CSAK EGY SZIMPLA NYÁRI ESTE…
Este van. A tikkasztó meleg még nem enyhül. Szellő se mozdul, csak a kerti tó csobogója hallik. Egy rigó-pár csivitelve ugrál a fűben, csőrük üres: a kemény föld nem ad enni.
Egyébként csönd van.
Fölkapcsolom a kerti lámpákat, hátradőlök a már foltokban szürkülő műanyag székemben, karom kétoldalt fölemelem, kinyújtóztatom, hallom a bizsergető roppanást, aztán nagyot szívok öreg pipámból és körülnézek.
- Hű de meleg van – szólal meg a nemrég érkezett barát, aki éppen lehuppant a hintaágyra és ingével kezdi legyezgetni magát, aztán abbahagyja és folytatja, mi újság nálatok? A rigó-pár közben fölszáll a fenyőre és élénk „eszmecserébe” kezd, az egyik kutyám rájuk pillant, majd közelebb somfordál a vendéghez és komótosan szagolgatni kezdi.
- Mi lenne, megy minden ugyanúgy, mint a karikacsapás, magától, csak a csattogást tudnám feledni – reagálok, talán kissé élesebben a semleges bevezető kérdésre, de erre sem moccan semmi.
Mitől is moccanna?
A hintaágy a terasszal szemben, az enyhet adó fenyő alatt ütemesen himbálózik a vendéggel, közöttünk van az ásott kút fölé épített picinyke, rácsos faházikó és a sötét miatt arcunk csak elmosódottan, mimikátlanul látszódik, az apró grimaszok, gúnyos mosolyok rejtve maradnak, mint a föl nem vett talonok.
- Mi van az Indexszel? – vág a sűrűjébe, ahogy szokta, minek kerülgessük a forró kását ebben a cudar melegben, különben is: holnap reggel korán indulnak egy kirándulásra, nem lehet hajnalig égetni a lámpát.
- Tökösek voltak, ahogyan eddig még senki, bár szerintem az Orbán nem így akarta volna, csak csöndben, hogy most ne legyen visszhangja, se benn, se kinn; nem úgy, mint a Népszabinál, ott szerintem szándékosan erőt mutatott; itt inkább a sumákolós módszert vetette be, ezért volt jó, hogy kiderült! – hadarom el egy szuszra, miközben a rigók is részt vesznek a beszélgetésben.
- De az ellenzék sem ért egyet mindenben – szól megint a barát, aki ügyesen lavíroz a két oldal között: vagyunk mi is neki, meg vannak a hatalomból is „barátai”, meg a gyerek is jó helyen űzi az ipart, úgyhogy „belső-kézből” fogja a híreket, véleményeket, hát használja is, amit hall, úgyhogy „kihallani vélem” a hatalom gúnyosan megvető hangját; megoszlanak a vélemények, nem is kellett volna fölállnia a szerkesztőségnek, csak farkast kiáltottak, pedig csak a Gyurcsány volt, különben is: miért nem fognak össze rendesen.
Nicsak: a rigók elnémultak, mi lehet velük, nézek föl a fenyőre, de a sötétben még a szürke fiú-rigó se látszik az ágon. A kutya még mindig szaglássza a barátot, de nem morog, majd megnyugszik és lehuppan a keményen száraz földre.
- Ki vitázik, a Török Gábor? Megnéztem a Népszabi kicsinálására írt bejegyzését, már akkor is ugyanezt írta, semmi vész, választást kell nyerni, oszt’ jó napot; különben is: miért kéne az ellenzéknek mindenben egyet értenie, annyiféle irányzat, vélemény van köztük, az lenne a csoda, ha mindenben egyet értenének.
- Pedig kéne – szól most közbe a tűzről pattant rokon kislány mérgesen, az Operához is kivonultunk annak idején, a Majtényi olyan beszédet mondott ott, hogy ha a szervezők azt kérték volna az ott lévőktől, hogy menjünk be az Operába megnézni a Dísz-előadást, bíz’ isten bementünk volna; hadarta el egy szuszra, majd hosszan kortyolt a vizes flakonjából.
- Nem, nem a Törökre gondoltam, de mindegy is, valami olyat írt, hogy a Bodolai egy tisztességes ember, az Index miatt cselekedett a Dúl pedig elárulta őt, meg a tüntetés miatt is morgás volt, hogy miért a Momentum, miért nem együtt, nem is volt végül olyan sikeres, mint az internet-adó elleni vonulás, pedig itt is volt telós-lámpás!
