„Már csak azt a mondatot vagy szóösszetételt kéne megtalálunk, amely az alapvetően negatívnak hangzó illiberális szónak megadja a pozitív értelmét … akárhogy is forgatom és gondolkodom, nem tudok jobb definíciót adni, minthogy az illiberális politikának az értelme, az nem más, mint a keresztény szabadság, Christian liberty.” (Orbán Viktor beszéde a XXX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban, 2019. július 27.)
Ízlelgetem: „keresztény szabadság”, az illiberalizmust helyettesítő pozitív definíció.
Kóstolgatom: „keresztény szabadság”, ahol „egyébként előzőleg keresztény kultúra is létezett”.
Akkor most mi van?
Hiszen én nem vagyok keresztény (se), nem úgy gondolkodom, nem vallom: „Ha tehát a Fiú szabaddá tesz benneteket, akkor valóban szabadok lesztek.” (János 8:36); nem tudom, értem, érzem: hogyan lehet, kell elérni, hogy „a Fiú” szabaddá tegyen: teljes önátadással; iránta érzett teljes bizalommal; önmegismeréssel, amiben is csak Őt keresem?!
Akkor most már (hivatalosan) nem vagyok, lehetek szabad?
Akkor tehát ki vagyok zárva, rekesztve a szabadok közül?
Kinyilatkoztatott és elvégeztetett?!
„Többség igenis van, és azt tiszteletben kell tartani, mert ez a demokrácia lényege” – harsogta a szónok és rögvest letért az általa kijelölt keresztényi útról, hisz „Monda Isten: Teremtsünk embert képünkre és hasonlatosságunkra…” (Mózes I. könyve 2. 26.); és „Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket.” (Mózes I. könyve 2. 27.): se kisebbséget, se többséget; azaz kisebbséget és többséget is: embert, aki aztán azzá lett, amivé.
Először is emberek vagyunk: ha akarja, ha nem a bálványosi szónok. Aztán jön minden további: zsidó, keresztény, magyar, román vagy menekülő, akár liberális is, többség vagy kisebbség!
Mindenkinek jár a szabadság!
A bálványosi szerint nem, mert csak annak jár, aki egy közösséghez tartozik: ami nem közömbös a kultúrájával szemben (mi az a kultúra, amit az állam annak tart?); a családdal (a család, amit az állam annak tart) kapcsolatban; „és az nem lehet közömbös azzal a kérdéssel szemben, hogy ugyan már, miféle népség, vagyis kicsodák tartózkodnak a saját országa területén.”
És ezekben a kérdésekben a bálványosi kinyilatkoztatja véleményét, és „teremté” a „köz” véleményét, mert a többséget véli maga mögött.
Pedig a közösség többségből és kisebbségből (is) áll!
Én a kisebbséghez tartozónak vélem magam, ugyanakkor e közösséghez tartozónak is: magyarul beszélek, gondolkodom; még ha „Anyám kún volt, apám félig székely, félig román, vagy tán egészen az.”; s „Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, /nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt /kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.”; apám vissza, hazajött ide, ahonnan pedig honfitársai gyerekként marhavagonba zárva elűzték és mégis e közösséghez tartozónak nevelt és én nem menekültem el előle…
Most sem fogok …
- 07. 28.vasárnap