Kedvenc oldalaim kategória bejegyzései

Tabák András: (1490)

index-61_1Hiszen az történt,
amit az ország akart.
Szemfödő alatt végre,
ki erővel, csellel ült a trónra.
Nincs többé vajdafia Mátyás,
a nyúzó, az igaztalan.
Csak a lélegzetre nem vetett ki adót,
s csak a koldust nem sarcolta meg.
Ki pedig rázúgolódott,
sok jeles urunkat, papunkat
Torkonragadta és vártömlöcbe zárta,
kegyelmet nem ismert, csak kényúri haragot.
A magyari jó erkölcsöket naponta elhagyta,
olasz mód szerint élt
Pompának, vadnak, könyveknek, testi gyönyöröknek,
s hogy híre-neve örökké megmaradjon,
Márványpalotákra, mulatóházakra, hitvány fényességre
hányta el az ország kincsét,
Visegrádra, Tatára és Budának várára, talján cifraságra
meg a szűnetlen sok hadakozásra.
Háborút háborúra vívott,
mert nagyravágyó volt, telhetetlen és kevély.
A törökkel sosem is a békességet,
de az esztelen viszályt kereste.
Hogy töröknek írmagját, de még nevét is kioltsa,
ellene a harcot kész volt vívni holtig.
És mert hadakozásához
sléziaiaktól, morvától, csehtől, Bécsországtól
Pénzt, fegyvert, s frigyet nem nyert,
megrohanta s felprédálta mindet.
De bús serege, hollós zászlajával,
ím, végleg sárba-porba verve.
Szabad már Prága és Bécs és Boroszló,
és szabad a Magyarok Országa.
Zsarnokhitről megtért, vitéz nagy jó urak,
istápjaink: Kinizsi, Báthori, Zápolya
S ország ékessége, Tamás úr, az érsek
királyt koronáznak.
Vladiszláv úr jó király lesz,
istenfélő, kegyes és szelíd,
Nem zsarnoka, de fivére, atyja
nagyúrnak, lovagnak, nemesnek.
A béke jött el vele, a bőség s az áldás kora,
becse lesz a bornak, búzának, baromnak.
Ozmán népét nem ingerli
innét ugyan senki többé,
Ebvásár csak egyszer volt Budán,
tatári dúlás sem lesz még egy.
Ezért hát kincs, dénár és arany
fegyverre, hadra már el nem orozható.
Ezután mindenki azt aprít bátran a tejébe,
amije van, s amit el nem ivott.

Akkor meg miért jajong
a rút, pokol pórnép?
Miért, hogy hol van, hova tűnt
Mátyás, az igazságos?

 

ezredvég, 2015. január-február

Baranyi Ferenc: A halál igazi oka

Baranyi FerencBaranyi Ferenc
A halál igazi oka

Tabáknak, a túlvilágra

Megfélemlítve a nemzet fele.
Megvásárolva cirka negyede.
És megalázva, ki ember maradt
a fékeveszett jogtiprás alatt.

Ez az állapot vitt el, nem a rák,
folytattad volna harcodat tovább,
ha úgy ítéled: eredménye lesz.
Hogy életben maradni érdemes.

Küzdöttél volna tovább még a kórral,
dacolva testi-lelki fájdalommal,
ha csöpp remény is maradt volna még,
hogy egyszer mozdul majd e béna nép.

De láttad, rég nem képes erre,
s a lelked kínja tested is kikezdte,
így hát a kórnak roppant könnyű volt
megtörni azt, ki még sosem hajolt.

Te nem maradhatsz tétlen odafent sem,
rájössz hamar, hogy ott sincs rend, a mennyben,
s – elnézve a sok elkanászodott
angyalt – az Úristent ostorozod.

