kérdezte szemeivel, aztán megint előbbre rohant. Arra gondoltam, amit olvastam, mielőtt elindultunk: „Minden eddiginél több, 13 millió forintnyi megtakarítás jut átlagosan egy magyar háztartásra”. Biztos így van, ha leírták – gondoltam, mert megnéztem a számokat is, a grafikont is. Aztán az a mondat ugrik be: „A pozitív képet árnyalja, hogy az inflációt is figyelembe véve a megtakarítások értéke jelenleg a 2019 harmadik negyedévihez közelít, és az eloszlásuk is nagyon egyenlőtlen…”. Ha ezt elolvassa egy „átlagos magyar háztartárs”-fő vagy a felesége, lehet, nagy balhé keveredik belőle és összevesznek, hogy ők még „átlagosak” se nem…

Thessza rángatni kezdi a pórázát, a temető hátsó bejáratánál fölpúpozódott macska néz vele „farkasszemet”, de csak halkan kell szólnom és már minden rendben van. Közben villódznak a szemem előtt az olvasott számok: a leggazdagabb 30% kezében van a vagyon 83%-a, a legszegényebb 30%-nak csak 5 százalék jut. Minek ide az átlag, kit akartak ezzel froclizni és miért?! Á, hagyjuk a francba – súgom magamnak, de hangosabbra sikeredett, hát Thessza – lógó-vörösló nyelvvel és csillogó szemekkel – visszalohol hozzám, hogy mi lehet a baj, de látja, csak a szokásos, hát megint előrefut.

Már benn is vagyok, Thessza kinn marad a kerítésnél, tudja, nem csapom be, hát leül és figyeli, ahogy a sírok között Papához-Mamához baktatok, teszek-veszek, a közös karácsonyokra, bereki-bucsai haza utazásokra gondolok, Binczi-bára, Bandibára, Eri nénire gondolok, aztán körülnézek, senki sincs ilyenkor a sírok közt…

Már megyünk is visszafelé, ugyanúgy, ahogy jöttünk, most az, esti meccs jár a fejemben, meg a magyar szurkolók meccs előtti balhéja az ukrán zászlóval – nem hazudtolják meg magukat a fijjúúúk” – gondolom, a Szijjártó már biztosan intézkedett Kínából. Aztán beugrik a kézrázás a körözöttel, ahogy ott ül és idegesen babrál, az ingét húzogatja a hasán, a papírjait rendezgeti – miközben a másik, az állítólag beteg ember nyugodtan beszél.

Mások hogy-hogy nem látják? Persze: élni kell valamiből, az 5% semmire nem elég, bele kell törődni, ha kell, akkor kollaborálni is, aztán majd meglátjuk. Beugrik (Jean Bruller) Vercors könyve, A tenger csendje, Von Ebrennac figurája, aki a francia megszállás alatt is a „német jószándékban” hisz, sőt ezt akarja elhitetni francia környezetével is, „Hagyni kell a franciákat, hadd ringassák magukat illúzióikban. Ahhoz, hogy megsemmisítsük őket, először le kell vágni karmaikat. Hát nem érti, hogy rászedjük őket?” – mondta valahol … mi sem látjuk, pedig már rég levágták a karmainkat…

 

Már itthon is vagyunk, hazaértünk…

  1. 10. 17. kedd
0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük