2019. szeptember hónap bejegyzései

A KONGRESSZUS…

I.
– Apu, mi az a pártkongresszus?
– Hű, kisfiam már ilyen dolgok is érdekelnek téged? Nagyon örülök, te egy igazi politizáló-közéleti gyerek vagy már!
– Apu, hagyd a rizsát: mi az a pártkongresszus?
– Az a párt legfelsőbb tanácskozó és döntéshozó szerve.
– Aha, és akkor a kongresszus összeül és tanácskozik és dönt?
– Igen, fiam.
– Na de apa, mi, amikor „kongresszust” tartunk…
– Ti, fiam, milyen kongresszust?
– Amikor összeülünk és összeállítjuk a csapatot, hogy ki fog szombaton az osztály-meccsen játszani, az a mi kongresszusunk, előtte már hétfőtől megy a bruszt, a balhé, hogy ki-hol játsszon és mit, a Lajos mindig összefog előtte a Gergővel, a Gyuri meg a Pistával és a végén szavazással döntünk, haláli izgi, de aztán mindig megegyezünk és lenyugszunk.
– Nagyon jó, ez most honnan jutott eszedbe?
– Hát néztem a közvetítést a Fidesz kongresszusáról, ennyi jókedvű, vidám, jóllakott kövér öregasszonyt meg vénembert még nem is láttam együtt: ezek azt sem tudják, mi a vita, csak tapsoltak meg hurráztak meg röhögcséltek: biztosan hónapokig készítették elő és szervezték, azért lett ilyen…
– Nem fiam, a Fidesz-ben mindenki egyirányba húz, azonosan gondolkodik, nem tévelyedik el, összefogva menetel és tapsolja az elnöki kinyilatkoztatásokat!
– Értem én, apu, de akkor minek a kongresszus?
– Azt én sem tudom…
II.
– Árpád!
– Igen, FŐNÖK!
– Minden elő van készítve?
– Minden, FŐNÖK!
– A Nézőpont mérése is?
– Természetesen, hétfőn jelenik meg, nyílni fog az olló!
– A többiek beszédeit láttad?
– Javítottam is egy kicsit, különösen a birkózóét!
– Helyes.
– Ki mondja majd: „erősödő falvak, városok, Tarlós István főpolgármester és kerületi polgármesterei munkájának köszönhetően Budapest a dualizmus időszaka óta nem látott mértékben fejlődő, immár világszerte csodált főváros”?
– A Gergő!
– Nagyszerű!
– És viccelni is fog?
– Persze: „Molotov-Ribbentrop-paktum”-ról fog beszélni, meg Gyurcsányról is!
– Jó, de ÉN akarok a középpont, az origó lenni!
– Természetes, FŐNÖK!
– Szilárd, mit mond?
– Arról mesél majd, hogy „az európai politikai döntéshozók között még mindig többségben vannak a bevándorláspártiak, akik az embercsempészekkel és „Soros ál-civiljeivel” közösen mindent megtesznek, hogy bevándorlókkal árasszák el kontinensünket”!
– Rendben, a többieké nem érdekel.
– Értem, azoké is rendben.
– A Fradi-meccset nézni akarom!
– Rövidítünk akkor, FŐNÖK!
– Nem ENGEM!
– Dehogy!
– A tapsokat se!
– Dehogy, majd a többi tölteléket.
– Akkor megbeszéltük…
2019. 09. 30. hétfő

(Novák Katalin képe)

 

A LESAJNÁLÓ…

Nézem egyre öregedő, mélyen barázdált arcát, középen elválasztott őszülő haját, a már kopaszodó fejét, idegesen ránduló kezeit, az asztalon dobol ujjaival; ahogy tokája kilóg nyitott ingéből és teste előre dől, hasa nekifeszül az asztalnak, hogy várja a kérdést, ami ott van előtte is a papíron. De adni kell a látszatra, ezért jön is az udvarias kérdés és rögtön rá a frappáns válasz is. Mert gyorsan kell válaszolni, ez is aranyszabály, nehogy a hallgató elbizonytalanodjon a megszólaló magabiztosságában. Minden megy a maga útján, semmi különös.