Ezredvég XXV. Évfolyam, 2015. január-február

Dragomán György: Máglya

dragoman-maglya-vedo-olv2El kell égetni…

„… Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.”
József Attila: A Dunánál

Mindannyian cipeljük a terhet, hordozzuk a magunk érthetetlen, titokzatos történeteit. Azokat, amiktől azok lettünk akik. Azokat, amiknek a következményei vagyunk. És félünk a következményektől. Magunktól. Ezért leromboljuk, újraépítjük, megírjuk, majd átírjuk, besározzuk, majd megszépítjük, végül el akarjuk felejteni. Aztán meg félünk a felejtéstől. Attól, hogy nem tudjuk majd kiolvasni a „lisztből”, és ezért nem tudjuk majd, hogy kik is vagyunk valójában. Félünk a szembenézés eredményétől, ezért a történetünk folytatásától, az életünktől is. Pedig a szembenézés elkerülhetetlen.

A kislány, Emma szembenéz a történetével, titkaival. Ami nem is egy történet, nem is egy titok. Ami mindannyiunk sok kis története, titka, ezért maga a történelem. Mert mindannyiunk nagyszülei, szülei, testvérei, barátai és ellenségei a szereplői és írói voltak annak, ami aztán eseményekké bonyolódott. Ami nem fejeződött be, ami még mindig tart és folytatódik, újraíródik és újrajátszódik.

A történet Romániában játszódik, de játszódhatna itt is, lehetnénk akár mi is a főszereplői. Talán azok is vagyunk, hiszen minden ismerős: a hirtelen megszerzett szabadság gyönyöre; az el nem múló kételkedés, a másikkal szembeni bizalmatlanság; a visszaütés, a megtorlás mindent legyőző vágya bennünket is jellemez.

Vajon ki lehet lépni ebből a körforgásból?! Vajon el lehet kezdeni egy új történetet?!

Dragomán György: Máglya

Karinthy Frigyes: Előszó

OLYMPUS DIGITAL CAMERAKarinthy Frigyes: Előszó

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek
Próbáltam súgni, szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.
A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.
A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,
A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Tovább a folytatáshoz

TÓTH ÁRPÁD ISTEN TÖRÖTT CSELLÓJA, HALLGATOK

csendsziromTÓTH ÁRPÁD
ISTEN TÖRÖTT CSELLÓJA, HALLGATOK

Én csönd vagyok. Itt ne keress zenét.
Olyan vagyok én ebben a világban,
Mint az a gordonka, amelyet láttam
Egy szép úri szobában, a sarokban.

Húrjai elpattantak. A nyakán
Gyászfátyol van átvetve, néma flór.
S mégse volt érzelgős tárgy. Némi por
Fedte már. Megbékélt évek pora.

Oly fájdalom volt rája írva, melynek
Már csöndje a szent, mint a remetének,
Ki elfelejtett beszélni az évek
Magányában, – s cellája küszöbén.

Tovább a folytatáshoz

Végül

József AttilaVÉGÜL

Kazánt súroltam; vágtam sarjat;
elnyúltam rothadt szalmazsákon;
bíró elítélt; hülye csúfolt;
pincéből tódult ragyogásom.
Csókoltam lányt, aki dalolva
ropogós cipót sütött másnak.
Ruhát kaptam és könyvet adtam
a parasztnak és a munkásnak.
Egy jómódú leányt szerettem,
osztálya elragadta tőlem.
Két naponként csak egyszer ettem
és gyomorbajos lett belőlem.
Tovább a folytatáshoz

József Attila: Hazám

József AttilaJózsef Attila: Hazám

1

Az éjjel hazafelé mentem,

éreztem, bársony nesz inog,

a szellőzködő, lágy melegben

tapsikolnak a jázminok,

nagy, álmos dzsungel volt a lelkem

s háltak az uccán. Rám csapott,

amiből eszméletem, nyelvem

származik s táplálkozni fog,

a közösség, amely e részeg

ölbecsaló anyatermészet

férfitársaként él, komor

munkahelyeken káromkodva,

vagy itt töpreng az éj nagy odva

mélyén: a nemzeti nyomor.

Tovább a folytatáshoz