CSAK EGY MAGYAR ÓRA
A nyitott ablak elé hiába húzott a levegő vékony vibráló függönyt, a meleg zavartalanul és vidáman ömlött be gimnáziumi osztálytermünkbe. Én – talán ’67 vagy ’68 tavaszának az egyik napsütötte szerdáján – az ablaktól a legtávolabbi sarokban, az utolsó padban ültem és a többiekkel együtt zsibongva, vegyes, mégis szorongó érzéssel vártam Vera nénit. Hétfőn-szerdán és pénteken volt magyar óránk, mikor irodalom, mikor nyelvtan: most irodalom Petőfivel.
Vera néni bejött, rögtön csönd lett, lerakta a könyveket a tanári asztalra és az első pad elé lépve megállt. Fölemelte a fejét és halkan megszólalt: ma a Cipruslombok Etelka sírjáról versekről fogunk beszélgetni.
Vera néni mindenről „csak” beszélgetett velünk, de ezek a beszélgetések többet értek a tanításnál, az oktatásnál, a kötelező magolásnál. Kíváncsi volt a véleményünkre, a gondolatainkra, az érzéseinkre, arra, hogyan látjuk, értelmezzük az olvasottakat.
Érdekes „küzdelem” volt, ismerkedés egy új világgal, ami sokszor nem illett bele a világunkba, ellentmondott annak, amit otthonról hoztunk magunkkal, amit korábban tapasztaltunk. De, ha magunkat adtuk, ha ki tudtuk fejezni, amit akartunk, akkor Vera néni mindig mosolygott, és a mosolya nagyon sokat ért nekünk.
A Forradalmi Ifjúsági Napokra készültünk, a tavaszi nagy seregszemlére, arra, hogy a ’48-’19-’45 tavaszi nagy „forradalmakat megünnepeljük, benne persze Petőfit is. És akkor, azon az órán jött ez a számunkra ismeretlen és akkor megdöbbentő vers:
MIT NEM TETTEM VOLNA ÉRTED…
Mit nem tettem volna érted,
Szép kis szőke gyermekem!
De szerelmem bemutatni
Megtiltotta végzetem.
Az egész, mit életemben
Érted tennem lehetett,
Annyi, hogy a koporsóba
Én tevém be tetemed.
Mert ezt is ő írta, aki később A nemzeti dalt is.
Az az óra hamar elszállt, viszont a meleg zavartalanul és vidáman ömlött be gimnáziumunk ablakán…
- 03. 14. vasárnap
(Kép: slideplayer)