ÉRIK…
Az öregnek lejárt a jogosítványa. De ez nem zavarta őt: a veszélyhelyzetnek van előnyös következménye is, a lejárt nem válik azonnal érvénytelenné. De azért a helyzet mégsem hagyta nyugodni: elment a körzetibe, elindította a procedúrát: kitöltötte a papírokat, hagyta, hogy megmérjék a vérnyomását, aztán elment a laborba, és várta az eredményeket. Azok két nap múlva megjöttek, nem volt bennük köszönet: a labor valami eltérést mutatott a szokványostól, másnap ismétlés, az se lett jó, a doki hívta, harmadnap menjen be egy beutalóért és irány a Haemostasis Szakrendelő. A kapuban őr, hova-hova, először regisztráljon, aztán mehet, a maszkot viselje. Hosszú sor a regisztrációnál, viszont sok ablak, gyorsan haladtak, végre az öreg is ott áll az ablak előtt, TAJ-számot, beutalót, igazolványt, második emeletre menjen, mit áll itt még mindig. Az öreg föl, ott is hosszú sor, kijön egy nővér, mire vár, ne itt álljon, menjen az elsőre, ott a főorvos úr, megint a „mit áll még mindig itt”. Az öreg le az elsőre, ott még több ember várakozik, nyílik az ajtó, nővér ki, maga ne ide álljon, hanem oda, különben is mit keres itt, nincs is időpontja, fölösleges a várakozás, de hol kapok időpontot, azt én nem tudom, na viszlát. Az öreg lemegy a regisztrálóba, megint ugyanahhoz az ablakhoz kerül, én sem adhatok időpontot, próbálja telefonon, ad két számot az öregnek és elköszön.
Az öreg elhagyja a szakrendelőt és hazamegy. Otthon hozzáfog a telefonáláshoz, hívja az egyik, majd a másik számot, eljut a kezelőhöz, aki mindig kapcsolja a kért melléket, kicsöng, majd megszakad a vonal. Mindig megszakad a vonal. Aztán az öreg megint hívja a számot, és … megint minden ugyanúgy. Már kora-délután van, az öreg abbahagyja a telefonálást, az interneten megkeresi a szakrendelőt, megtalálja a hematológiai részleget, az „illetékes” szakembert, mellette egy telefonszám, már tárcsázza is, kicseng, fölveszik, látom a kartonját, kedden jöjjön, 11-re, de jöhet később is, kettőig úgysem végez.
Kedden az öreg bemegy a szakrendelőbe, az őr nem tudja, kell-e regisztrálni vagy sem, hát megy a regisztrálóba, ott fogadják viszonylag gyorsan, magának nem ma kellett jönnie, majd májusban, május 25-re van időpontja, az is kedd, na, azért próbálja meg, menjen föl, tizenegytől jön a doktor úr, viszlát. Az öreg fölmegy a másodikra, már legalább tízen ülnek a székeken, türelmesen, mosolyogva várakoznak, mindegyikük nyugdíjas-korban van, a „doktorúr még nincs” itt, majd jön; már fél egy is elmúlt, az öreg kimegy pisilni, aztán visszajön és tovább téblábol. Figyeli a duruzsoló öregeket, akik egyre jobban élvezik a szitut, egészen belemelegednek a beszélgetésbe: húsvétkor meglátogattak Ukrajnából az ismerősök, azt mondják nem úgy van, hogy az oroszok, az ukránok is megérik a pénzüket, de hát nemhiába színész az a Zelenszkij; az öreg dühösen odébb megy és arra gondol, persze, az ukránok vannak Moszkva alatt. Aztán a választásokra gondol, talán nem véletlenül, lemondóan legyint és előveszi a telefonját, előhívja a Facebook fiókját, aztán a Messenger üzeneteit vizslatja, kezdi nagyon nem jól érezni magát. Mindjárt kezdődik az új parlamenti ciklus, bevonulnak a képviselők, beülnek, elfogadják, amit elfogadnak, belesimulnak a belesimulni valóba, és minden megy a maga útján tovább. De nekem ehhez mi közöm – kérdi magától az öreg, miközben a doktor még mindig nem érkezett meg („biztos ügyel”), nekem csak egyre rosszabb, kilátástalanabb, nincs értelme az egésznek. Miért, te hogyan csinálnád – kérdi magától, biztosan nem így, valami olyannal kezdeném, ami megmutatja, mostantól másképp csináljuk, ha kell, akkor az utcán is, békésen ellenállva, mégis határozottan …, de inkább nem válaszol, mert még mérgesebb lenne tőle; már hívta ismerősét, aki sikeresen bekerült, hogy szívesen segítene, ha kíváncsi a véleményére, mert ez így nem mehet tovább…
De az orvos még mindig nem jött, „biztosan ügyel”, az öreg nem támasztja tovább a falat, otthagyja a zsibongást, „a qur@a Kasler”, morogja elmenőben, nem jövök vissza májusban sem, minek, úgy sem változik semmi…
- 04. 20. szerda ötvenhetedik nap