2021. február hónap bejegyzései

2×2=4

2×2=4
2×2=4 tanultuk az iskola első osztályában. Ha rosszul feleltünk, mert nem négyet mondtunk, elégtelent kaptunk.
Most jött(???) a hír: „Az országos oltási tervhez képest hamarabb vehetik fel a Covid–19 elleni vakcinát az egyik piacvezető, hetente több millió magyart kiszolgáló áruházlánc élelmiszer-raktárainak alkalmazottai. Az önkéntes lehetőségről ezen a héten nyilatkozhat a dolgozói kör – tudta meg a Magyar Nemzet”, „az egyik vezető áruházlánc logisztikai központjaiban már zajlik az országos felmérés”.
Aztán persze jött a „szokásos cáfolat” is: „Félreérthető hírek jelentek meg a sajtóban. Nem oltják soron kívül semelyik élelmiszer-áruház raktárosait, az oltás az oltási terv szerint történik – közölte a Koronavírus Sajtóközpont szerdán az MTI-vel”.
2×2=4 tanultuk. Itt meg bemondják: nem négy! Azt nem mondták, hogy nem 2×2, csak azt, hogy nem négy. Érted te ezt? Azt nem cáfolják, hogy nem folyik felmérése annak, hányan lennének hajlandók részt venni az oltási terv meghágásában, csak azt, hogy nem 4.
Ahogyan annak idején is, emlékszel? Az ÉS megírta: „Ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet” – tanácsolta egykoron Orbán Viktor miniszterelnök egy taggyűlésen, amiről a bíróság megállapította, hogy nem is volt taggyűlés. Érted? Nem azt állapította meg, hogy nem azt mondta: „Ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet”, hanem azt, hogy nem négy.
Pedig a 2×2=4, akkor is, ha az MTI mást ír…
2021. 02. 17. szerda

LUJZA ÉS JENŐ

(utánzat)

  • Jenő! Kész a vacsora, gyere, üljünk az asztalhoz!
  • Itt is vagyok, Lujza.
  • Akkor megkóstolom, amit főztem.
  • Lujza, mit csinálsz?
  • Megkóstolom, na ez rendben, nem sóztam el.
  • Miért sóztad volna el?
  • Mert azt írja az internet, hogy az Orbán Viktor szakácsai is elsózhatják, pedig ők díjnyertes katonai szakácsok.
  • Lujza, az Orbán Viktornak nem azért vannak előkóstolói, hogy ellenőrizzék a szakácsok elsózták-e az ételt.
  • Nem? Még szerencse, mert ha mondjuk elkapják a Covidot, akkor nem érzik se az étel ízét, se a borsát. Akkor nem tudnák azt ellenőrizni.
  • Hagyd abba Lujza, ez nem vicces, ebben a világban nagyon kell vigyázni a Viktorra, hátha…
  • Jenő, miért kell ebben a világban nagyon vigyázni a Viktorra?
  • Mert mindenütt ott lehetnek a magyarok ellenségei!
  • És Jenő, honnan jönnek ezek az ellenségek: Keletről vagy nyugatról?
  • Miért érdekes ez, Lujza?
  • Most, hogy kérded, nem is érdekes Jenő, csak a mesében sem mindegy, hogy a török szultán ellen, vagy a labancok ellen kell a magyar vitézeknek harcolniuk?! Honnan jönnek Jenő?
  • Mint a mesében: innen is, onnan is, persze az is lehet, hogy sehonnan, csak a mesélő képzeletéből pattannak ki.
  • Értem Jenő, biztosan sokat evett az a mesélő, meg sok pálinkát is ihatott az ebédje előtt.
  • Lujza, együnk, magyar ember ebéd közben nem beszél.
  • Jól van Jenő, jó étvágyat, csak még ezt az egyet: képzeld , megalapítottam a családi parlamentet, te meg én vagyunk a tagjai, máris száz százalékunk van, mert én mindig veled szavazok.
  • Lujza, mi ez a butaság?
  • Jenő, ez nem butaság, megválasztottam magunkat és kész.
  • És?
  • Azt írja az internet, hogy jövőre 20 százalékkal nő majd a vagyonunk és tíz év múlva majdnem 786 százalékkal, azért már megéri, Jenő, ugye?!
  • Lujza! Te nem alakíthatsz parlamentet!
  • Nem? Pedig újraindítanám a gazdaságunkat is és az egész polgári életünket, benne új hálószobával.
  • Lujza! Parlamentet egy köztársaságban lehet megválasztani, ahol a képviselők a választóikat képviselik és ezért kapnak pénzt.
  • Jenő, akkor én képvisellek majd téged, te meg engem, azt még nem tudom, kitől kapunk erre annyi pénzt, de majd ezt megoldod.
  • Lujza, együnk, hagyd abba.
  • Pedig már azt is elterveztem, hogy legyen nekünk is egy harmadik utas Puzsérünk.
  • Kicsodánk, Lujza?
  • Hát tudod, egy harmadik utas Puzsérünk, aki elindult a múltkor, de sehová nem jutott, de most megint lebegteti a fátylát, hogy megint elindul: szerintem bevehetnénk a szomszéd Lajost Puzsérnak, ha elvállalja.
  • Lujza, együnk, kérlek.
  • Jenő: biztos nem sótlan?
  1. 02. 15.hétfő