Aztán arca gunyorossá, szinte „ördögien” alamuszivá válik, sunyi vigyorba torzul és kimondja: „látom a hangfelvételt, ahogy csetlik-botlik, lassan megsajnálom Karácsonyt”. És ebben a mondatában benne is van minden: ahogy gondolkodik, ahogy látja a világot, ahogy lenézi a másikat, hogy csak Ő tudja és persze irányítja a dolgokat, ahogy megveti és nem veszi emberszámba ellenfeleit.

Most ez kell, gondolja, most ez a taktika: bemutatni, hogy nem ellenfél. „Szó-csöve” néhánynapja egy klímaharcos kislányról mondta lekezelően, lenézően: beteg. A főpolgármesterre most (még) elégnek tűnik annyi, sajnálatra való. Hát akkor gyerünk, mondjuk, hogy már „sajnálom”. Semmibe sem kerül, jót röhögnek majd az „övéi”. Ahogy szoktak.

Mert amikor kell, akkor egész pályás letámadást vezényel; ha az kell: tigris lesz; most ennyi kell (csak), gondolja.

Most „megsajnálom” – mondja.

A lesajnáló…

  1. 09. 27. péntek

 

Hivatkozás

– egy hatéves kisgyereket agyonüt egy összeomló iskolai mászóka
– egy magyar nő leköp egy nigériai fiatalembert Budapesten
– 68 baleseti sebész helyezte kilátásba felmondását: összeomolhat a traumatológiai ellátás
– a magyar biztos-jelölt hazudik a bizottsági meghallgatásán
– a magyar miniszterelnök otthon érezte magát az olasz fasisztáknál
– a forint „megbízhatóan” és folyamatosan romlik
– nálunk nem jár egészségügyi ellátás az „illegális bevándorlóknak” a külügyminiszter szerint
– a stadion-, sportcsarnok-, atlétikai stadion-építési projekt gondtalanul zajlik
– egy fideszes polgármesterjelölt leült vitázni az ellenzéki jelölttel
– a magyar nemzet sikere egy labdarúgó ollózó gólja
– gyerekeket imádkoztatnak a parlamentben az ország vezetőiért, az egyház hallgat
– egy „meleg”-rendezvényt megzavarnak kigyúrt „magyarok”, a Rendőrség tétlenül szemlélődik
– az ország fasizálódása zavartalanul zajlik…
2019. 09. 27. péntek

HARAGSZOM…

Biztos megint nőtt a vérnyomásom.

Csak ez lehet az oka. Korábban is, amikor magas volt, állandóan ideges voltam, mindenen felkaptam a vizet. Igaz, akkor még pénzért dolgoztam, nagy volt mindig a stressz, a nyomás rajtam. Az teljesen érthető volt.

De ma, mi a franctól?

Szép kertes házban élek; kajára mindig futja; befűthetek, ha szükséges; az internet és a kábeltévé – időnként akadozva, kimaradozva, de – megy; nem győzöm a könyveket kiolvasni; rokonok, barátok jönnek-mennek; néha-néha unokázgatok is: akkor miért?

Régebben legalább tudtam, hogy kire és miért vagyok mérges. Akkor arca, neve volt a haragomnak és ezért adott volt a lehetőség levezetni a feszültséget: hiszen „csak” annyit kellett tennem, hogy kibeszélem vele az „ügyet”, megvitatom vele a „problémát”, aztán jöhetett az enyhülés, a föloldódás.

De ma?

Most kire vagyok mérges, most kire haragszom?

