2022. december 19. nap bejegyzései

KONZULTÁCIÓ – KONZULTÁCIÓ?!

KONZULTÁCIÓ – KONZULTÁCIÓ?!

(Avagy: a hőmérő nem iskolaeszköz, nem való az iskolatáskába…)

 

Persze engem nem hívtak meg. Én „csak” egy „olyan” és névtelen nagypapa vagyok, három unokával, akik közül a legnagyobb egyetemista-lány, a középső általánosba jár, a legkisebb még ovis és falmászó! Viszont nekem is vannak tanárnő és tanár rokonaim, ismerőseim, barátaim – így, bár én „sem értek az oktatáshoz”, de hogyan is mondta a belügyér-rendmániás-milliárdos… mindegy.

Olvasom a „Szia, Tanárnő” bejegyzését a Facén: ő ott volt az „ismeretlen szempontok és elképzelések alapján összehívott” „az oktatás miniparlamentjeként” (Rétvári Bence megfogalmazása) aposztrofált „izén”, amivel – szerinte – a szervezők célja az volt, hogy megmutassák a közvéleménynek: vannak a renitens elitiskolák polgári engedetlenkedő tanárai és vannak a kisebb intézmények tanítani akaró, hazafiságra nevelő pedagógusai. Micsoda különbség van köztük(?)! És már készen is van a szembenállás, már csak szikra kell, hogy egymásnak ugorjanak. („Minden remek, a belügy már csak egy pohár sört kér.”)

Ráírok a vidéki-ismerős tanárnőre, látta-e a véleményt, azonnal reagál, „köszöni, még nem” és már ömlik is belőle a keserűség, a fájdalom, a „hangos jaj-kiáltás”: „… Nem volt tőlünk senki. Sajnos itt nálunk is az a legnagyobb probléma, hogy bár lenne/van közöttünk sok elégedetlen, aki belemenne, hogy sztrájkoljunk, de már a tavaszi sztrájk előtt is nyomatékosan kérte az igazgatónk, hogy ne tegyük. Sajnos ő a tankerületnek akar minden esetben megfelelni, és nem igazán áll ki mellettünk a tankerülettel szemben, ha probléma van. Mindegy, csak legyen ellátva a feladat. Az nem számít, hogy a legtöbben full 26 órában dolgozunk és ez csak a tanítási óra + még egyéb más. Van olyan kollégám, aki túlórában dolgozik, … de … nem fizetik ki neki a túlórát, mert akkor belefér a 26 órájába a matek. Amúgy … aki 2 év múlva nyugdíjba megy. A saját gyerekeimet valószínűleg én fogom megtanítani itthon, mert ide a fene nem jelentkezett most sem. A másik dolog, hogy mindannyian (köztük én is) féltjük ezt a kicsi keresetet is és ezért sem merünk lépni. Biztos vagyok benne, hogy máshol is sokan ezért nem mernek belemenni az engedetlenségbe.  … egyébként nem lepődtem meg, várható volt, hogy ennek nem lesz semmi pozitív előmenetele. Nekem meggyőződésem, hogy a cél az, hogy előbb-utóbb majd a hiány kezelése az lesz, hogy képesítés nélküli embereket raknak be az üres helyekre, akik az ő szájízül szerint fognak tanítani…”. („lakatlan kő, hever a hátam,/ emlékek nélkül, nélkülem,/ az évmilliók halott hamujában./ Hideg szél fújdogál.” mormolom magamban Pilinszky versét a Hideg szél-t). Nem is merem elképzelni a tizen(öt)nyolc fok (melegben) hidegben, kabátban üldögélő gyerekeket; a dupla pulóverben, rétegesen öltöző és mégis fázó tanárnőt, aki matekot, fizikát, éneket(!) tanít éppen, az ismerősömet. Az igazgatónőt se, aki csak fölfelé néz, a gyerek-szemekbe (talán szégyenében) már nem mer. „Megrázó a helyzet, a helyzeted” – írom ki a szavakat nyögvenyelően magamból, „alig tudok mit írni, talán egyszer majd mégis kiírom magamból (lehet, akkor már késő lesz). Szerintem három út áll előttetek, mint a legkisebb, vándorútra kelt (szegény) gyerek előtt is: elmenni otthonról világot próbálni (pénz, paripa és „fegyver” – kapcsolatok nélkül szinte reménytelen a mai világban); megszerveződni (ez sem egyszerű, hosszú folyamat, az eredmény sem biztos, mégis…); hagyni mindent a francba (ez most pintéri csúnya szó vajon?), menjen minden ugyanúgy tovább, legalább az a kispénz megmarad… Persze én könnyen „vonyítok” innen, mert „vonyítani” még szabad… Ölellek: gy”, még szinte el sem küldtem, jön a válasz: „Sajnos teljesen igazad van. Ugyanígy látom, hogy ez a 3 lehetőség áll előttünk/előttem. Őrlődők, hogy melyiket válasszam majd ha eljön az idő. De megvallom őszintén, félek.  Illetve, ami még nagyon elbizonytalanít, hogy imádok tanítani, és – úgy érzem, azt – viszonylag jól is csinálom. Nem azért tanultam éveket, güriztem, éjszakáztam, hogy egy aldiban vagy lidlben pakoljak kartondobozokat, még ha 3x ennyi pénzért is. Elkeserítő a helyzet! Mi is puszilunk benneteket!”

