Megint. Ahogyan már tizenkét éve. Átba@nak bennünket. Qur@ára át. Semmi újdonság. De mégis: az ember már csak ilyen, reménykedik. Aztán megint kapja az újabb pofont. Újból és újból. Hülyére veszik. A hatalomból. Nekik ezt is lehet. Mert arra gondolnak, egyenként úgyis levadásznak. Mert azokat levadásszák, akik „HÜLYE VAGY”-ot kiáltanak. A tiltakozókat, a polgári engedetlenkedőket. A sztrájkolókat. Ja: azt már nem is lehet. Ha mégis, akkor kirúgnak. Bennünket. Mert csak együtt (vagyunk) lennénk erősek. Külön-külön és egyenként – gyengék vagyunk. Ezért mindig nyugodtan bedobnak egy-egy csontot elénk. A ketrecünkbe. Műcsontot. Rágjuk csak. Mint a gittet. Emlékszel: igen, a „kis-nemecsekre”, meg a többiekre?! Bár akkoriban Áts Feriék tisztességesek voltak. „Ezek” nem azok. Tisztességtelenek. Lopnak, átvernek, csalják a feleségüket-férjüket: mégis „kereszténynek” hazudják magukat – nekünk. Persze a püspökeik sem különbek.
Szóval megint átba@nak bennünket. Azt mondják: nyugdíjreform lesz. Majd 2025-ben. Emlékszel a kiflicsücsök-evőre? Az akkor még a péktől lopó Fideszes képviselőre? A Selmeczi Gabira? Ó lett akkoriban a nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott, aki 2010. december 16-án csütörtökön azt mondta: „másfél éven belül lesz egyéni számla”! Miután elloptak háromezer milliárdot. Te tudod mi lett a pénzzel? Te sem? Én sem. A Polt Petya sem? Az ÁSZ sem? Zakson. Egyéni nyugdíj-számlád viszont nincs. Pedig megígérte. A kifli-csücskös. Persze akkor sem beszélték meg veled, hogy ellopják, mit mondok: hogy megreformálják a nyugdíjrendszert. Nem is szóltak, csak utána. Akkor már hiába mentél az utcára, a Hősök terére. Most másképpen tették: elküldték a reform-tervet Brüsszelbe. Nem is szóltak neked. Nekem se. Se a szakértőknek. Minek. Nem arra van ez a terv, hogy megcsinálják. Csak elküldésre. Emlékszel az alaptörvényre? Ami egy vonaton, egy nevezetes „ölben” lett lepötyögve. Közöd volt hozzá? Semmi. Onnan is jött. Oda is megy. Majd. Ahhoz már lesz közöd…
Megint. Ahogyan már tizenkét éve. Átba@nak bennünket.
Lesz neked, nekem elrettentő haderőnk. Ezt mondta Berlinben a Szentkirályi Alexandra kaszinó-tulajdonos férje. Aki mára már – saját jogon – honvédelmi miniszterré avanzsált. Mert ez kell ahhoz, hogy a magyar embereket megvédhessék. Ellenség a láthatáron? Nem tudsz róla? Majd lesz, nyugi. Lesz két pillér is. Mert Kelet felől jön a háború, Délről meg a „zillegális migránsok”. Persze kell a „közös erő” is, a NATO, de a főcsapás az „elrettentő haderő” lesz. Ment az elefánt meg a kisegér a hídon, a kisegér odaszólt az elefánthoz: „hallod ahogyan dübörgünk?!” És nem is kerékpárral mentek. De a kisegér jól bepálinkázott. Magyar pálinkából. Te is katona leszel. Én is. hetvenhárom évesen. Meg se kell gyógyulnunk, legföljebb leszerelünk…
Megint. Ahogyan már tizenkét éve. Átba@nak bennünket.
Azt mondja az egyik: már hétszázezren is! Rögtön jön a röhögés. Erre megjelenik a másik: már egymilliónál is többen! Még nagyobb röhögés. De a röhögés nem rettenti el őket. Te is kitölthetted. Ahányszor csak akartad. Még most is. Újból és újból. Egyet nem tehetsz: ellenvéleményt nem nyilváníthatsz! Az nincs benne a pakliban. Hát csak röhögsz. Kínodban. Sírni csak a győztesnek szabad! Vagy, ha fázol. Nem tudsz mást, csak parizert adni a gyereknek. Mert már az iskolában sem kap kaját. Ott is fázik. Legföljebb kiküldik a fagyba tornázni. Akkor sem melegszik föl. „Az a hülye gyerek”…
Megint. Ahogyan már tizenkét éve. Átba@nak bennünket.
Azt mondják: jön a pénz, már majdnem itt van, 2022-ben vagy 2023-ban biztosan itt lesz. Te meg fogod és elolvasod a hivatalos határozatot: „A Bizottság megállapította, hogy bár Magyarország tett lépéseket, ennek ellenére továbbra is fennáll a kockázat az uniós költségvetés tekintetében…”. Szóval coki. Nyalhatjuk. A szánk szélét. Hátha maradt még ott valami. Neked, nekem, nekünk. Mert nekik maradt! Nekik, a közpénzből meggazdagodottaknak. Ne irigykedj! Jut is, marad is. Nekik. Minden jogszerű. Minden törvényes. Polt szerint. De most már van egy új HIVATAL. Ahol. Ugyan már. Erről is szólt az a határozat. Ne olvass annyit…
Megint. Ahogyan már tizenkét éve. Átba@nak bennünket.
És még a tanárokról nem is írtam. Se a békéről. A Bolt-taxisról sem…
Hogyan is írta Pilinszky János a Summa című versében:
„Tíz ujjam van. Hajam. Fejem.
Egyhelyben állok.
De csurom vér és forog a korong,
és nincs világ, és nincs megállás.”
Tényleg megint…
- 12. 02. péntek kétszáz-nyolcvanadik nap
#NER #Orbán #veszélyhelyzet