Hiszen az „értelmes”, nem gyűlölködő harag érzelmi-tartalmi kapcsolatot jelent; lehetőséget föltételez a közös hangra, értelmezésre és azon keresztül a megoldásra is. Haragudjak a jót és szépet hazudó politikusokra, akik nem tesznek mást, csak napról-napra gerjesztik a gyűlöletet?! Akik egy hamis virtuális világot mázolnak a szemünk elé?! Akik krumplival, illegális bevándorlók látomásával vásárolnak szavazatokat?! Akik vigyorgóan rezzenéstelen arccal lopnak, csalnak, hazudnak és ezt büszkén a „pofánkba” vágják, hogy még nekik ezt is lehet?!

Rajtuk túlléptem. Őket már kiröhögöm, őket legfeljebb kiröhögtetem. Mást (most még) nem érdemelnek.

Akkor kire?

Arra a kétmillióra, aki ezt az uszítást, gyűlöletkeltést kritikátlanul „beszopja” és szavazatával lehetővé teszi?! Ha legalább homogén tömeg lenne, de nem az! Hiszen vannak közöttük nyertesek, haszonélvezők, akiknek a „telezseb” mutatja a gondolatot, a „helyes” irányt: lakájok ők, nem többek, dörgölődzők, akik azonnal szélirányba állnak majd akkor is, amikor megváltozik a széljárás! Élősködők, nem többek.

Hát akkor a kétmillióból azokra, akik reggeltől estig robotolnak, güriznek, föl se néznek a munkából, hogy meglegyen a „betevő”?! És örülnek az alamizsnának is, mert annak is van helye és közben nem látják: ”bűn, öngyilkosság, lelki restség,/ mely, hitetlen, csodára vár,/
nem elegendő, hogy kitessék:/ föl kéne szabadulni már!”?!

Ők se azok!

Akkor mégis kikre?!

(Közben pittyeg egyet a notebookom és megjelenik a hír: Karácsonyról „kiszivárgott” egy felvétel, amin…, de azóta már törölték, viszont a kormányszóvivő szükségét látta beszélni róla, hogy a baloldal egy maffia…)

Szóval kire vagyok mérges, kire haragszom?!

Rád, barátom, Rád, aki bár látod, hogy mi zajlik és miért, aki bár hallod és tudod a bajt, a gondot, mégis a csöndet, a csöndedet félted, a még élhető világod óvod, mert azt hiszed, Téged nem ér(het) el, Téged nem tapos el és inkább befogod a szád és lefogod a kezem és beleolvadsz a mindennapok örömeibe, szépségébe, ami Neked (még) megadatott. Rád haragszom, Veled pörlekedem, mert (még) visszaszólsz és ledorongolsz engem, hogy „minek, meg te sem vagyok más, ha tehetnéd, szívesen részt vennél a buliban, a táncban”, és én még válaszolok neked, bár már egyre gyengébben, halkabban, bizonytalanabban.

Akkor marad a háziorvos, a belgyógyász. Meg a gyógyszerek. Talán egy kis konyak is.

2019. 09. 26. csütörtök

A SZIJJÁRTÓ…

Megint megszólalt. A keresztény ország külügyminisztere. Mint külügyminiszter, aki külföldön, nemzetközi fórumon megszólal: „természetesen hazabeszélt”, a fideszes választópolgárokhoz szólt. Ne csodálkozz: választás közeleg! Harcba kell hívni a híveket. Azt meg leghatékonabban – ahogy arra a meghalt tanította őt –uszítással lehet. Hát akkor uszított. Ahogy szokott.

A 61. Egészségügyi Világgyűlés (World Health Assembly) a migránsok egészségéről szóló 2008. évi állásfoglalása felhívja a kormányokat, hogy a politikák és programok révén támogassák a migránsok egészségi helyzetét, és „nemzetiség, életkor, vallás, állampolgárság vagy a faji alapon történő megkülönböztetés nélkül” mozdítsák elő az egészség, a betegségmegelőzés, és a migránsok ellátásához való „egyenlő hozzáférést a nemzeti jogszabályok és gyakorlat szerint”.

Más szavakkal: biztosítani kell(ene) mindenkinek (az illegális bevándorlónak is!) az adófizető állampolgárokkal azonos egészségügyi ellátást.

