VALÓSÁGOS RÉMÁLOM

Hű de jól érzem magam, minden a legnagyobb rendben halad. „A terrorizmus előretörése Európában ma már valóság… európai ember áll támadás alatt, az európai ember szabadsága és életformája… Európának képesnek kell lennie arra, hogy megvédje magát… Új politika kell… Mi magyarok készek vagyunk együttműködni…” – de jól beszélek; most már Párizsban vagyok, ott tülekszem, hogy az első sorban legyek, a nagyok mellett, már ott is vagyok, csak néznek rám, ki ez a vagány gyerek, ki lenne, ti még nem tudjátok, mert lenéztek engem, a keletről jöttet, de most mindjárt én kezdem fújni a passzát-szelet, ti meg kapkodjátok majd a fejeteket; ni csak, már az Árpival, a Petivel, a Lacival beszélgetek, milyen jó a hangom, hogy ez a nagy esély a kitörésre, ezzel lehet majd nagyot kaszálni, de csak a fejüket rázzák, sokba kerül, át kell hangolni a sajtót, pedig még csak az elején vagyunk a letarolásában, de ez lesz a vezérfonal, a fő-üzenet, amire mindent fölfűzünk, amitől hangos lesz a világ, minden csak erről fog szólni, de látom a Laci szemén, nem hisz nekem; most meg már heverésznek, esznek, pisálnak, alszanak a Keletinél meg a Nyugatinál, most szállnak föl a vonatra, amit leállíttattam később; most meg már az osztrák kancellárral beszélek, hogy milyen remegős a hangja, meg hogy beszél majd Angelával és utána visszahív, nagyon helyes, már érzitek, hogy velem nem lehet babrálni, komolyan kell venni; jól megszerveztük azt a röszkei csetepatét is, bejöttek a csőbe, milyen látványos, ahogy peregnek előttem a képek, na ezt lökhetjük orrvérzésig itthon és a világban is; ez meg mi a fene, ki ez a Sargentini, mi a francot akar, hogy jön ez ide; na jó, már túl is vagyok, Angela asszony is megérkezett és a sajtóértekezlet rendben lezajlott; a Soros ötlet virágba borul, látom a vigyori plakátokat, csörög a telefon, meg jön a Weber, hogy szedjem le, milyen jót röhögök, ahogy mondom neki, hogy persze, ahogy tudjuk és lejár a bérleti díja, amit a Lajosnak leperkáltam; de azok a rohadtak nem jönnek – mondja nekem a Bakondi, de a tévében jönnek, ez a lényeg, meg menjetek ki, oda, ahol balhéznak, milyen jókat mondok; de továbbra sem jönnek, a francnak se; most már Receppel beszélgetek, lapogatja a hátam, ölelget, mire kitalálom a kipcsakokat, de jó ötletem volt, már a Türk Tanácsban ülök, de azok nem jönnek, csak nem jönnek; és akkor a jó haver Recep bejelenti, hogy „megelőz” és odalő, én rögtön megértettem, hívom a Petyát, nehogy engedjétek az uniós tiltakozást, nem is engedik; és akkor végre a Recep rendet vág, hívom és beszélgetünk, mondja, hogy elindítja őket; na végre, akkor nekünk védeni kell a kerítést; de mi ez a szar vírus itt, ami csapong körülöttünk, már itt is van, akkor csinálok egy törzsöt, de jól beszélek megint, de a vírus is itt van, akkor is a migránsvonalat visszük, az a tuti, a vírus meg úgy lesz, ahogy …, de miért nem jönnek már, mit tökörésznek annyit a görögök, nehogy elvigyék előlem a … mit is ne vegyenek el, mi van, hol vagyok…

Ba@@a meg, mi a @art álmodtam, ki a @asz voltam én, kár, hogy nem emlékszem rá, de hogy összeizzadtam magam, a takaró is a földön, meg fáradt vagyok, levert: elkaptam volna a vírust, hol is voltam tegnap …

2020. 03. 06. péntek

Van egy pad a Budai Parkszínpad bejárata előtt. Pontosabban nem is egy pad van ott, de én most csak egy padról, „arról” a padról akarok mesélni. Az a pad már régóta ott áll, már ott állt akkor is, amikor még én nem tudtam róla. Így hát nekem még csak 52 éves, mert akkor ültem rá először, akkor éreztem úgy, milyen jó is, hogy itt áll, van ez a pad. Utána is megpihentem néhányszor rajta: volt barna is, zöld is, aztán megint barna: nekem mindig az a PAD marad!

