Egy hetet síeltünk Semmeringen. Az idő is melegebb volt az ideálisnál, minden olvadt; egyszer-egyszer még esett is az eső; kevesebben is voltunk a pályán a kelleténél; nem is üzemelt minden felvonó: és mégis, az az egy hét fantasztikus volt. Sí, szauna, olvasás, séta – és az elmaradhatatlan pohár sör. Meg egy rövid kirándulás Mürzzuschlagba, a hegyek között megbújó kisvárosba. Meg Wiener-Neustadtba, a piac-térre, a sétáló utcába – egy melange…
Rövid volt.
Aztán hazajöttünk. Nem lehetett azonnal nem belesüppedni a sárba.
Rögtön ránk fröccsent a hír: „Elértük, amit akartunk…”. Persze azonnal kiderült, hogy a „Felcsút” nem nyert, hanem kikapott, nem rúgta a gólokat, hanem kapta, de ezek a tények csak kisebb magyarázatot igényeltek, amit a szakállas szóvivő azonnal meg is tett, megnyugtatva a hívőket. A higgadt kiállás, a rezzenéstelen arccal elmondott, minden ténybeliséget nélkülöző mondatok és a plafon mozdulatlansága mindent elárult: egy hét alatt semmisem változott.
Nem vitás: megérkeztünk.
Aztán elkezdett villódzni Babarczy Eszter publicisztikája: „Ne vegyük el a tanároktól, ami az ö ügyük!”, hogy „ne a közoktatás megjavítása helyett legyen politikai mozgalom…”, mintha a közoktatás bajai megoldhatók lennének a politika rendszer átalakítása nélkül; mintha az MNB nyaklónélküli ingatlanvásárlásai leállíthatók lennének a pettyesseggű Matolcsy Gyuri leváltásával; mintha Habony Árpád kiskirály ámokfutása befejezhető lenne Baán László menesztésével; és még hosszan lehetne folytatni a sort.
Szó se róla, átléptük a határt.
Aztán beleszaladunk ergé mandiner-blogger „Kínzó kérdés a kockásingingről” című izéjébe, hogy ez az egész kockásinges tiltakozás nem más, csak egy pótcselekvés, a facebookos karosszékesek újabb árnyékra vetődése, a „karosszékes politika” semmitevése. A kormánypárti-blogger egy levitézlett, „(volt, v.o.l.t.)” államtitkár-öregember rosszkedvének tudja be a hatalom arroganciáját, az emberek véleményének a semmibevételét, a megaláztatásokat, a megszégyenítéseket. Neki mindez csak egy „dohogó öregúr” szóra sem érdemes egyéni nézete (nem tudom, mit szól mindehhez a blogger kenyéradó gazdája…). Ergé szerencsére elégedett: ugyan nem tudtuk meg. hogy mivel és miért, de ez nem baj, csak ne legyen változás.
Szóval: átléptük a határt.
Nézem az egyik kisváros lokálpatriótáinak az oldalán a bejegyzést a rendkívüli bizottsági ülésről. Már nem először (és vélhetően nem is utószor) szól a bejegyzés a Fideszes polgármester (Vicsi László) minősíthetetlenül lekezelő, sértő, nagyképű stílusáról, ahogyan „vasalni küldi” és „lehülyézi” képviselőtársát, ahogyan a hatalom bástyája mögé bújva „osztja az észt”, magyarázza a bizonyítványát.
Akkor hát újra itthon.

Tovább a folytatáshoz →