Heinrich Himmler szolgálati naptárát olvasom (EURÓPA 2021.). Pintérét, Rogánét nem olvashatom, még nem készült el. Még dolgoznak rajta. Még játszák és írják is éppen. Mert biztosan írják. Azt nem tudom: kiadják-e majd – utólag. Valaki biztosan „közkinccsé” teszi. Mert az lesz, „közkincs”. Még kutatni is fogják. Ezért is, azért is.

Mert ők ketten közel vannak a „tűzhöz”.

Szinte már maguk is a „tűz”, annyira.

 

De most még csak a Himmlerét olvasom.

 

Nem tudom, ti hogyan vagytok vele, az ilyen könyveket én több szemüveggel is szoktam olvasni: van ismereti, érzelmi, legvégül összehasonlítási szemüvegem. Mindegyiket – szépen sorjában – egymás után az orromra teszem és úgy olvasok. A végén megtörlöm a szemüvegjeimet, lerakom őket az asztalomra, hátradőlök a székemben és elgondolkodom. Az olvasottakon. Amit én olvastam ki a leírtakból.

 

Most még csak Himmlerén tudok elgondolkodni.

 

De nincs kedvem hátradőlni. Pedig lenne min elgondolkodnom. „,Hitler döntései saját logikáját követték, amely azon alapult, hogy a nemzetiszocialista ideológiával átitatott akaraterő minden akadályt legyőz, a fanatikus hit fontosabb, mint a hozzáértés” – olvasom valahol. Ez lenne a lényeg? Ez volt akkor a lényeg? Már az összehasonlító szemüveg van az orromon: ma vajon? Mi a helyzet? Eszembe jutnak a tizenkét évvel ezelőtti események, aztán a törvény a lojalitásról, később a kor szerinti diszkriminálásról a bíróknál, köztisztviselőknél, mindenkinél. Mert az „öregek” fertőzöttek, nem eléggé hisznek! Nem érdekelte sem Orbánt, sem Pintért, Szijjártóról és Rogánról nem is beszélve a hozzáértés! Az szitokszóvá degradálódott, liberális trükké silányult! Feltétlen hit kellett. Kezdetektől fogva. Az tényleg mindent legyőzött… Nézem Himmler szolgálati naptárát. 1943 és 1945 között. Röpdösött ide-oda. Nem volt egy perc nyugta sem, magánélete sem – bár szeretője volt neki is… Most nem „olyan” időket élünk. Bár ugyanúgy kihirdetve és alkalmazva (az idők végéig?) a veszélyhelyzeti rendeleti kormányzás. Bebetonozva a kulcsfigurák; bűnösök szabadlábon kószálnak és flangálnak a parlamentben; bizonyítékok „semmisülnek meg” nem fontos felirattal; és propaganda és propaganda és propaganda. Nem az a kérdés, mit tudsz; honnan jöttél, hiszed-e amit a „SAS” mond?!

 

Heinrich Himmler szolgálati naptárát olvasom (EURÓPA 2021.). Pintérét, Rogánét nem olvashatom, még nem készült el. Még dolgoznak rajta. Még játszák és írják is éppen. Mert biztosan írják. Azt nem tudom: kiadják-e majd – utólag. Valaki biztosan „közkinccsé” teszi. Mert az lesz, „közkincs”. Még kutatni is fogják. Ezért is, azért is.

Mert ők ketten közel vannak a „tűzhöz”.

Szinte már maguk is a „tűz”, annyira.

 

A francba az olvasással…

2023. 01. 30. hétfő

Lánczi Tamás magyar politológus nyílt levélben követeli: „Hatvanpusztán kell fölépíteni a Debrecenbe tervezett akkugyárat!”