A Feneketlen tó mellett mentünk mindig haza a József Attila gimnáziumból”, a “Jóskából”: fél egy vagy fél kettő után kirobogtunk a suliból, át a 61-es villamos sínein, le a kis lejtőn, néha a lépcsőn, aztán a körülkerített tó partján végig, majd föl a két emelkedőn és már a Kosztolányi Dezső téren is voltunk. Közben kéz a kézben simogatva, kavicsot rugdosva, táska-lóba, nagy dumálások, világ-megváltás.

Minden nap így, iskola után: nyáron, télen; napsütésben és hóban.

Aztán néha délután is visszajöttünk Marival egy kis csöndes „együttlétre”: álmodozásra, képzelgésre. Talán 1967-ben, amikor harmadikosok lettünk és Gyürei Vera néni tanította már nekünk a magyart, megint ott ábrándoztunk a padunkon. Késő délután volt, kora-este lehetett, sötétedett már, talán a lámpák is meggyulladtak akkor. Én még abban a félévben nem feleltem Vera néninél, úgyhogy kezemben volt a barna határidő-naplóm (nem a magyar füzetem) meg a golyóstollam, a táskából elővettem az irodalom-könyvemet és hozzáfogtam a „Beszél a fákkal a bús őszi szél” vers elemzéséhez. Mari csöndben ült mellettem, én néha ránéztem, s már ez is ihletet adott az íráshoz (a fák közben merengve rázták a „fejöket”). Nem szerettem írni, akkor sem volt elég türelmem hozzá, ha megvolt az „eredmény”, amit kigondoltam, már nem is érdekelt az írás. Akkor azonban, talán a lágy félhomály, az enyhe szellő, vagy Mari közelsége miatt könnyedén ment az írás. Elkészültem, de nem voltam elégedett vele, mégis becsuktam a határidő-naplót, elraktam a könyvet is és kézen-fogva elindultunk. (Másnap persze fölszólított Vera néni, olvassam föl az elemzést, én kértem tőle, inkább szóban mondanám, szabadon, de Ő fölolvastatta, majd az osztállyal megbeszéltük. A jegyre nem emlékszem, de büszke voltam, mert a megbeszélés már érdemességet jelentett.)

Tegnap volt egy kis időm, végig sétáltam ugyanazt az utat, amit 52 évvel ezelőtt mindig, és persze arra kanyarodtam, oda a Padhoz. Ott állt a többi között ugyanúgy, most éppen barnán, szürke fém-lábakon, töredezett beton-alapokon. A fák most is merengve rázták a „fejöket”, enyhe szellő fújdogált, talán „… kis mennydörgés szívem dobogása”, talán egy villám is átfutott fejemen, hát közelebb léptem: „MIGRÁNS MOHAMED ETNIKAI HULLADÉK – KIIRTANDÓ” – olvastam a pad támláján.

Annyi minden összetört, annyi minden elveszett az elmúlt években, a letűnt 50 évben, de a Padot, az emlékeket, a bús őszi széllel beszélgető fákat nem engedem …

2019. 07. 09. kedd

Beszélgetni kell Velük.

Nagyon sokat beszélgetni.

Hogy ŐK többet örülhessenek, kikerüljék a köveket, ne kövessék el azokat a hibákat, amiken én, mi elbuktunk.

Hogy ŐK boldogabbak lehessenek!

