Olvasom a hírt: Hitler szólalt meg egy osztrák helyközi járaron.
Hallható volt még a „Heil Hitler és a Sieg Heil” is.
Alig fél percig.
Nem tudták leállítani a bejátszást.
A vasutasok.
Aztán elolvasom az „eredeti” beszámolót, abban az áll: máshol is tapasztaltak ilyet.
Aki fölrakta a beszédet és a többit, mire gondolt előtte, közben, utána; vajon miért?!
Aztán olvasom: Budaházy jól van, szerinte a jobboldalon megnyugvást eredményezett a szabadulása, most él a médiával, a szereplés lehetőségeivel, „haknizik”, mert mástól el van tiltva. Aztán? Majd meglátja. Semmit nem bánt meg.
Aki kiengedte amnesztiával, mikor aláírta, mire gondolt? És utána?!
Aztán olvasom a Telexen az elemzést: „Így haragította magára Orbán Viktor a legközelebbi barátait”. A „jó rendőrt”, aki mégsem ért el semmit. A nagykövetasszonyt, aki a törülköző-bedobás határán van. Aki a négyszemközti beszélgetéseken is tolmácsolt korábban. Aki még mindig ott van a helyén és nem lép.
Mire gondol közben, hogy továbbra is vállalja?
Politikusok. Akiknek szándékaik vannak. Velünk, emberekkel. Világformálók. Akik sorsokat befolyásolnak, sorsokról döntenek. Akik választásokat akarnak nyerni, hogy megtehessék.
Mire gondolnak közben? Valójában?
És te, választótársam, amikor beírod, beírtad az ikszet: mire gondoltál?
Mostanában ez izgat…
- 05. 15. hétfő