2019. október hónap bejegyzései

A BUDAPESTI CSATA ELKEZDŐDÖTT…

 

Orbán Viktor tegnap a parlamentben válaszolt Szabó Tímeának Budapestről szóló, napirend előtti hozzászólására. Magabiztos(?) megengedő természetességgel mondta ki, ha a budapestiek nem akarnak valamit, akkor az nem lesz, punktum.

Hát akkor minden rendben?! Hiszen (eddig), amit Orbán kimondott, az úgy is volt (van, lesz).

Szerintem nem: a budapesti csata ezzel elkezdődött.

Elkezdődött, ne legyen egy percnyi kételyünk! (Bayer Zsolt tegnap este már – kezeit tördelve, elcsukló hangon, bajtársai körében – be is jelentette, bár faramuci módon, mintha azt a gaz budapesti ellenzék, akarom írni a győztesek kreálnák.) És a csatákban (majdnem) minden megengedett: hazugságok, csapdák, rejtett szó-aknák is.

Eddig minden orbáni kezdeményezés, ötlet, javaslat átment, mint kés a vajon; a propaganda-gépezet működött, „a nép, az istenadta nép” mindent beszlopált: migránsokat, Sorost, magyar érdekből a török megelőző béke-offenzívát, még háborús bűnökkel megspékelve ugyanúgy, mint a Várba-költözést, a Liget és a tüntetők szétverését, a stadionok építését, a foci pénzzel stafirungozását, az úszó VB megrendezését, a kézilabda EB, az atlétikai VB lebonyolításának az elvállalását és hozzá a létesítmények felépítését, mindent! És persze az ennek nyomán kiépülő „új magyar középosztály” gazdagodását, zavaros pénz és nőügyeit, helikopter és repülő útjait, hajókázásait.

De most hirtelen megváltozott a helyzet: talán a Borkai-ügy és annak elbaltázott kezelése, talán az önkormányzati kampány arctalansága, pökhendisége volt az ok; talán az, hogy az ellenzék fölismerte egymásra utaltságát és váratlanul „stabilan” összezárt, ez a nemvárt összeállás, de ez most mindegy.

A lényeg: új helyzet van!

És akkor – ország-világ előtt – kiröhögtették és kiröhögték a miniszterelnököt. Az ORBÁN VIKTORT! Aki nem tudta kezelni a helyzetet. Kínosan „vihogott” saját tehetetlenségén, a fölötte tornyosuló házmesteréhez fordult segítségért, aki nem tudott segíteni… de ezt mindenki úgyis látta. „Meztelen lett” hirtelen, ha nem is úgy, ha nem is olyan pozitúrában, mint azon a videón a tornász. És akkor jöttek a pattogó-támadó kérdések, amire nem és kevés volt a válasza, fölmondta ugyan a bemagolt mondatokat, de azok csak koppantak, nem hatottak (semmi dakota, semmi ló, legföljebb egy szerszám, de az se tőle).

De persze – ahogyan az a jó ketrecharcoshoz illik – azonnal reagált is: ha nem kell Budapestnek, akkor nem lesz; ha nem kell a „bűnös városnak” a sokezer milliárdos fejlesztés, akkor nem lesz; ha nem kell a fény, a pompa, amit Ő teremt(ene), akkor nem adja. Akkor véget vet Budapest aranykorának!

Szóval a budapesti csata elkezdődött!

Hazament. Biztosan dühösen. De már rendezi a sorokat, már új parancsokat osztogat, már szövegezi az újabb direktíváit.

  1. 10. 22. kedd

ÁTADÁS – ÁTVÉTEL


Életem során (eddig) közel 35 évet töltöttem az államigazgatás különböző területein, posztjain. Talán leírhatom: valami fogalmam van az irattározás rejtelmeiről, titkairól. Néhányszor voltam átvevő, néhányszor átadó(is).
Igaz: azok nem ezek az idők voltak!
Emlékszem egyszer – az átadás előtt – a miniszterem arra kért, hogy minden főosztály írja le a folyamatban lévő ügyeket, külön kiemelve a problémásnak tűnőket, legyenek előkészítve azok, amelyeket valamilyen szempontból a főosztály aggályosnak talál (pl. mert nem ért egyet a szabott iránnyal).
Természetesen az átadás(ok)-átvétel(ek) rendben és zökkenőmentesen lezajlottak.
Utólag sem volt szemrehányó visszajelzés.
Egyébként: bárki el tudja képzelni, hogy a digitalizáció mai szintjén el lehet tüntetni bármit is?!
Legfeljebb órákra.
Esetleg napokra.
Tovább nem nagyon.
Persze: ha a repülőjegy jövő keddre szól a Maldív szigetekre…
2019. 10. 22. kedd