Szijjártó szerint nem! Mert az nem keresztényi magatartás! Ja. ezt nem mondta, erről (most) hallgatott. Ez elfogadhatatlan – mondta a külügyér futsalos, mert elfogadhatatlan.

Mindenki értse, ahogy érteni véli.

Mert rohadt ellenzék, civil, sorosista: akik be akarnak telepíteni, le akarnak bontani, zavart akarnak kelteni.

Értitek? Ugye értitek.

Közben imádkoztatnak gyerekeket a parlamentben az ilyeneket mondó vezetőkért…

2019. 09. 24. kedd

dr. Radnai György

2019. szeptember 22.

Budapest, 2019. szeptember 21. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a nemzetért, vezetőiért, a kereszténységért szervezett közös imádságon az Országházban 2019. szeptember 21-én. Összesen hatszáz gyermek imádkozott együtt.” (MTI)

Uram!
Segíts!
Már megint nem a jót, a szépet, a közeledő üdvözülést látom, érzem, hanem a „gatyaszáradba” való illetéktelen kapaszkodást, hogy kiemeljed a „mértékegységekkel mérhető és leírható világ öléből” a kiválasztottakat: no nem az Általad kiválasztottakat, hanem a földi helytartó által arra érdemesítetteket. Uram: miért van ez így? Bennem van a hiba? Biztosan én látom rosszul? Talán tényleg tévelygő bolond vagyok? Nem értem az idő szavát? Miért van ez?!
Uram!
Segíts!
Hisz én is egy vagyok teremt-vényeid között. Mi lehet a baj? Talán az, hogy olvasok; hogy nyitott szemmel járok; hogy kételkedem abban, amit nap mint nap, eltorzult arccal a fülembe ordítanak; hogy másként gondolkodom; hogy a szépet hamisnak érzem; mert meghallom az elfojtott sírást, jajgatást is? Talán nem értelmezem helyesen üzeneteid, jelzéseid? Mire figyeljek, mit halljak meg a süket hangzavarból?!
Uram!
Segíts!
Tudod, persze, hogy tudod: egyedül vagyok ebben a zűrzavarban; a helyemet se találom, csak bolyongok, az utat keresve, de mindig ugyanoda jutok vissza. Van kiút egyáltalán – mondd Uram! Hisz naponta kell választanom, döntenem és a hömpölygő áradat, a mindent romboló vízözön – érzem – engem is el akar ragadni! Mit tegyek?
Uram!
Segíts!
Tisztán akarok látni! Magam akarok eligazodni! Szabad ezt? Lehet ezt? Nézd: 600 gyerek imádkozik Érted az „okos nép házában”, miközben „Hol lehet altiszt, azt kutatja, /holott a sírt, hol nyugszik atyja, /kellene megbotoznia” mindegyiküknek. Adj valami jelet, hogy merre menjek!
Uram!
Segíts!
Mert félek, ahogy annyian, ebben nem vagyok egyedül: talán csak ő, a ma oly hatalmas nem fél, meg társai; Te érted ezt, Uram? Persze ő Nevedben beszél, Szavaid szájára veszi, és követik őt egyre többen, miközben talmi minden szava, tette! Hogy nem lehet ez látható?! Világos Szavaid kiforgatva, hogy nem érthető?!
Uram!
Segíts!
Szavam elhalkul, szemem lassan lecsukódik; de szívem még dobban, kezem ökölbe szorul: adj erőt, Uram!

2019. 09. 22. vasárnap

Hivatkozás

„Zártkapus UEFA-döntés után utánpótlás-játékosok biztatása mellett játszhat a válogatott”!

„A magyar szövetségnek zárt kapuk mögött kell megrendeznie az Azerbajdzsán elleni október 13-i hazai Eb-selejtező mérkőzést, illetve mintegy 20 millió forintos büntetést kell befizetnie az UEFA-nak… az ellenőri jelentések felvételekkel dokumentálták, hogy a nézőtéren több alkalommal, tömegesen kiabáltak cigányozós, „szar Szlovákia” és más gyűlölködő rigmusokat. A döntés során visszaesőként bírálták el a fegyelmi vétséget, mivel az elmúlt öt évben többször is el kellett járni a magyar szövetséggel szemben a nézőtéri rasszista magatartás miatt.”