AKKOR LEGALÁBB MEGÍROM!

(1.) OLTAKOZZUNK
Vasárnap dél van. Csörög a telefonom. A háziorvosom az. Nemhogy vasárnap, még sohasem hívott. Mindig fordítva történt.
– Jó napot, Radnai úr!
– Szép napot kívánok!
– Kaptam egy listát, látom regisztrált a koronavírus elleni vakcinára, ezért hívom, lehetőséget kapott a jövő hétre egy oltóponton a Szputnyik V oltásra, beírjam?
– Nem, köszönöm, abból nem kérek.
– Értem, akkor viszontlátásra Radnai úr.
– Viszontlátásra.
70 feletti vagyok, a vérnyomásom magas, mindenfélét szedek rá, különben – ahogy azt ebben a korban lehet mondani – egészségileg többé-kevésbé rendben vagyok. Persze nem kéne annyi hírt olvasnom, gondolkodni sem ildomos manapság, az olvasottak megértése sem eredményez megnyugvást, a politikusok megszólalása meg végképpen nem. Arról nem is beszélve, hogy az ember, ha teheti igyekszik maga utána járni a dolgoknak: momentán a Szputnyik V vakcina előnyeinek, kockázatainak.
A MOK még mindig nem adta áldását.
Az ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS viszont ott virít az OGYÉI honlapján.
Letöltöm.
Az első bekezdés rögtön ez: „Az alábbi tájékoztató a gyógyszer orosz nyelvű termékismertetőjének magyar nyelvű adaptációja, tehát NEM HIVATALOS ÉS VIZSGÁLATOKON ALAPULÓ (EURÓPAI SZABÁLYOKNAK MEGFELELŐ) ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS, HANEM AZ ALKALMAZÁSHOZ IRÁNYMUTATÁST ADÓ LEÍRÁS. A kiindulási alapul szolgáló orosz nyelvű termékismertető utolsó áttekintésének dátuma: 2020. október 28.” (Kiemelés tőlem) A Facebookon egy perc alatt megtalálom: a fordítás alapjául szolgáló anyag NEM a legfrissebb orosz információ, ez még nem tartalmazza a harmadik fázis adataiból leszűrt következtetéseket. Nemhogy uniós jóváhagyása nincsen a Szputnyik V vakcinának, de még az engedély-kérelmet sem nyújtották be. Az orosz beoltottak száma – a lakosság összlétszámához viszonyítva – elenyésző.
Szóval ezért nem.
Fogalmam nincs a különböző vakcinák elosztásának a rendjéről: kik, miért kapják, kik meg miért nem, miért Budapesten adják csak, miért oltópontokon és nem a háziorvosoknál, ennek egészség-szakmai okai vannak-e vagy politikaiak?!
Nem vagyok orvos, nem értek a vírusokhoz. A szakemberek értenek hozzá. Bennük bíznék. Bennük. De a politika szétveri a bizalmamat!
Szóval: ezért nem.
Most mi lesz?
A sor végére kullogtam…
2021. 02. 14. vasárnap

MAGYARORSZÁG JOBBAN TELJESÍT A JÁRVÁNY ALATT IS

Faluban élnek. Nem messze egy kisvárostól. Amikor kellene, mégis messze. Mert Magyarországon, a NER-ben, a (kis)ember bárhol is él, mindenhol „messze” él.

