1867. május 22-én írta meg Kossuth a „Cassandra-levelét” Deák Ferenchez az akkor megszületett és éppen a parlamenti megszavazás stádiumában lévő kiegyezésről.
„A kiegyezési törvények Magyarország és a Habsburg Birodalom 1526 óta tartó együttes létezésének adtak új jogi formát, új kereteket, amelyek között ez az együttélés még további fél évszázadig fennmaradt. A kiegyezés létrejöttét az 1860-as évek politikai erőviszonyai szabták meg. A konkrét jogi megoldásokat azonban a másfél évszázaddal korábban született Pragmatica Sanctióra támaszkodva s az együttélés korábbi történelmi tapasztalatait hasznosítani igyekezve dolgozták ki. Élt egy másik hagyomány is: 1707 és 1849 trónfosztásainak, az önálló Magyarország megteremtésének gondolata, amely viszont a kiegyezés bírálatának történelmi érvanyagát szolgáltatta.”
„És együtt izentük meg e jogszerü követelés folytán a bécsi kormánynak, hogy: »az összes nemzettel egyetértőleg változhatlanul el vagyunk határozva, a magyar nemzetnek önállásából semmi áron egy hajszálnyit sem engedni, s a szövetséges barátságra hasonló barátsággal, ellenzékeskedésre jogszerü visszatorlással felelni.«” – áll Kossuth levelében. És folytatódik: „… nemzetünk életrevalóságának amaz óriási revelatiója [megnyilatkozása] – melynél a sikerhez csak egy kissé több kitartás hiányzott – annyit mindenesetre eredményeze, hogy ugy a hatalmak politikájában, mint a népek érzelmeiben, a magyar nemzet, még bukásában is, azon önczélu életerős tényezők közé lőn sorolva, melyekkel az európai történelem progressusában számolni lehet, számolni kell, s melyeknek a történelem logikája jövendőt igér, ha csak a história önálló tényezői sorából öngyilkos kézzel maguk magukat ki nem törlik … Most szólok, és hozzád és nyiltan szólok, mert ugy látom – s az évek és szenvedések terhe alatt meghiggadt itélet tekintetével látom ugy, – hogy nemzetünk a jogfeladások sikamlós meredélyén veszélybe, többe mint veszélybe, halálba sodortatik.”
Deák válaszolt a levélre: „„Kifejtettem azon egyéni véleményemet, hogy én helyzetünkben a békés ki-egyenlítést üdvösebbnek tartom, mint oly politikát, mely bizonytalan ígéretek mellett várakozásra, további szenvedésre utalva, csupán véletlen eseményektől, talán forradalomtól s a birodalom szétbomlásától, külföldi segélytől, melynél bizonyosan nem a mi érdekünk volna a főtekintet, új és idegen szövetkezéstől, melynek sem alapja, sem czél-ja, sem haszna még tudva nincs, függesztené fel sorsunk jövendőjét. Kifejtettem, hogy a kiegyenlítésnek azon módja, melyet én is javaslok alkotmányos szabadságunkat nem veszélyezteti s hazánkra nézve sok tekintetben előnyös.”
A kiegyezés megköttetett, ami után Magyarország életében nagy, talán egész történelme során a legnagyobb fellendülés következett.
A kiegyezés mindig létező alternatíva: felelős és konstruktív felek kellenek hozzá. Olyanok, akik képesek megérteni és cselekedni: „Te lásd meg, ó sors, szenvedő hazámat,/ Vérkönnyel ázva nyög feléd!/ Mert kánya, kígyó, féreg egyre támad,/ És marja, rágja kebelét./ A méreg ég, és ömlik mély sebére,/ S ő védtelen küzd egyedűl,/ Hatalmas, ó légy gyámja, légy vezére,/ Vagy itt az óra, s végveszélybe dűl!”
Vajh: hol vannak ezek a bölcsek?!

2018. 05. 22. kedd
ui: Gergely András írása alapján, Wikipédia