2022. december 20. nap bejegyzései

„A FOCI NEM POLITIKA. NE LÁSSUNK BELE OLYAT, AMI NINCS. …”

Már unalmas.

És kontraproduktív is.

Mi a fenének reagálni rá.

Hogy ezt is mondja, meg azt is.

Hisz „csak” egy politikus.

Se nem edző, se nem szakértő.

Egy SPEKTÁKULUM.

Ő a spektákulum – ő.

Mindig és mindenkinek.

Róla és vele.

Most én is.

Látod?!

Olvasod?!

Minek.

Ugyan csak egy perc (lenne), de minek – az is sok.

Hisz’ színek vagyunk csak mi is.

Amikor írunk is, amikor olvasunk is.

Inkább árnyalatok.

Sötét, fekete foltok.

A tollunkból kicsöppenő pacák.

Aztán elkenődünk.

Szétfolyunk.

Elmosódunk.

Végtelenül…

 

Megint interjút adott. A házi-tollnokának. Arra vigyáz: állványnak kell lennie a másiknak. Csak egy golyóstollnak, nem krónikásnak. Szóval megszólalt neki. A „sohasemhazudós”. Megint értelmezte a világot. Ami körülötte forog. Ami „úgy” is forog, ahogy akarja. Ő legalább is úgy gondolja. „Tegnap” azt mondta, „A foci nem politika”. Ma azt: „… Lionel Messi a legnagyobb… Az utolsókból lesznek az elsők. Ennél tisztább keresztény történet aligha létezik… A nyugati világnak először kellett megtanulnia más szabályok szerint viselkedni. Most nem vendéglátók voltak, hanem vendégek, mégis kísérletet tettek arra, hogy rákényszerítsék a szokásaikat a vendéglátókra… ezt a pénzt bármi másra is elkölthették volna, örüljünk, hogy a futballra költötték… van egy sötét ló… Horvátország nem sötét ló… Amit láttam, az arra mutat, hogy helytállhattunk volna… most ki kell jutni a következő Eb-re, és aztán jöhet a vb… 2030-ra a régi fényében ragyoghat a magyar futball… A magyar csapat úgy játszik, ahogy a magyarok gondolkodnak az életről… A futball globális játék, de nemzeti alapon játsszák… Szerencsére akkor nem hallgattunk azokra, akik a sportot hátra akarták sorolni… Mert akkor már mindent rendeztünk, amit rendezni lehet és érdemes – az olimpián kívül.”

Akkor mégis az?!

És a tanárok? És az orvosok? A diákok és a betegek? Az öregek? Velük mi van, velük mi lesz? Mi is menjünk focizni? Mert a pályákat most fűtik? Alulról? Viszont az isibe nehogy hőmérőt vigyél be! A parlamentbe se! Megette a fene az egészet…

 

Már unalmas.

És kontraproduktív is.

Mi a fenének reagálni rá.

Hogy ezt is mondja, meg azt is.

Hisz „csak” egy politikus.

Se nem edző, se nem szakértő.

Egy SPEKTÁKULUM.

Ő a spektákulum – ő.

Mindig és mindenkinek.

Róla és vele.

Most én is.

Látod?!

Olvasod?!

Minek.

Ugyan csak egy perc (lenne), de minek – az is sok.

Hisz’ színek vagyunk csak mi is.

Amikor írunk is, amikor olvasunk is.

Inkább árnyalatok.

Sötét, fekete foltok.

A tollunkból kicsöppenő pacák.

Aztán elkenődünk.

Szétfolyunk.

Elmosódunk.

Végtelenül…

 

  1. 12. 20. kedd kétszáz-kilencvennyolcadik nap

(Kép: nemzetisport)

#NER #Orbán #foci