Egy izzadságcsöpp indul el a homlokom redőiből, lassan az orrom mellett csurog tovább, már birizgálja a bajuszomat is, nincs mese, oda kell nyúlni, nem úszom meg, miközben érzem, hogy a hátam közepén is …
- Mindig mindenki jót akar: az Origo-val is, a Népszabadsággal is, a TV2-vel is, a Magyar Nemzettel és a Heti Válasszal is, hogy a kicsikről ne is beszéljek: mindenütt az ellenzék volt a hibás, meg a szerkesztők korán kezdtek kiabálni, meg az emberek nem gyújtották föl az üres székházakat, mint annak idején a hős ultrák a Baló Skodáját, miközben a Hír TV riportere ott csápolt nekik és szedegette össze a … A Majtényi mondta a minap: „Amikor az első szabad sajtóterméket politikai okból teszik tönkre, akkor az azt jelenti, hogy attól a pillanattól kezdve a láthatatlan kés minden szabad sajtóban működő szerkesztő és újságíró nyaka körül ott van.” Innen kell kiindulni, és ezen már régen túl vagyunk, ehhez semmi köze a Török hablatyolásának, a tüntetés-szervezőnek, de még annak sem, hogy az elnök és a főszerkesztő egyet ért, vagy vitatkoznak. De ezek a szerkesztők most fölálltak, együtt álltak föl, nem úgy mint az akadémikusok, a tanárok, az orvosok és még hosszan lehetne sorolni, hogy kik nem…
- Apropó, mit szólsz az iskolaőrség létrehozásáról, egy csomó kollégám most föllélegzik, de nem csak vidéken, itt a Rózsadombon is, mert már féltek, nagyon féltek – szól közbe a barát, majd hirtelen föláll, bemegyek a legkisebb helyiségbe, várj a válasszal addig, ugye kibírod?
És lassan, óvatosan, a földön durmoló kutyát kémlelve bemegy a házba, de a kutya meg sem mozdítja a fejét, egyhangú horkolással alszik. A meleg alig enged szorításából, de a homály mintha enyhítene. A csöndbe élesen, mintha egy üveg törne ketté szól be az utcán végig robogó motorkerékpár irgalmatlan gáz-fröccse, de aztán megint minden némává válik.
- Benn egész hűvös van, szinte emberi… – érkezik vissza a barát, szóval az iskolaőrök nem is olyan rossz az ötlet.
- Kényszert is alkalmazhatnak majd, eszközöket is: bilincset, gumibotot, és Ibsen szerint nem véletlenül van a pisztoly az első felvonásban a falon, az el is fog sülni, ha kell, ha nem – kezdek bele, érzem a hangom érdesebb a kelleténél, biztos a melegtől lettem idegesebb, na most képzeld el a hasas volt-rendőrt, vagyonőrt, akit már ezerszer megaláztak, kidobtak az állásából, most végre újra hatalmat kap, intézkedési jogot és nem él vele? Még az átkosban egyszer, kinn voltunk apámmal a Népstadionban egy kettős meccsen, 70 ezer ember tombolt a lelátókon, én gyerekként ültem ott, ki kellett mennem pisilni, a jegyszedő bácsinak mondtam, mindjárt jövök, csak bólintott, majd, amikor visszajöttem, tíz percig nem engedett be a helyemre, „csak”, megtehette hát megtette! Ha a Te gyereked lenne, akin először gyakorolná a jogát, mit szólnál, hová vezet ez, minek ez, megoldás?
- De hát félnek a tanárok!
- És akkor arra a félelemkeltés a válasz? Honnan ered ez az agresszivitása a gyerekeknek, én megmondom neked: a mintákból, amit a magyar parlamentben látnak, hallanak; amit sulykol a miniszterelnök, hogy ellenség és ellenség és ellenség, egyedül vagyunk az egész világ ellen, mert csak mi tudjuk jól, bezzeg az a sok libernyák Brüsszelben olyan marha, az orrukig se látnak el. Ez lenne az oktatás legnagyobb baja? Hát a mobilitás? Ma egy orbánféle tehetséges nebuló, persze nem Felcsútról, hanem bárhonnan más faluból: el tudna jutni Oxfordig? Apámra mondta a tanítója, mikor behívta nagyanyámat: taníttatni kéne ezt a gyereket, vág az esze, mint a borotva, mire nagyanyám azt felelte: rendben, ennivalóra se telik… Nem ez a fő baj? A Kádárnál legalább megindult valami…
- Ezt mondd Eszterházynak…
Akkor megint süket csönd lett. fölálltam a székről, odaléptem a kutyához egy simire, csak a szemét nyitotta ki egy pillanatra, talán a farka is megmozdult, a por jelezte, aztán bementem vízért.
Csak egy szimpla nyári este volt…
- 07. 30. csütörtök
