Csöngettek.
Kimentem a kapuhoz.
„Jó napot kívánunk” – hallom az udvarias köszöntést, két férfi elegáns, öltönyben, megborotválkozva, a háttérben két szintén elegáns hölgy.
„Szép napot kívánok!” – feleltem kissé zavartan, „miben segíthetek?”
„Ha lenne néhány perce, beszélgetnénk a Bibliáról, hisz’ az ma annyira aktuális, élő, a Jehova Tanúitól jöttünk, bemehetnénk?”
Imádok beszélgetni, szinte úgy kell az eszmecsere, a vita nekem, mint egy falat kenyér, de éppen a diáktüntetésről meg a rendőrökről írtam valamit, csak annyit válaszoltam: „hetvennégyben járok, nem gondolják, hogy most változtatnának meg?”.
Búcsúzóul még akartak adni valami szórólapot, meg egy internetcímet, de udvariasan megköszöntem – azzal ők mentek a következő kapuhoz csöngetni…
Aztán visszajöttem a szobámba. Elővettem José Saramago könyvét, A JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMÁ-t és kinyitottam ott, amikor Saramago arról ír, hogy Heródes – látomása után – meg akar öletni minden háromévesnél fiatalabb gyereket Betlehemben, József kihallgatja a katonákat, akik erről beszélgetnek: „Szerencsétlen páriák vagyunk, hogy nemcsak azt a rosszat tesszük meg, amit a természet belénk oltott, hanem még mások gonoszságának és hatalmaskodásának a végrehajtói is mi vagyunk…” – és József elrohan megmenteni a fiút, a „fiát”, közben eszébe sem jut figyelmeztetni másokat.
Aztán beleolvasok a bejegyzésem alatti „komment-háborúba”, az egyik hozzászóló „takonypólcok”-nak („sic”) nevezi a tüntető diákokat, akiket fölhergeltek; szerinte a „szüleiket kellene elővenni”, akik „uszítanak és butítanak”, talán rendőr ő is, valamelyik vidéki nagyvárosból, akinek aznap nem kellett följönnie a „bűnös-városba”, megúszta a parancsot, talán sajnálja is, mert „jó balhé” lehetett…
Hm, „páriák vagyunk” mi is itt? Akiknek rettegnie, félnie kell a „takonypolcok”-at íróktól; a „védett férfiaktól” és nőktől; a hatalomtól; a hatalmat védőktől, akik „könygázt” (sic) fújnak szakszerűen és arányosa; kitől még?
Nem! Nem vagyok hajlandó félni! Mit is mondtam a kapuban: „hetvennégyben járok, nem gondolják, hogy most változtatnának meg”…
- 05. 21. vasárnap
(Kép: Szajki Bálint fotója alapján)