Címke: minaretben

Tizenöt perc

image2Szikrázó napsütés, 35 fok árnyékban, kirándulás Egerben. Az izzadást leszámítva minden rendben: látnivalók, unoka, együtt. Beszélgetés, ismerkedés a múlttal, a jelennel, a magyar történelemmel és valósággal. Előbb a Minaret, majd aztán a vár és így tovább.
Már itt is vagyunk. A Minaretnél. Hosszú sor, de kivárjuk. Közben napközis csoport érkezik, zsivaj. Tanító néni magyaráz: 35 méter magas, a müezzin vak volt, ki akar fölmenni. Majdnem mindenki. Ez eltarthat majd ebéd utánig – ebéd nélkül is. Szerencsére utánunk jönnek majd. Most mi jövünk. Belépünk. Tizenöt percet kaptunk följutni és le. És fönn körülnézni. Nyolcan. Elindulunk fölfelé. Egymás után, libasorban. Nem is lehetne másképp. Még egy ember is alig fér el a szűk lépcsőfolyosón. Csak a lépcsőbe tudok kapaszkodni, meg akinek szüksége van rá. Ha korlát is lenne, föl se lehetne menni. Így is nehezen jutunk föl. A hátizsák mindig beakad a falba. Időnként meg kell állnunk: szuszogni. A fiatalabbak, a gyerekek kezdetben élvezték a mászást, most már ők is elfáradnak. De mindenki föl akar érni. 97 lépcsőfok. Már nem számolom, csak mászok. Időnként Dóri is megáll, aztán tovább, fölfelé. Már fény, papa mindjárt fönn leszünk! Még egy fújtatás, és ki a peremre. Lélegzetelállító! Hátam csurom vizesen a hátizsákkal a falnak támaszkodik. Fotózunk. Keressük Marit, lenn a hangyát. Meg van Ő is. Hurrá. Integetés, gyors panorámás foto. Csusszanunk tovább. Csak oldalazva tudunk „körbe menni”. Elindulunk bal felé. Akkor mindenkinek erre kell majd elindulni. Akkor simán körbeérünk és aztán le. Tovább a folytatáshoz