Megint beborult Pomáz fölött az ég. Bár a szabadság édes madara bontogatja szárnyait, még nem igazán tud repülni. Félő, hogy kipottyan a fészekből és összetöri magát. De repülni, szállni kell!
A világhálón vitatkoznak. Az egyik állít valamit, a másik megcáfolja, és az ellenkezőjét állítja. Közben kérdez is, és a kérdésével újabb állítást fogalmaz meg. A másik adatokat idéz, újabb érveket ír, további téziseket fogalmaz meg. Közben egyre jobban megismerik egymást, már üzenetet is váltanak, már másról is „beszélgetnek”. Kiderül: nincsenek is olyan távol egymástól. Már le is ülnek egy kávéra, mobilszámot cserélnek, újabb találkozóra invitálják egymást. És az „igazság” formálódik az öntőtégelyben.
Persze, ez itt és most, a képzelet szüleménye, nem Magyarországról, nem is Pomázról szóló történet.
A valóság ennél sokkal nyersebb, durvább, kávé-mentes. Írtam egy bejegyzést, ami a demokrácia csorbításáról, a hatalom korlátlan megjelenéséről szól; arról, hogy a másként gondolkodók esélyeit hogyan csorbítják, a kisebbséget hogyan zárják ki, még a véleménynyilvánítás lehetőségéből is. Arról, hogy itt, Pomázon a TV és a Pomázi Polgár újság mennyire egyoldalúan tájékoztat, mennyire zárja ki a megjelenésből az ellenzéki képviselőket, a civil szervezeteket, a magánkezdeményezéseket. Ezt a „tézisemet” egy apró példával (is) illusztráltam. A vitatkozók az állítást nem cáfolták! Egyetlen egy ellenpéldát sem hoztak, mutattak be, nem írták, hogy a példám hazugság. Ezzel szemben azzal vádoltak, hogy fölbujtásra, pénzért, szándékos zavarkeltésért, az önmagáért való megjelenésért született a bejegyzés. Ezt honnan vették, nem tudom; mire alapozták, nem derült ki. Ugyanakkor, a hatalom belső köreiből szerzett információkkal rendelkező „leghangosabb kommentező” egy arc és névnélküli „troll”. No, nem a skandináv misztikus, félelmetes lény, bárki lehet: férfi, nő, akár a polgármester vagy a jegyző asszony, vagy akár a Pomázi Polgár szerkesztője is. Szégyellte szégyelli fölfedni kilétét, szégyellte és szégyelli arcát mutatni véleményéhez. Nem a véleményével van a baj (bár én azzal messzemenően nem értek egyet), hanem a hitelességével: milyen kommentező az olyan, aki a saját véleményét arccal, névvel nem vállalja?! Ő most úgy érzi, hogy ő a „szabad madár”, röpködhet ágról-ágra, kilökheti nyugodtan a fészekből a gyengébbet. Megteheti(?), de akkor ne kérkedjen azzal, hogy ő a madarak védelmezője, a demokrácia szószólója, a véleményszabadság prókátora! Maradjunk a zavarkeltő megtisztelő titulusánál…