Elesett. Az ember. 86 évesen. Otthon. Három hónappal ezelőtt. Van ilyen. Combnyaktörés – mondta akkor szenvtelenül a körzeti orvos. Vigyék be a kórházba, hívom a mentőket – és hívta. Jöttek, vitték az asszonnyal együtt. Gyors röntgen, combnyaktörés vagy repedés inkább – mondta az orvos, vigyék haza, itt ilyenekre nincs most se hely, se idő, ne terhelje a jobb-lábát, inkább csoszogjon vagy feküdjön, s már ott se volt. Visszazötyögtek a falujukba. Az „ember” nem javult, egyre romlott. Az életvidám, nyolcvanas asszony vitte a házat, ahogy kell: óvta, fürdette, pátyolgatta emberét. Meg rendben tartotta a házat is. De az „ember” csak nem javult, már alig bírt lábra állni, csoszogni, néha-néha kiülni egy cigire. Az maradt csak. Minden mozdultra hangosan jajgatott. Megint kijött a körzeti orvos: azonnal be a kórházba, meg kell műteni, ha vállalják. Megint mentő, megint orvosi vélemény: mi nem műtjük meg, menjenek a megyei kórházba, a körzeti orvos utalja be, maga meg hívja föl őket – szólt a tanács, menjenek haza. Újra otthon. Telefon órákon keresztül, mire az illetékes kegyesen: hozzák. Megint mentő, most messzebbre kellett menni, megint nézelődés, téblábolás, majd a verdikt az illetékes orvostól: a vizsgálatokat a helyi kórházban végezzék el, fölírtam, amit kell, aztán hívjanak, majd meglátjuk. Újra otthon. Megint hosszú órák a telefon mellett. Majd hétfőn jöjjenek, megnézzük, a vizsgálatokat majd megcsináljuk, addig várjanak.

Az élet ugyanúgy ment tovább: az „ember” tovább romlott, az életvidám asszony tovább tette a dolgát.

Várják a hétfőt…

  1. 02. 13.szombat

Ui: Folytatás következik. Vajon mi következik?

NYUNYÓKA VISSZAHÍVTA A VÍRUST!

Max Otto von Stirlitz SS-Standartenführer (valódi neve Makszim Makszimovics Iszajev, a szovjet hírszerzés ezredese) tudta, most már nem hibázhat, az végletes lenne. Arra már az egész (vírusellenes) háború rámehet. És akkor mi lesz Sztálin elvtárssal, hogyan nyeri majd meg legalább kétharmaddal a következő választást?
A feladata kulcsfontosságú: minden nap ellenséges kereszttűzben ott kell állnia a kamerák vizslató szemei előtt és mondania kell, amit kell!
Emberpróbáló föladat!
És Max Otto von Stirltznek már csak egy mail üzenet lehetősége maradt. Mert egyet már elküldött. És Max Otto von Stirlitz tudta, kettőnél többet nem küldhet, mert az ellenség a második üzenetet (is) dekódolhatja.
Kicsit elhúzta a fehér csipkefüggönyt, kinézett az ablakon, nem látott semmi gyanúsat, a habonyi központot már nem tudja tájékoztatni, nagyon szorul a nyaka körül a hurok, gondolta cselhez folyamodik és ír a Bormannak, gyorsan leült hát a szputnyik v számítógépe elé és bepötyögte: „Müller Cecília vissza szeretné hívni az üzenetet: „Képviselői felvilágosítás kérés””. Várt egy pillanatot, miközben lepergett a szeme előtt az egész rohadt élete, az elmúlt év megpróbáltatásai, megaláztatása, a sok-sok rezzenéstelen arccal elmondott hazugsága … és lenyomta az ENTER-t.
Utána rögtön megsimogatta nyunyókáját…
2021. 02. 11. csütörtök
(Kép: Hadházy Ákos)

