(152.)

„MI AZ ÁLDOZATOK KÖZÖTT VAGYUNK…”

Annyi minden történt az elmúlt napokban velünk, hogy nem maradt időm a naplóm folytatására. Azért továbbra is minden nap sétáltunk Thesszával, olyankor beszélgettünk, cseverésztünk, megvitattuk örömeinket, keserűségeinket. Thessza többnyire arról vakkantgatott, hogy milyen jók ezek a séták, mennyire élvezi a kinti világot, a sok ismerős-ismeretlen szagot, meg arról is, mennyire szereti a simiket, különösen akkor, amikor hanyatt vághatja magát, szabadon hagyhatja azt a fehér foltot ott, a nyaka alján, lábait az ég felé lökheti és csak tűrnie kell és vigyorognia a gyönyörtől, mert „a gazdi kezénél nincs is jobb”, csak azt nem érti, miért nem csinálja ezt a gazdi a kajálástól-kajálásig, ébredéstől-szundiig, aztán hirtelen megállt, rám nézett: „most te jössz, mondd, de ne legyél annyira keserű, mint szoktál…”

Ma megint szónokolt – mondom Thesszának – a „SAS”, a szokásos szpícset vágta a képünkbe, pontosabban a fülünkbe, a házigazda mikrofonállvány is hozta a formáját, aztán otthon biztosan lemosta magáról a lemoshatatlant – morgom tovább –, mintha a Rákosi-rendszerében lennénk, megint visszaértünk az ötvenesévek áporodott „világbéke”-korba, ahol voltak a jók meg a rosszak, mi álltunk a jó-oldalon és hittük is, többünk nem igazán volt, a propaganda működött, betöltötte szerepét, elérte, amit akart, aztán meghalt Sztálin (elvtárs) – fejezem be a mondatot és baktatunk tovább az úton Thesszával.

Most nincs se Sztálin, se Rákosi – gondolom tovább, viszont ugyanúgy megint vannak a jók meg a rosszak, s mi – szerencsére vagy szerencsétlenségünkre – megint ugyanott állunk, azon az oldalon, amit akkor is a jónak akartunk hinni. Aztán beugrik a mondata: „azért beszélni kéne a finnekkel, hogy azt akarják, hogy támogassuk őket, de közben hazugságokat terjesztenek Magyarországról. Egyetértek a frakcióval, hogy azért itt nincs minden rendben, de higgadtságot kértem a képviselőktől, de azért legyen egy pár komoly beszélgetés a finn és a magyar parlament között. Ha azt akarják, hogy támogassuk őket és tisztességesek legyünk velük, akkor ők is legyenek tisztességesek velünk.” Mintha a kínai piacon alkudna, ha kettőt visz, akkor olcsóbb, ha visz mellé balzsamot is, akkor lefelé kerekítek – hallom a belső hangomon a kínai árust, de Thessza megrántja hirtelen a kezemet a pórázzal, tényleg, a sarokra érkeztünk, itt meg kell állnunk, legalább a kutyám esze a helyén van! Csönd van. Pedig már az iskola mellett járunk, most jobbra kell kanyarodnunk, amott lassan-lassan fölépül végre az új Lidl vagy Aldi, talán Thessza tudja. De miért van ilyen csend az iskola körül? A kerítésen még ott vannak a „tacepaók”, a tüntetés „maradvány-emlékei”, ma megint nem ettől hangos az éter, ez is a propaganda martalékává vált – súgom Thesszának, te is hallottad, kérdem tőle, neki is van dolga, mert a genderek támadnak, hogy szakadna ránk az ég is…

„Mi az áldozatok között vagyunk” – súgom magamnak hazaérve, kibújok a kabátból, átveszem a papucsomat, Thesszát látom, aki már hanyatt is vágta magát: akkor most jössz simizni, ugye?!

2023. 02. 24. péntek