Amikor tehetetlenség magyarázza,
a gyűlölet akkor sem megengedett…

A gyűlölet bekopogott, mit kopogott: berobbant a mindennapi életünk ajtaján. Itt köpi, okádja mindannyiunk arcába ocsmányságát, készíti elő az előbb-utóbb bekövetkező, most (már) elkerülhetetlennek tűnő tragédiát. „Az a cigány-törpe Orbán, az a rohadt-zsidó Gyurcsány, mocskos oláh-románok, tetves-migráns terroristák” – hallatszik sokfelől.

Ki ne tudná folytatni a sort, bővíteni a listát, színezni a jelzőket. Hiszen amikor nem értesz valamit, mert még talán nincs is rá válasz; nem tudsz változtatni rajta, mert talán még magad sem tudod, mi lenne a változtatás, akkor félsz és menekülsz. Mert nincsenek, vagy teljesen kiüresedtek alkotmányos lehetőségeid, demokratikus jogaid igazad, vagy vélt igazad érvényesítésére: a népszavazás lehetetlen, a sztrájk lehetetlen, a választási rendszer irreális, akkor meg, mit tehetnék, mit csinálhatnék.

A sorstársaid némák, a szövetségeseid is hallgatnak, a veled ellentétesen gondolkodók pedig meg se hallanak, rosszabb esetben szótlanok maradnak. Csoda-e tehát, hogy gyengének, védtelennek, kiszolgáltatottnak képzeled magad? Csoda-e, ha egyre dühösebb leszel, ha olyankor is megszólalsz, amikor még nem vagy biztos magadban, ha olyankor is lesz véleményed, amikor még nem számoltál háromig, amikor még nem szívtál bele a pipádba?!

És akkor a hatalom még rá is erősít: ha kérdezel, válaszra se méltat, nemzetellenesnek, rosszakarónak minősít, folyamatosan megaláz, a veled hasonlóan gondolkodókat megpróbálja kizárni a közgondolkodásból, szándékosan félrevezet, hazudik, és ellenséget fabrikál belőled. Hát persze, hogy fokozódik a tehetetlenséged, forr az indulatod.

És mégse! És akkor se!

A gyűlölet akkor pláne nem megengedett! Mert nem vezet sehová, mert az nem válasz a tehetetlenségre sem!

2015. október 21.