INTERJÚ VELEM, A SEMMIRE SEM KELLŐVEL…

INTERJÚ VELEM, A SEMMIRE SEM KELLŐVEL…
– Régen beszélgettünk…
– Csöndesen telnek napjaim, karanténban vagyok.
– Csak nem kapta el?
– Dehogy, bár ki tudja: lázam ugyan nincsen, de minden nap fáj a fejem a sok rémes hírtől, a székletem sem a régi…
– Értem, akkor vágjunk bele: az interjúra az adta az apropót, hogy magát, Gyuri bá’ most sem nevezték ki semminek, az egyetemi átalakítás kormánybiztosa sem lett, az Északnyugat-Magyarország Gazdaságfejlesztési Zónájának a kormánybiztosa se, nem látom a nevét egy kuratóriumban sem, még a DAL zsűrijébe se delegálta a Kamara…
– Most, hogy mondja: tényleg nem, biztos azér’ nem, mert nem fizettem be a kamarai regisztrációt, ami pedig nudlifül a Parragh szerint.
– Nem hiányzik?
– Az ötezer forint? Mondom, hogy nem fizettem be, mert vállalkozó sem vagyok!
– Nem az!
– Akkor mi a csoda: valamilyen tagság? Ebben az időben? Nagyon veszélyes az, nagyon veszélyes.
– Mi lenne egy tagságban veszélyes?
– Hát az érintkezések: a sok találkozón, értekezleten, zsűrizésen az a sok beszéd, a fröcsögésről nem is szólva, tudja mennyi vírus szabadul el ilyenkor? Nem kell az nekem, jobb itt a karanténban.
– Miért mondja ezt Gyuri bá’: a kötelező maszkviseléssel minden fröcsögés kivédhető!
– Gondolja? Először is: látott maga már egy konzultációs beszélgetést is, ahol a résztvevők mindegyike maszkot viselt? No nem akkor, amikor a fotósok még benn voltak a teremben, hanem utána, amikor már kimentek, „na ugye”. Másodszor: a maszk azok ellen a fröcsögések ellen, amik ott elhangzanak nem véd! Érti: NEM VÉD! Mert az a vírus nem cseppfolyósan terjed, az közvetetten és hallás után.
– Tényleg?
– Persze, hogy tényleg. Az ellen a fröcsögés ellen az oltás sem véd meg, még az orosz se, a kínai se, pedig a Szijjártó szerint azt már öt millióan megkapták. De hát ilyen az élet: aki kapja, marja!
– Térjünk vissza az interjúhoz.
– Térjünk: kérdezzen!
– Alig hallunk magáról, Gyuri bá’, hogy van?
– Végre valaki megkérdezi, megvagyok: olvasgatok, tanulgatok, készülök a jövőre!
– Így, hetven felett?
– Persze, mit gondol, nekem nincs időm csak üldögélni, süttetni a hasamat a napon, jachtozni, húszmilliós órával a karomon várni a herceget, hogy földet vegyen nekem kölcsönből!
– Inkább olvas…
– Amikor kérdeznek, válaszolok!
– Értem, akkor Gyuri bá’ alig várja a konzultációs kérdéseket?
– Várja a nyavalya, ki nem állhatom, azok nem kérdések…
– Maga mást kérdezne?
– Nem kérdeznék, ha én lennék a góré, hanem … de hagyjuk ezt, még baja lesz magának.
– Miért lenne bajom?
– Mert Soros!
– Hogy jön a Soros ide?
– A Soros mindig ott van, minden kilométerkőnél, jól hangzik ma, meg a migráncs is, szóval most védem magát, mert maga legalább beszélget velem.
– Értem. És amikor szabad ideje van?
– Tanulok, persze, hogy tanulok: meg akarom érteni ezt a rohadt világot, mielőtt itt hagyom…
2021. 02. 09. kedd