Eddig az MLSZ oldalára fölkerült hír.

Meg az is, hogy az MLSZ is, a játékosok is kérték a szurkolókat, szinte könyörögtek nekik, hogy rendes magyar emberekként szurkoljanak azon a meccsen.

És ők „teljesítették a kérést: rendes magyar emberekként szurkoltak. Ahogyan arra a „magyar nemzeti kormány”, annak miniszterelnöke, kereszténynek mondott vezető politikusai és koalíciós pártjai nap mint nap tanítják őket.

De mire is? Hát arra, hogy a magyar különleges, már a miniszterelnöke is Európa DNS-hordozója! Hogy Magyarország gazdasági növekedése mindig nagyobb lesz, mint Németországé. Hogy a magyar Európa bástyája, megmentője és motorja is! Meg hogy itt nem lesz keveredés, meg illegális bevándorlás, de lesz új magyar középosztály, meg aki nem dolgozik, az annyit is ér, hogy a hajléktalanság nem állampolgári jog! (Meg többi, hasonló baromságra, de ez kihagyva.)

Csoda-e hát, hogy az a szegény szurkoló, amikor kimegy – feketébe burkolódzva, begyakorolt rigmusokat skandálva, végre fölszabadult lélekkel, egy-két felessel fölturbózva – a stadionba, hogy a legendáit(?!) megnézze és végre győzelemnek tapsolhasson, engedi magából kitörni a lelke legmélyén lakozó magyarságát?!

Valljuk be: az ellenkezője lenne csoda. Márpedg manapság (sajnos) csodák nincsenek, tehát a szurkolók mindig hozzák formájukat (ha a drága aranylábúak is hoznák). Különben is, „ez belefér”, ahogy azt az illetékes magyar külügyér meg is fogalmazta rögtön: „ennyi belefér”!

Zártkapus lesz a következő meccs. Hogy a magyar szurkoló is megtanulja végre.

De hát itthon nem erre tanítják!

Hiszen a magyar miniszterelnök ma előadást tart a nyíltan az olasz fasiszta konzervatív hagyományok örökösének valló Olaszország Barátai pártnak a rendezvényén; beszédeiben gyakran idéz közismert hírhedt mondatokat; mindenkiben ellenséget lát, aki nem támogatja: ez vajon mire tanít?!

Szóval zártkapus lesz.

És aztán?!

2019. 09. 21. szombat

ÍRJÁL RÖVID FOGALMAZÁST A „VÁLASZTÁSOK” -RÓL…

(fogalmazás egy magyar általános iskolában)

Anyú monta tegnap, hgy választás lesz, ha az isten is így akarja, de hát én tudom, hogy az nem szol bele az ijesmibe (se). Ezt a zárojeles trüköt láttam valahol, hátha it is jólessz. Szóval mostantól szabad a hiriges haragos balhézás mindenütten, különösen az utcákon meg a tereken sőt föl lehet mászni a villanytartokra is meg a mindenhová. Ot lehet a véleményt kinyilvánitania aki csak akarja, meg az ellenkezőjét is. De jó bejelenteni joelöre, mert akor kijön a rendörség is szirénázva meg ha kell nekik, akor jól fölöltözve maskarásan védöbe burkolva.

