Tudom, nem jó előadás közben, a végkifejletet, a poént, a megoldást meg sem várva véleményt mondani az íróról, a darabról, a díszletekről.
Tudom, vannak személyek, események, szimbólumok, dolgok, akikről-amikről, ha belevágsz beszélni, írni, már a puszta tény, hogy hozzáfogtál, nem érdemi vitát, hanem személyed elleni támadást vált ki.
Tudom, ahogyan eddig próbálkozott a zsarnoki hatalommal szemben föllépni a demokratikus oldal, az nem vezetett sehová: más kell!
Tudom: zsarnoki rendszerben a demokratikus szabályok szerinti tiltakozás kevés és mindig eredménytelen.
Tudom, hogy zsarnokságban a parlamenti demokrácia nem működik.
És még sok mindent tudok, és valószínűleg sokkal többet nem.
Viszont
– lehet úgy közösen szervezett tüntetést tartani, hogy az egymást követő szónokok nem tudják, mire számítsanak a következő szónoktól;
– lehet úgy „forradalmat” szervezni, hogy a kitaláló nem mondja meg a többi szervezőnek – akikre pedig számít – hogy most forradalmat akar csinálni;
– lehet úgy utcára hívni a tömegeket, hogy a fő-szervezők továbbra is bennmaradnak a zsarnoki rendszer legfőbb képviselő-intézményében;
– lehet úgy mindent elsöprő tüntetést hirdetni, hogy azt se tudja a tömegeket utcára hívó, hogy vannak-e tömegei;
– lehet így?!
Szabad így?!
Azt írta Szrgya Popovics Útmutató a forradalomhoz című kiskönyvében: „Álmodj nagyot, kezdd kicsiben”, legyen „Jövőkép”-ed, „Nevess, egészen a győzelemig” és még sok jótanácsot.
Talán az elején kellene elkezdeni…

2018. 09. 17. hétfő