„CSAPATAINK HARCBAN ÁLLNAK. A KORMÁNY A HELYÉN VAN…”
harsant a rádióból öt óra húsz perckor ’56-ban és a háttérből fegyverropogás hallatszott. Közben Bibó István a kiáltványát fogalmazta a Parlamentben: „Magyarországnak nincs szándékában szovjetellenes politikát folytatni, sőt teljes mértékben benn akar élni a kelet-európai népek ama közösségében, kik életüket a szabadság, igazságosság és kizsákmányolásmentes társadalom jegyében akarják berendezni. A világ színe előtt visszautasítom azt a rágalmat is, miszerint a dicsőséges magyar forradalmat fasiszta vagy antiszemita kilengések szennyezték volna be”.
Ma is „harcban állnak”. Nem a csapataink. Azoknak nem kell. Csak a szövegben. A propaganda dumában. Amit a kormány ad folyamatosan. Ami ömlik mindenfelől. Ami elől nem menekülhetsz. Mert beivódik a bőröd alá is. Ott dobol a kisagyadban. „Mert Brüsszel, Soros, migráns, Zelenszkij okozzák a bajt; háborúban, vészhelyzetben tartanak minket” – így a kormány.
Miközben tényleg „háború van”: az infláció már tíz százalék fölött, a költségvetés már régen elszállt, már lassan azt sem tudni hol-hogyan-mennyiért lehet tankolni és akkor jön a majomhimlő is. Szerencsénkre(?) a „kormány a helyén van”, a nagyméltóságú, aki a „plebános” szerint „Szent Istvánhoz mérhető” – szakmai, érdek-képviseleti egyeztetések nélkül – hozza a „zintézkedéseket”, ura a helyzetnek és élvezi azt. Naná, hogy élvezi: élezi is! Akivel lehet, azzal összevész, miközben arra azér’ vigyáz, hogy akivel nem szabad, azzal simogatóan bánjék. Közben persze kiugrik egy fasisztával parolázni, meccset nézni, mert háborúban az ólommellényes katonának ez jár. Egykoron kollégiumba járt (de régen volt, „talán igaz se vót”), de a névadó szégyellené, ahogy az oxfordi egyetem is, odajárt.
„Harcban állunk…”, mert ezt akarja. Ugyan népe nem, de hangja se hallik, pláne nem tiltakozik. Tűr. Beáll a sorba. Kimegy a zárt-kapus meccsre és fütyül, amikor kell. Aztán fölháborodik: ő nem is olyan. Tovább tűr. Hogy turkálnak a zsebében, a pénztárcájában. Még virágot is kap „gyereknapra”, mit írok: pedagógusnapra! A „Szent Istvánhoz mérhető” bérét most emeli meg az országgyűlés: annyit keres majd egy hónap alatt, mint a pedagógusok egy év alatt! Harcban áll velük is: nehogymá’ sztrájkoljanak, polgári engedetlenkedjenek, ellehetetleníti azt is. Mert harcban áll!
Elképzelem, ahogy Csányi oszt-szoroz, kivon-összead, hívja a Hernádit is, talán a Rossit is. Aztán fölhívja a „Szent Istvánhoz mérhetőt”: Viktorom, nem támogatom tovább a focit, a többiek sem, ez az új adó betett nekünk, legyen a Lölő az MLSZ új elnöke, ne OTP Ligának hívják a bajnokságot, hanem bánom is én, legyen 2Rule vagy nevezzék el Mészárusról… A „Szent Istvánhoz mérhető” megvakarja majd az állát és…
„Ebből a háborúból ki kell maradni” – hallatszik mindenünnen, de főleg a kormány felől. Nos ezekből viszont nem akarnak kimaradni, sőt: inkább gerjesztik, kreálják, olajat öntenek a tűzre.
Vajon mit írna most Bibó abban a kis, eldugott parlamenti szobában…
- 06. 08. szerda száznegyedik nap
(Kép: magyarnarancs)