A MAI NAP KÉRDÉSE

A MAI NAP KÉRDÉSE
A hír: Baranyi Krisztina, a IX. kerület frissen megválasztott polgármestere ma üres dobozokat talált az iratok helyén a szobájában,
a KÉRDÉS: hová tűnt Damon Hill és az iratok?   A) nem is volt dokumentáció, csak mindig szóban egyeztek meg a felek
   B) ott vannak azok, csak Harry Potter köpenyével letakarta
   C) Baranyi Krisztina menjen szemészhez (Fidesz-(KDNP) hozzászóló véleménye)
   D) Rogán Antal szortírozza
A válaszokat közvetlenül a TEK címére küldjétek…

2019. 10. 22. kedd

MONOLÓG…

MONOLÓG…
A qur@a életbe’: még csak harminc vagyok, minden olyan jól ment eddig, tudtam, hova tartozom, mit kell mondanom, írnom, kiket kell fölhívnom, ha valamit nem értek pontosan, olyan egyszerű volt minden, alig kellett gondolkodnom, minden jött magától meg a polgármester úrtól, most meg cserben hagyott a marhája és vesztett, de még hogy, a rohadt anyját annak is, ő bezzeg megy majd a Maldív szigetekre jachtozni én meg a lecsóba a két gyerekkel, meg a kib@szott családvédelmi f@szsághoz kapcsolódó hitellel, hol b@sztam el, hiszen mindig azt írtam, amit kértek, azt a sok kib@szott fake newst, meg álhírt, már csömöröm volt tőlük, csörgött a telefon este tízkor és tizenegyre már fönn is volt a NET-en a sok bazi nagy f@szság, amit kértek, hol b@sztam el, ez nem lehet igaz, most mi lesz, úgy kidobnak, mint a macskát szarni, közröhej tárgya lettem, nem merek kimenni az utcára, mert összeröhögnek a hátam mögött, hallom a vihogásukat, félreköpnek, mit b@sztam el, olyan jó ötleteim voltak mindig, vevők voltak rá a górék, még a Fidesz központból is leszóltak, hogy ki ez a tehetséges csávó, szaladt a szekér, terveztük mi is a gyerekekkel a nyaralást az Adriára, most meg hogyan tovább, ki b@szta el a qurv@ anyját, ki?!!
2019. 10. 21. hétfő

CSAK ÜLÖK…

Ülök a gépem előtt. Egykedvűen lapozgatok a hírek között: Brexit, Borkai, dobozokat szállító furgon, óvások. Aztán a török hadsereg támadásának hírei: bombázások, napalm, civil áldozatok, népirtás.

Hírek: képek, szövegek.

Életek – halál.

Aztán Jászberényi Sándor író, haditudósító oldalára tévedek: „Gyalázatunk vissza fog hullni ránk. Napok óta erre gondolok, ahogyan nézem a híreket Észak-Szíriából. Nézem kurd ismerőseim fotóit a közösségi médiában, a képeket a halottakról. Nem sokáig vannak fent ezek a képek, mert az algoritmus kiszűri a vért és az erőszakot, és letiltja őket. Nem szeretik látni az emberek.” – írja Kairóból.

A háttérben a tv duruzsol, nyert a Veszprém.

A kutyák már békésen horkolnak.

Magyar vagyok, magyar állampolgár. Közel hetven éve itt élek, minden ideköt. Néhányszor átrobogott rajtam is a történelem.

Nézem a képeket, olvasom a szöveget: „Kétségetek azonban ne legyen: vér és ölés zajlik most Észak-Szíriában, európai ésszel szinte felfoghatatlan szinten. Égnek a kurd nagyvárosok, civilek ezrei menekülnek az ágyúzás, légicsapások és az utcáról-utcára zajló lövöldözések elől.”

Csak ülök. Megszívom a pipát. Most az sem segít.

„Gyalázatunk vissza fog hullni ránk.”

Orbán közben másodszor is találkozik a „bölcsekkel”. Jót röhög magában. Nem is: mindenkin. Azt csinál, amit akar. Még most is. Az önkormányzati nemvárt pofon után is. Kapott már ilyen kis-sallert, akkor meglepődött, most nem. Csak röhög.

„Gyalázatunk vissza fog hullni ránk.”

Ő nem így érzi. Lakájai sem. Csahosai sem. Mindent „megmagyaráznak”, hogy a magyarok érdeke, a kereszténység védelme, még a leendő püspök is besegít. Nem tiltakozik, egyetértően mosolyog.