Na most aszt kel tudnia a tanárnéninek, hogy Magyarországon van egy nagyon nagy Párt, az viszi a bankot meg a talont is, a töbiek, meg mindent amit lát, a töbiek mégcsak nem is futnak a közelébe senem. Ez a nagyon nagy Párt a FIDESZ, majdnem ojan a szine, mint a liverpulé meg a barcáé, de lehet, hogy forditva, mert ök akartak a magyar FIDESZRE hasonlitani. Ez mindegy is, ugyis mindenki halgason a szivére, bár az a dal ma már nem oké. A FIDESZBEN ojan nagy emberek vannak, hogy csak na, például a Németszilárd bácsi, aki anyit eszik, mint egy falu, de neki kel is, mert épitkezik csepelen és aki épitkezik anak kel a kaja meg a pénz, egy csarnokja lesz neki, ahol birkozni is lehet talán meg enni biztosan meg VIP szoba is lesz (de ezt nem tudom, hogy mi a csoda, bizton ot lehet egymásnak meg a papnak vagy valakinek aki jön oda nézni, gyóni a mecsek elöt). Meg aztán ot van a mindig mérges balyszos házmester ember, csak most nem jut eszenbe a neve, de nem baj a tanitonéni biztosan tuggya. Aztán van a legnagyob is, aki mindent tud, mindent elöre megmond, asztán az vagy bejön vagy nem, de akor is bejön, ezér a FIDESZ a legnagyob. A töbiek mostan oszefogdosták egymást kezileg és az jöt ki belöle, mai kijöt, majd meglásuk. Nekem asztán mindegy, bár aszt monta a Lali, aki a legokosab a fiuk közöt, de még a lányokat is beszámitva, hogy ez most fontos választás lessz, mert amig kevés a tanitonéni meg bácsi meg orvos meg segéj, addig it nem lessz job élet, meg mi se fogunk töbet tudni. Nekem asztán édesen mindegy, elég amit tudok, még néha sok is, mert csak zavar az a sok minden, ami kavarog a fejembe és nem tudom rá a válaszokat, mert ha kevesebet tudnák, akor nem zavarna. Lehet, hogy a Lalinak mégis igaza van?!

Már megint sokat irtam szerintem.

Géza

2019. 09. 18. szerda

A Tanító bejegyzése: Géza, ha legközelebb ötnél több helyesírási hibád lesz, nem fogadom el a fogalmazásodat…

ÍRJÁL RÖVID FOGALMAZÁST A „KERESZTÉNY SZABADSÁG” -RÓL…

(fogalmazás egy magyar általános iskolában)

Bevezetés:
A maji napokban Orbán viktor magyar ember, aki mostan a legnagyob magyar (bár kicsi), aki monta eztet a dumát nemrégibe, mert neki kell nagyokat mondania, mert a ronaldónak is kel mindig újab és újab golókat lönie, hogy ő legyen a legjob az europai kiválasztáson azaz választásokon.

Tárgyalás:
Nekem a Petőfi Sándor jut az eszembe, aki ojat irt egyszer: szabadság-szerelem a kettö kell neki, kár, hogy akor még Orbán viktor nem élte magát, mert akkor a Petőfi biztos aszt irta volna, hogy keresztény szabadság-keresztény szerelem kell neki, de akkor már az Orbán viktor nem élne ma és akkor mi lenne velünk, akik nemzetileg is magyarok vagyunk? De szerencsére él. Ide tartozik nekem, hogy ojan is van, hogy keresztény Magyarország vagyunk, bár eztet nem egészen értem, mert az osztályban nem tudom ki keresztény, ki nem az, de biztos vannak ijenek is meg ojanok is, akik nem azok, akkor az és akkor aki nem az annak ez nem az országa, vagy mi? A Petőfiröl jut eszemben, hogy mi van akkor, amikor előb jön a szerelem és asztán már hiába a szabadság, mert már nem él akkor. De eszt csakugy irom. Mert aszt a verset nagyon birom. Külömben sokat filoztam a keresztény szabadságon és nagyon tettszik nekem, mert akkor lehet mindenre használni a keresztény határozot vagy jelzöt, ezeket mindig keverem, de ez most nem érdekes a tárgyalás szempontjábol nézvest. Szoval akkor lehet keresztény sport, meg keresztény autovezetés meg keresztény olvasás meg keresztény minden. Nagyon okos ez az Orbán viktor, jóhogy enyi okoságokat tud mondani. Az is jo, hogy megmagyaráza a viktor a gondolatyát, hogy mit is gondolt amikor aszt monta keresztény szabadság, mert aszt monta késöb, hogy ne csináljanak vele ojat, amit ő nem akar és akor ő se csinál majd ojat másokkal amit nem akarnak, de lehet, hogy eszt nem pontosan igy monta, de valami ijesmit. Eszt szoktam én is modani a Gyuszinak, amikor jol megverem, hogy igy jár ha elkezdi, bár akkor még nem kezte el a verekedösdit, de elkezdhete volna, tehát lyogos volt az ütésem. Amikor verekszem és én nyerek, akkor keresztény szabadnak érzem magam, de amikor engem püffölnek akkor nem, ezt nem tellyesen értem, de nekem senem kel mindenhez értenem. Hogy elkápprásztasam a tanitonénit elolvastam az interneten, hogy van egy másik ajatolah is (majd megkérdem a Lalit, aki mindig nagyon okos, hogy mi az az ajatol), aki szintén ijesmiket mondot mint a viktor, de mégsem pontosan idészte őtet, mert mesze él tölünk.