 

Az mTi mai híre: „Lánczi Tamás politológus a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában” hosszan elemezte akkugyártás létesítésének az elengedhetetlenségét, mert „ez egy jó beruházás, nemzetgazdasági értelemben fontos, mert munkahelyeket teremt most, a jövőben az akkumulátorgyárak a gazdaság hajtómotorjai lesznek”, sőt, „Felhívta a figyelmet arra, hogy 2035-től a belsőégésű motorok gyártása befejeződik Európában, akkortól csak e-autót fognak újonnan üzembe helyezni, vagyis óriási igény lesz akkumulátorokra”. Később fölhívta a figyelmet arra a tényre, hogy külföldön sokaknak csípi a szemét, hogy Magyarország milyen jól teljesít – e téren … is. Kiemelte, Németország a felelős azért, mert a magyar dollárbaloldal szítja a „zellenállást” a debreceni akkugyár ellen.

 

Ezért nyílt levélben követeli: „Hatvanpuszta ne legyen puszta, ezért az Aissa Laidouni eladásából származó pénzt ne újabb játékosok megvásárlására fordítsák, hanem akkugyár kialakítására, aminek legalkalmasabb helyszíne Hatvanpuszta lenne!” Hosszan kifejti: a terület közművesített (már), a lakosságtól távol van, jól védett, kiépített betonút vezet a pusztán keresztül, s Mészáros Lőrincet is érdekelheti. Egyébként lehet, hogy a kutatások majd bebizonyítják: „fáról is lehet majd szüretelni akkumulátorokat!” Ez nem ideológiai kérdés, csak döntést igényel, és tudjuk: nem azt kell figyelni, amit mond, hanem amit dönt.

 

„A jövő a miénk, a többi le van xar@a!” – zárta nyílt kiáltványát a politikai (szem)elemző.

 

2023. 01. 29. vasárnap

(Ui: az mTi tagadja a hír valódiságát, Kép: index)

Leminősíttettünk.

Ennyi.

Már majdnem bóvlik vagyunk.

Senki nem csodálkozik.

Már az egyszerű emberek közül.

Mert mi-ők itt élünk a földön.

Magyarországon.

Érezzük, látjuk, tapasztaljuk.

Minden nap.

Hisz nem veszünk semmit, mégis tizezerbe kerül.

Vagy meg se kapjuk.

Nincs.

 

És akkor nyilatkozik a miniszter.

Majd!

2024-ben!

Vagy 2025-ben!

Lehet, 2030. is lesz!

Mert „AZOK” ott belepofáznak!

Mindenbe.

A pénzt se adják.

Ami pedig jár nekünk.

De mi akkor is.

Megmutatjuk.

Kilövünk!

 

Vagy kilövetünk.

Neki-nekik mindegy.

Nekem-neked nem.

„Itt élned, halnod kell.”

Legföljebb elmész.

Menj – mondják.

Nem kár érted.

Úgysem vagy a kilencvenhét százalékban.

Akkor coki!

Korábban is volt már ilyen.

„… s kitántorgott Amerikába/ másfél millió emberünk…”

Na és.

Pedig most nincs is olyan hideg.

Ha lesz, majd sálat veszünk.

Akinek van.

Olyan „Nagy-Magyarországosast!”

Mert az történelem.

Nem nacionalista.

Nem szól senki ellen.

Pláne nem a szomszédaink ellen.

Csak a hideg ellen.

 

Az ország néma.

„… nem kérdi, mivégre/ engedik meggyűlni a bajt!”

Megint álmodik csak.

„… cukros ételekről…”

„… Fortélyos félelemről…”

 

Hogy nem ba@@a meg…

2023. 01. 28. szombat

Meghívtam magam.

Egy találkozóra.

Ide a dolgozószobámba.

Kávé is volt.

Áttekinteni ezt a (nagy büdös) helyzetet.

Szita Karcsit nem hívtam meg.

Nem is jött el.

Ő a Karmelitába ment.

Áttekinteni.

Ők azt állapították meg: „A veszélyek korában a háború, az elhibázott brüsszeli szankciók és az energiaválság miatt sok település nehéz helyzetbe került”.