Hisz Horthy sem volt háborús bűnös.

Nyomogatom a billentyűket, de semmi kedvem nincs hozzá…

  1. 10. 19. szombat

ui: és akkor megjelenik a Facebookon Karácsony Gergely döntése nyomán kinn a kurd lobogó a Városházán!

Van remény…

ÍRJÁL RÖVID FOGALMAZÁST A „MI EBÉDÜNK” -RÓL…

(fogalmazás egy magyar általános iskolában)

 

I.

Vasárnap mindig összejön a család nálunk, a papa meg a mama is hozzánk érkezik délben, amikor kezdődik az ebédelésünk. Ilyenkor nem a konyhában eszünk, hanem a hallban, amiből 4 szoba nyílik, az egyikben apu dolgozik néha, a másikban anyuval alszanak és a további kettőben lakunk mi, gyerekek, szóval azért eszünk ottan, mert az elég nagy és abban van egy olyan asztalunk, ami mellett mindannyian le tudunk ülni: a papa, a mama, apu, anyu és mi négyen gyerekek. Az asztalhoz leülés előtt mi szépen fölöltözünk ünneplő ruhába, amit magunkra veszünk, a mamáék is sötétet viselkednek, anyuék is. Az ebéd meg van koreografálva anyu által, ezért előre ki van készítve egy kis likőr a mamának és büdös pálinka apunak meg a papának, akik azt megisszák és krákognak. Aztán leülés előtt még beszélgetésbe elegyedünk, meg a fejünk megsimogatásába, meg anyu és a mama ruhákról meg a szomszéd néniről is mondanak ezt azt. Akkor végre leülünk az asztalhoz, ami terítővel le van borítva és rengeteg eszcájg meg legalább három tányér van odarakva szalvétával, meg poharak is, apuék előtt legalább is. Akkor, amikor leülünk elcsendesedik mindenki, még a Viola is, pedig ő még csak kétéves, mert imádkozás van. Akkor bejön az Edit, a lány, aki vidéki faluból jött hozzánk és a takarítónénink lánya, de már legalább 16 éves és csinos és behozza egy nagy tálban a levest. A papa kér még egy pálinkát, de aztán csendben eszünk. Aztán Edit kiviszi a kanalakat meg a tányérokat és a levesestálat is, majd behozza a húsokat és a garnírungot, de én csak krumplit kérek. Apu mindig kétszer kér, de van, hogy háromszor is, de anyu olyankor furcsán néz rá. Ők még a papával isznak még bort is, ami előtt papa mindig beleszagol a pohárba, ami olyan furcsa, de érdekes, aztán körbe-körbe mozgatja az öblös poharát, de a bor nem lötyög ki, mert ezt már régóta csinálja és sokat gyakorolta. Aztán végre az Edit behozza a süteményeket, amiket mi gyerekek nagyon szeretünk és összemaszatoljuk az arcunkat. Utána mindenki megköszöni az ebédet és rohanunk játszani, mert most nem kell lefeküdni aludni.

Keresztúry István tanuló

II.

Anyu kikiabál az udvarra, hogy ebéd van és mi azonnal berohanunk a konyhába és leülünk öten a konyhaasztalhoz és akkor anyu leveszi a fedőt a kopott lábasról és mi rögtön tudjuk, hogy krumplistészta van megint, mindannyian kapunk egy nagy merőkanállal és azonnal megesszük.

Utána kirohanunk az udvarra és bújócskázunk.

Gál Pisti tanuló

  1. október

RINYA VAN…

Rinya van.
„Nem kicsit, nagyon!”
Mert vesztettek. Az önkormányzati választásokon. Bár azt mormolják: „nyertünk”, de tudják, akárhogyan is mondja a FŐNÖK, ez bizony zakó volt.
Hát most rinya van.
Már a napokért is. Az órákért. Minden perc számít. Nehogymá’ ne legyen idő a csomagolásra, a „magáncuccok” szortírozására és elszállítására. A selejtezésről nem is beszélve. Mindenhez idő kell. Sok idő. Mert nem derülhet ki semmi! Már az, ami kiderült, az is sok! Még jó, hogy a P. Petya bírja a csapásokat. De ha összeomlik? Ha egyszer valaki egyszer kinyitja a száját? Mi lenne akkor?
Szóval idő, idő, idő kell!
„Nem kicsit, nagyon!”
„A gyerek, az asszony szerződésével? Mindent el kell varrni, le kell zárni, ledátumozni?! Mi lesz, ha másra is rájönnek? Ezek kutakodni fognak, a rohadt anyjukba is, még találnak majd valamit. Hogy lesz a kocsival? Már teljesen hozzám idomult, kezesbárány, magától visz az Adriára is. Mi lesz a jachttal? Nem is a nevemen van. Basszus. Mi lesz a jutalék-pénzekkel, a megbeszélt lámpa-korszerűsítésekből lecsurranó summákkal? Már meg sem lehet állítani?! Kinek szóljak, kitől kérdezzek?!” – hallható sokfelől.
Mi lesz a várral? A Ligettel? És a tervezett stadionokkal? Hát a dédelgetett álommal, az OLIMPIÁVAL?
Rinya van!
„Nem kicsit, nagyon!”
Mert elkúrták. No nem most, a hétvégén, de még csak nem is a kampányban. Végig. Amióta kormányoznak. Soroljam? Minek: hiába mondtuk eddig is. Majd rájönnek.
De addig: rinya van…
2019. 10. 18. péntek

