„Az illúzió (vagy érzékcsalódás) egy pszichológiai jelenség, amelynek során félreértelmezünk a valóságból érkező ingereket, azaz az agyban az érzékszervek által közvetített információ felhasználásával egy az objektív valóságtól eltérő reprezentáció keletkezik.”
Ismered?
A Müller-Lyer-illúziót?
Persze, hogy ismered: akkor is, ha nem tudsz róla.
Ott van, benned is, elől vagy hátul a kisagyadban.
Az ugrik föl először, ha valami fölugrik.
Aztán ha alapos vagy, türelmes is, többet akarsz tudni a világról, esetleg tudatosan befolyásolni is akarod azt, akkor más is.
Egyenlőek.
Azok a vonalak.
Tényleg azok.
A valóságban.
Te nem úgy látod?
Persze, hogy nem.
Becsapnak a nyitó-lezáró nyílhegyek.
Az elsőt rövidebbnek látod.
Én is.
De nem rövidebb.
A valóságban.
Nem hiszed?
Mérd le centivel…
Tudod, hány ilyen párhuzamos „vonallal találkozol” nap, mint nap?
Észre sem veszed.
Ott se, akkor se: pedig nincs különbség!
Mindig hiszel a szemednek.
A gyors érzékelésednek.
Ami később válhat/válik észleléssé.
Ahhoz (viszont) küzdened kell.
Magaddal.
Ez persze nem szokásod.
Ilyen „melegben” …
Másfél millió ember.
Május végén – egyes felmérések szerint – ennyien támogatták.
Az európai parlamenti választáson majdnem harminc százalékot kapott.
Fiataloktól(!), középkorúaktól, kisvárosokban élőktől, anyagi problémákkal küzdőktől, sokan másoktól.
Kik ők?
Kire, mire adták a voksukat?
És főleg: miért?!
Kilencven(!) százalékuk egyáltalán nem elégedett azzal, ahogy az országban mennek a dolgok.
De VELE esélyt látnak arra, hogy leváltsák az Orbán-kormányt, négyötödük szerint akár már 2026-ban!
A pártot ugyan enyhén jobboldalinak tartják, viszont magukról úgy gondolkodnak, ők inkább baloldaliak.
Az eredményt többségük csalódással fogadta, mert már most is le akarták győzni a kormánypártot; csak ötödük érzett örömöt, hogy az ellenzéki pártokat sikerült partvonalra tenni.
„Érthető, modern, őszinte, hiteles és nemzeti pártra szavazok” – jelezte többségük az IDEA Intézet felmérése szerint.
Az egyik oldalon egy fiatal, széparcú, mindig mosolygós fiatal nő jelenik meg ARC-ként – a másikon egy fiatal, jóképű, sportos, a legújabb divat szerint öltözködő, jólbeszélő, fehér-keresztény férfi, aki „onnan” jött, ismeri a belső viszonyokat, „beszéli” a nyelvüket, köztük élt hosszú ideig, onnan jött.
Már maga mögött tudja(?) azt az időt.
Az még nem derült ki.
Mit és főleg hogyan akar cselekedni.
Még az sem.
Mozgósítani, szervezni, hangulatot-figyelmet fölkelteni tud.
Ez már kiderült.
A közel harminc százalék önmagáért beszél.
Mit kezd majd vele?
A lehetőséget megszerezte, az esélyt megkapta.
Hogyan él majd vele?
Most megszavaztatja követőit.
Menjen vagy maradjon.
Brüsszel vagy Budapest.
Valódi érveket csak Brüsszelbe menetele mellett mond…
Viszont: szavaztat.
És sokat beszél.
Menjen Polt, Gulyás, Rogán.
Önként nem fognak.
Legföljebb parancsra.
Szóval: ha nem mennek, „mi a teendő”?
„… már a fél ország egyetlen család tulajdonában van …) – nyilatkozta nemrég.
És?
Mi fog történni és hogyan, ha változás lesz?
Megy tovább majd a darab, csak más főszereplővel, szereplőkkel?
„… jelöljük őt az Európai Tanács élére …” – ezt is mondta.
Ha hajlandó deal-t kötni…
Gyorsan pillants a képre!
Aztán nézd egy darabig és gondolkodj.
A fenti egyenes rövidebb?
Csak egy illúzió rabja vagy?
Nem mindegy, hogy a nyílhegy iránya merre mutat: kifelé vagy befelé…
- 06. 17. hétfő
(Hiábavaló figyelmeztetés)