Semmiben nem vitatkoztak.

Mindenben – ahogyan korábban is – mindenben egyetértettek.

Abban is, hogy (ők) megvédik a magyar embereket.

Én-mi, itt a dolgozószobámban – kisebb vita után, mert olykor vitázom magammal is – azt állapítottuk meg: a lófa@t védik meg.

Nem a magyar embereket.

Persze rajtam nem volt ronda (narancssárga) nyakkendő.

Sem.

A másikamon sem.

Nem is látszott ki a dudorodó hasam.

A másikamon sem.

A számláinkat tekintettük át.

A fizetendőket.

Megállapítottuk: veszélyhelyzet ide, oda, be kell fizetnünk!

Mindenképpen.

Hiába emelkedtek meg azok qur@ára.

Nekünk ez a célunk.

Pedig éjszaka nem is fűtünk.

Viszont nem is megyünk „olaszba” zabálni.

Bár a maradékot mi is el szoktuk csomagoltatni.

A kutyának.

Viszont (mostanában) nem járunk csomagoltatni.

Sem.

A kuka sincs már minden héten tele.

Szeméttel.

Kevesebb lett.

Hétről-hétre.

Viszont a kerítésről, előle a földről hamar eltűnnek a kirakott, már nem hordott motyóink.

Percek alatt.

Korábban napokig maradtak ott.

Most már nem.

Én-mi így segítünk.

Mert én-mi is áttekintettük a helyzetet.

Itthon, a dolgozószobámban kávézunk.

Miközben áttekintettük a helyzetet.

Havasi Bertalan erről nem közölt semmit.

Sem.

Mert nekünk nincs Havasi Bertalanunk.

Sem…

2023. 01. 26. csütörtök

 

(Kép: OV oldaláról)

Megint eligazítást tartott.

Szatmárcsekén.

A templomban.

Nem mondott újat.

Csak ugyanúgy-ugyanazt.

SZALAGCÍMNEK valót.

Mert EZ a lényeg!

Amiről aztán lehet majd beszélni.

Mindenhol.

A templomokban is, a kocsmákban is, a focipályák lelátóin is.

Még itt, a Facebookon is.

Mert a miniszterelnök beszélt.

Most nem „reggelizett”, nem ebédelt az olasz tenger partján.

Most beszélt.

Ilyeneket mondott: „Keresztény lélekkel … bár bűneink száma és mértéke lehet magas, de a Jóisten mégsem törölt el bennünket a föld színéről. Ha meg is büntetett bennünket, de megengedi, hogy folytathassuk a történelmünket. Ennek az lehet az egyetlen oka, hogy erényeink és érdemeink is számosak, vagyis kiérdemelhettük, hogy jövőnk lehessen …Mi, magyarok sem vagyunk bűntelenek, hibáink és fogyatékosságaink is számosak. A kérdés az, mit kezdjünk a fel- és beismeréssel. Térdeljünk le a focipálya közepén? Vagy döntsük le a nagy elődeink szobrait? Tagadjuk meg és töröljük el ezeréves kultúránkat? Vagy hagyjuk, hogy az önjelölt, hazátlan és liberális cenzorok megrostálják és átírják a magyarok történelmét? … Mi különleges nép vagyunk.”

Most nem elmélkedni ment a templomba.

Nem is gyónni.

Pedig mehetett volna azér’ is.

Talán így: „Gyónom a Mindenható Istennek és neked, lelki atyám, hogy utolsó gyónásom óta, amely elfoglaltságaim miatt oly’ régen volt, már nem is emlékszem mikor, azóta ezeket a bűnöket követtem el …” és a bűnbánat szentségét védő titoktartási fegyelem miatt innen ez már nem publikus…

 

Most nem „térdepelni” ment, pedig azt kellett volna…

 

2023. 01. 22. vasárnap

(Kép: Index)