A belügyér-rendész-milliárdos közben „célokat fogalmaz meg, szervez és optimalizál”, úgy érzi, ez a feladata. A többi kalap-kabát és réteges öltözködés! Ja, meg hazafiságra nevelés: Németh Szilárd módra. Vajon a csúnya beszédből, a káromkodásból értenének? „506/1903

Tekintetes kultúrmérnöki hivatal/ Pécsett/ Tegnapi póstával érkezett 1090/1903 sz. hivatalos átiratukra, melyben azt kérdik, hogy a Nagy-berki község határában lelt régi sarkantyúval mi történjék? hivatalos tisztelettel azt válaszolom, hogy basszák meg az urak a sarkantyújukat, mert 35 Reaumur hőségben ilyen szarságokkal nem foglalkozhatunk./ Budapest 1903 aug.11.

Teljes tisztelettel/ lófasz a seggükbe/ dr. Réthy László/ m. kir. érem- és régiségtári igazg. Helyettes/ (Réthy László = Lőwy Árpád)”

De hőmérőt ne vigyen a gyerek az iskolába. Minek. Akkor is annyi. Rendeletileg szabályozott. Mert vészhelyzet van. Katarban is. Ott viszont meleg is van…

  1. 12. 19. hétfő kétszáz-kilencvenhetedik nap

(Kép: Szia, Tanárnő)

#NER #Orbán #tanítanék 

(CSAK) MAGYAR SZEMMEL NÉZVE

Vége lett.

Az argentinok nyerték. Nagy cirkusz volt. Egy hónapig. Két hétig egész naposak. Akkor tizenegytől este huszonkettőig. Aztán mindig ismételték. Ment, mint a hurok-film. Közben a reklámok is. Meg a hírek. Meg az „értékelések”. Mindig magyar szemüvegen át. Mert a világot csak így lehet nézni. Magyar szemmel. Ugyan Magyarország megint nem volt ott (1986. óta egyszer sem jutott ki VB-re), de akkor is. Vajon miért nem? Lehet erről beszélni? Szabad? Akkor miért nem beszélnek erről a stúdióban? Magyar szemmel? Ja, mert már beszéltek? A kapufa, a bíró, a tészta, mert nem „kis pénz- kis foci” van a pakliban.

Persze ez nem politika. Ez foci: magyar szemmel.

Neked (is) volt kedvenc csapatod? Melyik volt, megmondom: ki vagy! „Fehér, keresztény, európai értékeket képviselő ország”? Vagy a szerbek? Vagy „csak” egy szedett-vedett és színesekből (is) álló? És ki volt a kedvenc játékosod? Cristiano? Messi? Továbbra is a DZSUDZSI?! Na ugye: Laidouni!? Megmondom: ki vagy!

Magyar szemmel.

Legközelebb már negyvennyolcan lesznek. 2026-ban. Addig még élni kell. Valahogy. Fűteni, krumplit-cukrot-tojást találni a boltban. Ja: meg rávalót. Mert „EMBER”, nemcsak a templomból kell kijönni, a nyugdíjból is! De te bízzál benne: mi, MAGYAROK, ott leszünk! Hidd el – a nézőtéren, a lelátón biztosan ott! Cristiano, Modric, Messi már biztosan nem. Legföljebb ők is a lelátón. Mint most a Csányi. Meg mellette az éppen a templomból kijövő. Majd ők is szakértenek. Mint a Bognár Gyuri. Tudod: akitől majdnem te is szívrohamot kaptál. Viszont ő magyar. Igazi.

Vége lett.

Végig néztem. Amikor a vesztes csapatok nézői között pásztázott a kamera és a sok síró gyereket, lányt, férfit láttam, velük könnyeztem. Legközelebb hosszabb lesz. Azt még meg kellene élni…

  1. 12. 19. hétfő kétszáz-kilencvenhetedik nap

(grafika: M4 Sport)

#NER #Orbán #foci