BEISMERÉS: „szarért-húgyért”…

– Palkovics úr, az utolsó szó jogán, mit kíván fölhozni mentségére ?
– Beismerem: „szarért-húgyért” én lakom abban az I. kerületi lakásban, nyilvánosságra hozom a Várban lévő lakásomnak a bérleti szerződését, és kész vagyok magasabb bérleti díjat is fizetni.
– Nagyszerű, akkor…
– Még folytatom: tudomásom szerint a Baráth Etele is „szarért-húgyért” lakik ott.
– A Bíróság hallja, amit mondott, de nem érti: hogy jön ez ide, talán Baráth úr adta magának a lakást bérbe?
– Nem, hanem…
– Tud másról is, akinek a bérleti díja nem a piaci viszonyoknak megfelelő nagyságú?
– Talán a Bayer Zsoltit.
– Értem: ő adta magának a lakást bérbe?
– Nem.
– Akkor kihirdetem az ítéletet: fizessen…

2019. 10. 18. péntek

STAFÉTA (16.) A háborúról…

Beszélgetni kell Velük.
Nagyon sokat beszélgetni.
Hogy ŐK többet örülhessenek, kikerüljék a köveket, ne kövessék el azokat a hibákat, amiken én, mi elbuktunk.
Hogy ŐK boldogabbak lehessenek!

