(116.)
Bár nem írtam róla, azér’– hol erről, hol arról beszélgetve – sokat sétálunk Thesszával: ő persze előre rohangál közben, majd orrát a földre szorítva, szaglászva lemarad egy kicsit, hogy aztán utolérhessen és farokcsóválással folytathassuk a sétát.
Mindig van mit megbeszélnünk.
Szinte ugyanúgy készülök ezekre a „beszélgetős sétákra”, mint annak idején egy lánnyal való találkozóra. Csak most tényleg a beszélgetésen van a hangsúly… Most is több könyvet olvasok egyszerre, a témájuk a közös: a diktatúra, a fasizmus. Innen is, onnan is vannak szerzők. Van, amikor érdeklődve olvasok; van, amikor dühöngve. Néha lerakom a könyvet, csak nézek magam elé, mert nincs kivel vitatkoznom, érvelnem, mert az olvasnivaló nem hagy nyugodni. Ilyenkor elrakom a kisagyamba, jó hátra, hogy majd a séta alatt előveszem és megvitatom Thesszával. Ahogy öregszem és lassulok, úgy válik fontossá a tényszerűség. A tárgyilagosság. Az érvelés. A hitelesség. A kinyilatkoztatás hamissága nem vonz. Nincs annyi időm, hogy figyeljek rá. De persze érdekel: mit akar vele elérni a szerző. Most is a mai, a való világ izgat: miért alakult így? Miért marad így? Meg akarom érteni a megérthetetlent. Zavarodott vagyok a zavarodottságban. Ez változatlannak tűnik a kinti változatlanságban.
Ma lesz az alakuló ülése a megválasztott parlamentnek. A honanyák és honatyák fölesküsznek. Előtte a Fidesz és a KDNP(?) képviselői istentiszteletre mentek egy templomba. Vajon minek? Közben megjelenik a hír: ha megszűnik az egészségügyi dolgozók felmondási stopja május végén, „felmondási-cunami” indulhat el…
Mindjárt csöpögni kezd. Thesszát ez nem érdekli. Engem sem igazán: magamra húzom a gondolataimat, azok persze nem védenek az esőtől. Nem attól kell…
- 05. 02. hétfő hatvanhetedik nap