BARKOCHBA

BARKOCHBA
– Személy?
– Igen.
– Fehér, heterogén, felsőközép, férfi?
– Igen.
– Az alaptörvény szerinti családban él?
– Igen.
– Közjószága van?
– Igen.
– Nem is egy?
– Igen.
– Amikor kell, akkor nem vallásos, amikor meg az kell, akkor vallásos?
– Igen.
– Mindig harcol valaki ellen?
– Igen.
– Szereti a focit?
– Igen.
– Munkaalapú?
– Pontosíts!
– Aki nem dolgozik, az ne is egyék?
– Ne.
– Árokpart?
– Pontosíts!
– Aki beleesik, azt ott is hagyja?
– Igen.
– Ismeri a megbánás szót?
– Nem.
– Fegyverrel harcolt Budapest utcáin?
– Igen.
– Ha akarja, bezárja?
– Igen.
– Ha akarja, kinyitja?
– Igen.
– Szeret konzultálni?
– Igen.
– Tud kérdezni?
– Igen.
– Gazdag ember?
– Passz.
– Szegény ember?
– Nem értelmezhető a kérdés.
– Ha akarja, a sor végére penderít?
– Igen.
– Sohasem hazudott?
– Is.
2021. 02. 07. vasárnap

NAPLÓSZERŰEN…

(23.)

Szomorú, olyan emlékezős idő van: minden szürke, mozdulatlan, Thessa kutyánk is elnyúlva fekszik a fotelomban, csak azok az okos barna szemei járnak ide-oda, de most nyugodtan hever, nem várja a játékos-parancsokat. Csönd van, csak a konyha felől hallatszik edénycsörgés.

Tegnapelőtt megvettem TGM könyvét, azonnal elkezdtem olvasni, tegnap megnéztem a beszélgetést vele és ma éjjel nem tudtam aludni. Bár ez nem újdonság: az öregség (írnám: öregedés, de ez már tényleg öregség) velejárója ez, annyi nyavalyája lesz hirtelen az embernek, nem győzi nem tudomásul venni, kizárni az életéből, amit persze nem lehet. Ez legyen a legnagyobb bajom, de hát aludni azért csak kéne.

És akkor itt van ez a nappali szürkeség is.

Már többszőr nekifutottam, de egyszer sem sikerült megírnom, mindig lepattantam, mert hamisnak, igaztalannak éreztem, amit összehoztam. A múlt, a valóság, mint a homok, mindig kipergett az ujjaim között, csak néhány szem tapadt a kezemhez. De mégsem hagy nyugodni. Egyszer úgyis ki kell írnom magamból. Még ha lehetetlennek is tűnik.

Mert itt az ideje a szembenézésnek, a számadásnak, nem várhatok tovább. Már bizony (néha, de egyre gyakrabban) keresnem kell a szavakat, az érvelő és a vitakészségem sem a régi, egyre maszatosabbá, elmosódottabbá, zavarodottabbá válik a múlt, mi jöhet még, ahogy múlik az idő?! Tényleg hozzá kéne fognom!

És ebbe – a kétkedően tépelődő tehetetlenségembe – robban bele TGM könyve, szavai a történelmünkről, az én múltamról is, az elhalasztott lehetőségeimről, a magamnak igért, de örökre kihagyott cselekedeteimről.

Kivel tudnék erről beszélgetni, hogyan lehet (ma) erről őszintén, elhallgatás és megszépítés nélkül szót váltani? Oszi is meghalt. Oszladozik az ötven éve körülötte csoportosult társaság is. Hol fog most megállni egy kis időre az IDŐ?

Sodródtam.

Pedig végig érteni, értetni és változtatni akartam. Amikor azt hittem, hogy befolyásolom a folyamatokat, a történteket, akkor is csak sodródtam. Mert nem értettem meg mindent, aztán nem vállaltam föl hangosan. Legföljebb csak magamban. A kétkedésem, az állandóan fölbukkanó kérdéseim, netán a miattuk bekövetkező elbizonytalanodásom voltak az okok? Nem találtam vitatkozó-kétkedő-támogató szövetségeseket? Vagy türelmem, „seggem” nem volt hozzá?