– Papa, ma nagyon komoly dolgokról akarok veled komolyan beszélgetni.
– Hű, megijesztesz, kis-unokám!
– Azt mondta a Joci a suliban, hogy meglátjátok, nemsokára nagy háború lesz! Papa, én félek attól, hogy háború lesz, mert a net-en láttam háborús videókat és ott meztélláb meg zokogva menekültek gyerekek, öregek, meg anyukák, apukákat nemigen láttam, azok nem voltak ott, és én ezt nem akarom.
– De miért lenne nagy háború?
– Mert a Joci azt is mondta, hogy a törökök most végre elkezdték a rendet csinálni, az Erdogán bácsi, aki a török Orbán bácsi – így mondta a Joci – kihirdette, hogy menjenek haza a hozzájuk bement migránsok, ezért, hogy segítsen nekik, megtámadta és bombázta a kurdokat Szíriában, ami egy másik ország, hogy legyen az a hazájuk a migránsoknak, ha az volt nekik korábban, ha nem.
– Ugye tudod, hogy ez bűn, nagy bűn! Megtámadni egy másik országot, lebombázni városait, megölni, földönfutóvá tenni civil embereket az nagyon nagy és megbocsájthatatlan bűn!
– Én is ezt gondoltam eddig, de a Joci azt mondta, hogy hallotta a Szijjártó Peti bácsitól, hogy magyar érdek a törökök háborúja a kurdok ellen, mert a migrálás nem emberi joga a migráncsoknak, tehát jogos őket karanténba zárni!
– És elmenekülni sincs joguk a bombák elől? És éhen halni van csak joguk, mert minden elpusztul a hazájukban? És ha már ide menekültek hozzánk, akkor éheztetni kell őket a határon létesített börtönökben? Erről nem beszélt a Joci, az az a Szijjártó bácsi?
– Jaj, Papa, erről nem, de ezeket én is tudom, de amikor háború van, akkor ez nem érdekes, mondta a Joci. De papa: miért lesz a háború?
– Most beszéltél róla éppen: amikor valami nem jó, amikor az emberek nem érzik rendben az életüket, például a törökök, mert sok-millió menekültet kell már évtizedek óta sátortáborokban tartaniuk és az sok pénzbe kerül, akkor megoldást keresnek, és sokszor nem a jó megoldást találják meg. Mert a vezetőik – az Erdogan is, az Orbán is, de még a Szijjártó bácsi is – vezetők akarnak maradni és akkor, ha az kell, akkor a látványos, a könnyen érthető, egyszerűen magyarázható megoldásokhoz nyúlnak. A háború is ilyen, főleg, ha nem nekik, a törököknek, Erdogannak meg a Szijjártónak fáj, hanem „csak” a kurdoknak meg az elmenekülteknek. Amikor majd sajnos meghal néhány török katona is, akkor majd elgondolkodnak.
– És nekünk, magyaroknak mi közünk van ehhez, Papa? Mi nem az Európai Unió részei vagyunk? Az Orbán Viktor meg a Szijjártó Péter bácsi miért nem az Unióval foglalkozik?
– Az embereknek mindenhol közük van az áldozatokhoz, azokhoz, akiket bombák megölnek! Ezt nem szabad engedni!
– De az Orbán és a Szijjártó bácsi most éppen ennek örülnek?!
– Nem ennek, de ezt a következményt is elfogadják, mert máshogy látják a világot.
– Lehet a háborút, a bombákat máshogy látni? Lehet egy síró kisgyereket, zokogó anyukát nem sajnálni és tenni ellene?
– Nem lehet! De mégis ők így látják helyesnek. Ez nagyon nehéz kérdés. 1938. szeptember 30-án, egy pénteki napon sokan vártak Londonban, a hestoni repülőtéren egy repülőgépet, amin Neville Chamberlain, az akkori brit miniszterelnök bácsi érkezett haza Münchenből az Adolf Hitlerrel, a németek kancellárjával, vezérével, a Führerrel történt találkozójáról. Nagyon sokan várták őt, mert azt remélték, hogy a tárgyalás révén elkerülhetik a háborút és béke marad Európában. Amikor leszállt a gép és Chamberlain kilépett a gépből, boldogan mutatott föl egy papírt, amin a megállapodás volt. Mindenki éljenzett, hurrázott, boldog volt, hogy béke marad. De Hitler gonosz diktátor volt, aki addigra már eldöntötte, hogy Csehszlovákiát is lerohanja, amit Chamberlain a béke érdekében tudomásul vett.
– Akkor az jó volt, ugye?
– Nem! Bár akkor még nem láthatták világosan, hogy Hitler milyen gonosz és kirobbantja a II. Világháborút, ahol 50-70 millió ember halt meg! Ha innen nézed, és szerintem csak innen lehet nézni, akkor nem volt jó a megegyezés.
– Akkor most jobb lenne a háború?
– Nem! Ez semmiképpen nem lehet jó: szerintem nem fogja megoldani a menekültek problémáit, sőt újabb menekült-hullámot indít majd be.
– Akkor mi, magyarok miért támogatjuk?
– Mi, magyarok nem támogatjuk: te se, én se és nagyon sokan nem. És ennek hangot is adunk!
– De az Orbán bácsi mellette van?!
– Az Orbán bácsi nem Magyarország, a Szijjártó bácsi se, csak úgy viselkednek, mert sok kérdésben dönthetnek! A Joci se Magyarország: mindannyian vagyunk magyarok, persze a Joci is.
– Papa, ez nagyon nehéz, de sírni nem jó.
– Nem, kis-unokám, nem jó, de néha muszáj…
2019. 10. 16. szerda

BESZÉLGETÉS…

 

  • FŐNÖK! Nagyszerű volt a Türk Tanácsban.
  • Ugye, Péterem? Mint mindig!
  • Ahogy Receppel tárgyalt: fenomenális!
  • NEKEM is tetszett!
  • FŐNÖK, amikor a kurd gyerekek aranyos talpacskáit emlegette, ahogy elfutnak a bombák elől…
  • Van BENNEM is líra, egy Ady veszett el BENNEM!
  • És jó volt, hogy fölajánlott papírzseb-kendőket is, hogy letörölgethessék a könnyeket az arcukról.
  • Majd kell szólni Lölőnek, hogy készüljön.
  • És az sem volt semmi, ahogyan, mintha egy freskót látna maga előtt, ecsetelte a városok fölött gomolygó gomba-füstöt, a szétbombázott, szétlőtt fedélnélküli házcsonkokat, a lábukat vonszoló, vonyító kutyákat: Picasso jutott rögtön eszembe.
  • Akkor ezt a Bayer Zsolti írja meg egy publicisztikában!
  • FŐNÖK! És mi lesz, ha …
  • Ha-val kezdődő mondatokat nem ismerek!
  1. 10. 15.kedd

(képzelt?)