• Papa, beszélgessünk megint egy jót.
• Mire vagy kíváncsi, kis-unokám?
• Az őszinteségre.
• Az őszinteségre?
• Képzeld el, ma az osztályban összevesztem a Katival, mert ő azt mondta, hogy nem szabad őszintének lenni, mert abból csak baj lehet.
• És erre te, mint feleltél?
• Hogy ez butaság, mert anyu is meg apu is pont az ellenkezőjét kéri mindig tőlem.
• És te ezért mindig őszinte vagy hozzájuk?
• Igen, pontosabban nem is, mert van, amikor nem mondok el mindent, például azt sem, amikor a Mikivel csúnyán beszéltem, mert meghúzta a hajam.
• És miért húzta meg a hajad?
• Az nekem fájt, de ő azt mondta, hogy azt akarta, hogy figyeljek rá, mert nagyon szeret velem beszélgetni is meg együtt lenni sétálva, de ezt nem akarta mondani, mert félt kimondani.
• Félt?
• Igen, mert tudod Papa, a fiuk ebben a korban tele vannak olyan gátlásossággal meg mindennel, mert mi lányok jobban tudunk beszélgetni, mint ők, meg rögtön reagálunk rá, meg észrevesszük, amikor nem mondják azt, amit valójában gondolnak.
• Értem.
• Szóval akkor csúnyát mondtam a Mikinek, de ezt nem mondtam meg anyuéknak, mert nem akartam, hogy mérgesek legyenek és leszúrjanak engem, de utána nem éreztem jól magam egy kicsit és rossz kedvem is lett, de aztán arra gondoltam, hogy egyébként majdnem mindig őszinte vagyok hozzájuk és ezért megnyugodtam, csak egy kicsit.
• Az jó.
• De a Kati szerint ma olyan világ van, hogy aki őszinte, az veszíteni fog és lúzer lesz, én meg nem akarok lúzer lenni, hanem nyertes és az is leszek, de őszinte is akarok maradni, mert akkor nem mar a gyomrom egy kicsit se!
• Na látod.
• És akkor megkezdődött az ofő-óra és a tanárnő elkezdett beszélni arról, hogy mostanában lesznek megint szavazások az Európáról, hogy ki legyen a főnök meg minden és erről mi mit gondolunk és akkor egy darabig nagy csönd lett az osztályban, mert senki nem akart beszélni, mert nem tudta, mit mondjon és én akkor arra gondoltam, hogy a Kati biztos azért nem akar beszélni, pedig ő mindig elsőként szokott, mert akkor sem akar őszintének lenni és ezért inkább hallgat.
• És aztán mi történt?
• Az ofő ránézett a Katira, aki aztán mégis elkezdett beszélni, hogy tegnap ment hazafelé és látott egy plakátot, amire az volt írva, hogy „Támogassuk ORBÁN VIKTOR PROGRAMJÁT, állítsuk meg a bevándorlás!” és egy nagy, lobogó magyar zászló és akkor arra gondolt, hogy nekünk milyen jó, hogy egy ilyen vezetőnk van, aki kimondja az igazat, de közben egy kicsit szaporábban vette a levegőt, mert mi sokat röhögcséltünk azon, hogy még nem is láttunk migráncsot, egyet se, de anyuék se láttak meg a nagyiék se, de a Kati folytatta akkor, hogy nem érti, hogy mit jelent az, hogy keresztény Európa, ha ezt a tanárnő elmagyarázná neki, mert ő nem keresztény és úgy tudja, hogy az osztályban sokan vannak, akik nem keresztények és velük akkor mi van.
• És a tanárnő válaszolt?
• Egy ideig nem, és akkor a Zsolti halkan megkérdezte, hogy a cigányok keresztények-e és akik nem hisznek, még a Jézusban se, azokkal mi lesz, meg a zsidókkal. De akkor kicsöngettek. Tényleg Papa: velük mi lesz?
• Mindannyian emberek vagyunk, kis-unokám, mindannyian! Vannak köztünk olyanok, akik magyarul beszélnek, magyarul hallgatnak és értenek meg meséket, történeteket, és vannak, akik más nyelven. Köztünk is vannak rendes emberek és köztük is; vannak magyarok is, akik lopnak, csalnak, hazudnak, és vannak mások között is ilyenek, a vallásosok között is. Nem ez a lényeg, ezt ne felejtsd el, hanem az, hogy minden embernek joga van emberi életet élnie, amit persze akarnia is kell.
• De Papa, én ezt nem értem, miért nem tudnak az emberek így élni? Miért vannak olyanok, akik éppen az ellenkezőt mondják, meg ijesztgetnek?
• Ez nagyon jó kérdés, ez a kérdés!

2019. 04. 12. péntek

Nincs más.

Csak ez.

Már öt éve!

Minden erről szól.

Csak erről.

Kiment Párizsba. Lerótta kegyeletét. Ahogyan akkor Európa és a világ vezető politikusai is tették.

Azonnal észrevette a tragikus történtek „jelentőségét”. Mérlegelte, kiszámolta a várható reakciókat, ellenreakciókat. Habozás nélkül felismerte a lehetőséget: nem piti-rezsi ügyekkel kell bíbelődni, Gyurcsány is másodlagos háttérszereplő legyen, ez lesz a NAGY ÜGY!