Befejezés:
A Petőfi aszt is irta, hogy bántya őtet egy gondolatféle, hogy a párnák köszt fog elhalni, mert aszt nem akarja, ugyhogy énse akarom. Ezér megyek ki az udvara verekedni egy jót, hogy keresztény szabad legyek. Persze ahoz megkel vernem a Gyuszit.

Lajos

2019. 09. 18. szerda

MI JUT ESZEDBE AZ „ILLEGÁLIS BEVÁNDORLÓKRÓL”…

(fogalmazás egy magyar általános iskolában)

Tennap estve ment a tévé a fal mellet, én meg röviden belenéztem a híradóba, amiben épen egy klapek mondta nekem, hogy vigyázak megint, mert jönek az idegen betolakodni akarok. Melette ült egy másik nagyon okos faszi, aki megmagyarázta eztet. Ojanokat mondot, hogy csapatostúl jönek majd, hozák a batyulyukat meg a feleségeiket is, s körötük ojan de ojyan szag lesz, hogy ahozképest a szarszag csak smafú. Meg hoznak még bacikat meg mindenféle vírúsokat is, amiket otthagynak majd az uccán.

De mi ébren leszünk és megismerjük öket. Aról ismerhetjük meg öket, hogy idegenek lesznek. Aszt sem tuggyák majd megmondani, hogy merre van a vécé, ezér nem foglyák megtalálni asztat és oda csinálnak az uccára.

Jó lesz majd vigyázzni a lányoknak, mert mostanától már nemcsak a magyar férfijuk támadásától kel majd az uccán tartaniuk, hanem az idegenesekétől is. De hát a magyar férfjué mégiscsak másmijen, nem igaz? Anyú is montta, hogy a szomszéd fűve sokal szeb és apu nagyon idesé lett hirtelen, de eztet nem értettem akor. De mostan se.

De nemcsak eztet nem értem, mert az osztájunba van egy lány, akinek ojan vékony szemei vanak, de nagyon jofej, sokat nevet és vel nevetünk mink is ojankor, pedig ő sem magyar, csak egy idegen, de ez ojankor minket nem érdekel és továb röhögcsélünk.

Aztán még aztat senem értem, hogy miaz az, hogy idegen, mert elöször mindenki idegen, asztán meg ismerös lesz, amikor öszeismerjük egymással és kiderül, hogy ők is jófejek, mégha keskenyeb is a szemük. Meg mostanában a pap bácsi is ojanokrol mesél nekünk, hogy felebarátság meg efélék, és én nem értem a másik felét, de minddegy, nekem sekel mindenhez értenem.

Mindenesetre nagy keritésre adtuk a felyünket, amiket épitetünk a határra meg a házunk köré, bár ot már volt egy, de nem ár az ovatóskodás.

Remélem ennyi elég lesz a tanitonéninek.

Gyuszika

2019. 09. 17. kedd