Ma nem ért eddig öröm, mert ónos eső esik odakinn, nem hó és rajta volt az interneten, meg sms-t is kaptam, a Rádió is bemondta, a Bakondi Gyuri apukája, hogy mindenki maradjon otthon, ha nem akar elesni. Különben is ma sokat kell tanulnom, mert holnap kikérdezik a „nincsen apámat meg az anyámat”, hát ez a nap is oda. Anyu rám kiabált, hogy azonnal üljek le tanulni, majd Ő kikérdezi, ha már tudom. Én nem szeretem a verseket, csak az a jó, hogy rövidek. Olvasni se szeretek, mert ahogy a Robi mondja: túl lassú hozzánk képest. És akkor elkezdtem olvasni: „Nincsen apám, se anyám,/se istenem, se hazám,/se bölcsőm, se szemfedőm,/se csókom, se szeretőm.” És akkor fölnéztem: a francba, mi lenne, ha nekem se volna se anyu, se apu, ez tök gáz lenne, mert persze sokat kiabálnak, meg néha elveszik a mobilomat is, meg letiltanak chatelésről, meg tanulnom is kell, de azért nagyon jó, hogy vannak. Meg, ha hazám se lenne, azt úgy értettem, hogy nem lenne az osztályom, meg a padom, meg a Robi se lenne, meg nem tudnánk balhézni a Viktorféle branccsal se, meg nem is úgy beszélnének, hogy én értsem, meg az utcák nevét se tudnám, a „házfalakról csorgó, vöröslő” graffitik is mások lennének, meg ha tűz van azt se tudnám , milyen számon kell hívni a tűzoltókat, és akkor elkezdtem izzadni, ami csak akkor történik velem, ha rohangálok. Nekem ugyan most sincs istenem, mert mi ilyenekben nem hiszünk, se szeretőm sincsen, de azért rossz lenne, ha nem láthatnám minden nap a Szarka Katát az osztályban. Meg meghalni se szeretnék még. És akkor a gyomromban is sav keletkezett, mert anyu azt mondta, hogyha csikarni kezd a hasam, akkor savam van.
Akkor tovább olvastam: „Harmadnapja nem eszek,/se sokat, se keveset./Húsz esztendőm hatalom,/húsz esztendőm eladom.” Ez megint taccsra vágott, hogy valaki ne kapjon abrakot három napig: az osztályban is a Horváth Aladár mesélte, hogy sok csávó haverja van, aki még nem látott Mc Donald’s-ot se belülről, se kívülről, meg azt se tudja, mi az, hogy McWrapTM grillezett csirkehússal és ők is sokszor napokig nem esznek, de ezt nem akartuk elhinni, mert a csávókat mi hadoválóknak tartjuk. És akkor itt van ez a vers, amiben József Attila is ezt írja, pedig Ő nem volt roma, legfeljebb félig kún, meg félig székely, meg félig román, de lehet, hogy az egészen volt, mondta az Ofő a múltkori órán. És Ő is éhezik és el akarja adni a húsz évét, pedig azt nem is lehet, hacsak úgy nem, hogy elárulja magát. És akkor bevillant, hogy van, ami fontosabb a kajánál is.
De még nem volt vége a versnek, ami egyre jobban gyomrozott: „Hogyha nem kell senkinek,/hát az ördög veszi meg./Tiszta szívvel betörök,/ha kell, embert is ölök.” Ezt én is éreztem már (pedig nem is voltam éhes), hogy semmi sem sikerült, senki nem figyelt rám, még a Szarka Kata sem, és akkor én is tudtam volna ölni, annyira fájt. „Elfognak és felkötnek,/áldott földdel elfödnek/s halált hozó fű terem/gyönyörűszép szívemen.”
És megtanultam a verset!
tanuló