Ma már mindegy.

Tényleg az?

Legalább utólag végig kéne gondolnom, válaszolnom kéne, legalább magamnak.

Olvasom tovább TGM könyvét, a történelmünket, a történetünket.

Közben odakinn továbbra is olyan szomorú, olyan emlékezős idő van: minden szürke, mozdulatlan, Thessa kutyánk is elnyúlva fekszik a fotelomban, csak azok az okos barna szemei járnak ide-oda, de most nyugodtan hever, nem várja a játékos-parancsokat. Csönd van, csak a konyha felől hallatszik edénycsörgés.

  1. 02. 06. szombat

„EGY CSODÁLATOS ELME”??!

Megint megnéztem a 4 Oscar és 4 Golden Globe díjat nyert filmet, Russel Crowe (és Jennifer Connelly) csodálatos játékát, ahogy Johnként küzd (skizofréniájával) képzeteivel, ahogyan felülkerekedik és tanárként, oktatóként visszatalál a valós életbe.

Vajon hányan küzdhetnek közöttünk és hányan tudják megfékezni, kordában tartani képzeteiket?

Olvasom a híreket arról, ki, hol, kinek és mit nyilatkozott, milyen beszédet mondott, milyen megszépítő emlékei vannak múltjáról, milyen messzire és irreális magasságokba szárnyal képzelete.

Vajon visszatalál valaha is a valós életbe?

„Jogállamiságunkban kételkedő nyugati partnereinknek azt mondom, hogy ti hol küzdöttetek a jogállamiságért? Én Budapest utcáin harcoltam” – villog a szemembe a főcím. A gazdaságvédelmi akcióterv 2020 márciusában indult, és 2021. január 1-jéig tartott. „Ezt lezártuk, ez volt a védekezés, a gazdaság-újraindítási terv pedig a támadás … A válság nem tudta ledönteni a lábáról a magyar gazdaságot, de gúzsba kötött bennünket, és nagy gyomrost adott … 3000 milliárd forint maradt a magyar családok és gazdaságok zsebében … bértámogatást is adtunk, felére csökkentettük az iparűzési adót” – miközben recseg-ropog minden, a kilátástalan helyzet miatt polgári engedetlenség körvonalazódik. „Februárban nemzeti konzultáció lesz a nyitásról” – amin csak röhögnek az emberek. Közben „nem kaptak vakcinát, a levél meg spambe ment – 6500 háziorvosból 1080 kezdhette meg az idősek oltását” – indult a tömeges oltás Magyarországon.

Vajon a beszédet mondók, nyilatkozók küzdenek a képzeteikkel és visszatalálnak majd a valós életbe?!

Segítenünk kéne nekik…

  1. 02. 04. csütörtök

A „LÖLŐK” ORSZÁGA…

Gondoltam írok a Lölőről, ismeritek, a gázszerelő kisiparosról, aki annyi nyelven beszél, meg annyi iskolája van, mert annyira tanult ember, meg mindig okosakat mond, amikor egyáltalán megszólal, hogy az ő példája bizonyítja: érdemes! Hogy milyen sikeres ember. Lett. Hogy ennek semmi köze a felcsúti valósághoz, a komasághoz…

Aztán arra gondoltam, írok az Antiról, ismeritek, az eltűntről, aki egy idő óta meg sem szólal, meg sem jelenik, csak egyszerűen dolgozik és gyarapodik, meg földet vesz, mert ahhoz is ért. Hogy ennek sincs semmi a felcsúti valósághoz, a komasághoz…

Aztán arra is gondoltam, írok a Petiről, a Jánosról meg a többiekről, akik… nekik sincs semmi közük a felcsúti valósághoz, a komasághoz…

Aztán mégsem írtam.

Minek.

A felcsúti valósághoz, a komasághoz semmi közöm.

Semmi közünk?!

  1. 02. 03. szerda