Akár Európa vezére is lehet!

Azonnal belevágott.

A NER-t azonnal szolgálatba állította.

„Hatalomra kerülve az örökkévalóság (kiemelés tőlem) politikusai szükséghelyzeteket állítanak elő, és az így kiváltott érzelmeket manipulálják. Mivel képtelenek a megújulásra vagy nem is akarják azt, figyelemelterelő manőverként a polgárokból gyors váltakozásban hol eufóriát, hol felháborodást hívnak elő, és a jövőt belefojtják a jelenbe. A külpolitika terén az örökkévalóság (kiemelés tőlem) politikusai vagy becsmérelve leszólják, vagy felszámolni igyekeznek más országok azon teljesítményeit, amely saját polgáraik számára követendő mintának tűnhetnek. Az örökkévalóság (kiemelés tőlem) politikusai a technológia lehetőségeivel élve politikai fikciókat terjesztenek otthon és külföldön, letagadják a valóságot, és az életet cirkusszá és indulatokká redukálják.” (TIMOTHY SNYDER: A szabadság felszámolása 21. Század Kiadó 2019. 18-19.old)

Nálunk értsd az „örökkévalóságot” NER-nek!

1. „szükséghelyzetet állít elő”, majd az „érzelmeket manipulálja”: 2015-ben az illegális bevándorlók támadását kreálta, amikor nem engedte áthaladni a menekülteket, szándékosan beterelte őket a Keleti pályaudvar elé (mutogatni a magyaroknak, akik akkor még csak kisebb részben voltak erre vevők), határincidenst provokált, ami összecsapáshoz, majd „terrorista”-perhez vezetett, ezt a „veszély-helyzetet” azóta is folyamatosan fenntartja;
2. öt éve csak ez a „headline”, ez természetesen lakossági érzelmeket (félelmet, gyűlöletet, dühöt) vált ki a követőiből, amit permanensen manipulál: Brüsszel, Soros, ellenzék, civilek a támogatók;
3. a jövő nem is érdekes, ez a „jelen” lesz a meghatározó a jövőben is, más kérdés, feladat, probléma nincs is, aki másról is beszél, az hazudik, mások nem értik, nem tudják és nem is akarják megoldani a problémát, csak ő és mi, magyarok;
4. azt a „politikai fikciót terjeszti”, hogy a bevándorlási krízis nem enyhül, nem csökken, hanem erősödik, napról-napra újratermelődik, néhány év múlva a keresztény(?) Európa iszlamizálódik, tehát háború van, amit meg kell nyerni;
5. megint az „indulatok” országává válunk!

Nincs más.

Csak ez.

Már öt éve!

Minden erről szól.

Csak erről. 2019. 03. 26. kedd

• Szép nap…!
• Üdv: mit akar?
• Bejönnék a magyar országba hosszú lakni.
• Kötvényvásárló, vér-szerinti, orosz banki alkalmazott?
• Tessék?
• Kötvényvásárló, vér-szerinti, orosz banki alkalmazott?
• Nem tudok jól mondani és értem magyarul.
• Ha ezek közül választ, nem is kell!
• Értettem, vagy nem: mi az, hogy kötvénivásárló, az valami védő orvosság, amit be kell venni szájba, lerágni és nyelni le?
• Ne szórakozzon itt velem, nem látja, milyen hosszú a sor? A letelepedési kötvény az egy biznisz, egy rogáni nagy biznisz, ami magának is jó, meg a Rogánnak is jó, a magyar államnak meg momentán nem jó: de ha vesz 300 ezerért, ott a másik ablaknál, akkor a többi már megy majd magától.
• Nagy a család meg háború, nekem nincs annyi … sem.
• Akkor mutassa a családfáját, biztosan vannak magyar fölmenői: minden „magyar, legyen a világ bármely pontján, ha bajba kerül, számíthat az anyaországra”, úgyhogy kutakodjon.
• Nem tudom: én csak Ádámig tudom találok kapocs a múltban.
• Az kevés! Akkor legalább a Nemzetközi Beruházási Bank alkalmazottja? Mert akkor papír se kell, igazolás se.
• Én és a család, gyerekek, nagyi csak a bombák elől…
• Nem érdekel, hülye migráncs, na húzzon innen, de gyorsan!

2019. 02. 23. szombat