Címke: rogán

„EGY SZOCIÁLISAN ÉRZÉKENY, HAZAFIAS, FILOSZEMITA EMBER” HAZUG GYERMEKE?!

De most nem róla akarok írni.

Az apjáról sem.

 

Hanem a rogáni (goebbelsi) propagandáról.

A hazugságokat féktelenül, gátlástalanul, alattomosan sulykoló, uszító módszerről.

 

Most (megint, ahogy mindig) HELYZET van!

Mert az új elnökről kiderült.

Hazudott!

És amikor menteni kell (ami még menthető), akkor ők mentenek: reggel, délben és este is.

Minden harsonájukon.

Most éppen az einstandolt index a fórum, ott „szól” a kérdés.

KI VOLT SULYOK LÁSZLÓ, A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK ÉDESAPJA?

A kérdező Sereg András, aki a Wikipedia szerint 1982 és 1988 között az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán évfolyamtársa volt az „alapító atyáknak”: Fodor Gábornak, Molnár Péternek, Orbán Viktornak és Simicska Lajosnak (Zsolt, az ötösszámú tagkönyv tulajdonosa nem tanult az ELTE-n).

Szóval ő kérdezi, merthogy már „helyenként indulatos vita” van és „háttér” is: a kék „sarokban” történészek és egy kutató; a másikban a néma „fiú”, egy volt(?) politikus, néhány üvöltöző-gyűlölködő „megmondó” és a hatalom.

 

Hogyan is mondta Goebbels: „Az emberi agy működése sokkal inkább érzelmi, mint értelmi. A propagandának tehát az érzelmekre kell hatnia, nem pedig az értelemre„, nosza, lássuk: „Nagybátyja Sulyok Dezső, pápai ügyvédből lett államférfi, … korát két emberöltővel megelőzve állt ki a szabadságjogok, a demokratikus választójog és az igazságosabb teherviselés eszméi mellett”; az apa „mélyen hívő katolikus családban” nevelkedett; „jelesen érettségizett”; „többször pénzadományt ajánlott fel a legjobb tanulóknak”; „öregdiák oltárszolgálata” – csak néhány példa a cikkből.

Az igazság az, hogy a tömegeknek egyszerű, sztereotip és ismert üzenetekre van szükségük. Az embereknek nincs idejük és energiájuk arra, hogy bonyolult és ellentmondásos üzeneteket elemezzek vagy megértsenek” – megint vissza Goebbelshez, hogy fest ez Sereg Andrásnál: nem ő írta azt a cikket, mert három ügyvéd-társa is azt vallotta (meg a Schiffer is ezt gondolja); nem is volt a zsidó üldözöttek haszonélvezője, mert már korábban lett a Auschwitzba deportált ügyvédek praxisának az irodagondnoka…

„A propaganda célja nem az igazság keresése” – megint Goebbels; persze, Seregnek-Rogánnak sem az!

 

„Hogyan lehet küzdeni ez ellen?” – kérdezem az IM-től, már nem is tudom hányadszor; jön is a válasz: „oktatás és tudatosság; kritikus gondolkodás, többforrású tájékozódás, persze a média- és a technológiai platformoknak is van felelőssége, jogszabályi intézkedések” (most olvasom, Európai törvénybe foglalják a közmédia függetlenségét, a szabályok kidolgozásánál Magyarország is inspirálta az Európai Bizottságot).

 

Goebbelsi értelemben ez nem egy jó bejegyzés: hosszú is, nem akar hatni az érzelmedre, talán több üzenete is van.

Ha idáig jutottál az olvasásban, megítéled majd …

  1. 03. 13. szerda

A ROGÁN ANTAL

„A Fidesznek nincs médiája” – mondta ma a „zAnti”, rögtön a vicc jutott eszembe:

 

Egy kabaréban hasbeszélő lép fel, a térdén egy kis bábu, a mutatvány lényege, hogy a bábu válaszol a művésznek. Emelkedik a hangulat, a hasbeszélő egymás után mondatja bábujával a jobbnál jobb szőke vicceket, amikor felháborodva feláll egy szőke nő:

– Na idefigyeljen! Elegem van abból, hogy a férfiak a humor ürügyén semmibe veszik a nők jogait és méltóságukat! Miből gondolják, hogy a hajszínnek bármi köze lenne az intelligenciához? Ezt kikérem magamnak a többi nő nevében is!

A hasbeszélő meghökken, majd elkezd szabadkozni. A szőke ráförmed:

– Uram, maga maradjon csendben! Ahhoz a kis szarházihoz beszélek ott a térdén!

  1. 11. 14. kedd

A szolidáris Rogán …


Rogán Antal megszólalt és nyíltan vállalta a véleményét.
Persze az Echo tévében. Bayer uszító műsorában, a Mélymagyarban.
Tudjátok, a szolidaritásról.
Arról, hogy aki az árokpartjára szorult, annak ott is van a helye.
Arról, hogy mindenki annyit ér, amennyije van.
Arról, hogy legelőször a csókos komák devizahitel-bedőlését kell megmenteni, nekik elég volt kevesebbet is visszafizetniük. A többiek szívhatnak tovább, meg „kilakoltatódhatnak”.
Arról, hogy a közösbe elég kevesebbet betetetni, a gazdagabbaktól kevesebbet elvenni, mert a közszolgáltatásokat úgyis inkább az „olyanok” veszik csak igénybe. Nekik meg jó vécépapír nélkül is, meg úgy patkányosan.
Arról, hogy a közmunka félévre is elég, éljen meg annyiból.
Arról, hogy legyünk a drága aranylábúakkal szolidárisak, mert akkora teljesítményt nyújtanak, hogy mindent, a havi többmillás fizetést is megérdemlik.
Arról, hogy az európai szolidaritás akkor szolidaritás, ha Orbán kéri, egyébként lejárt lemez.
Arról, hogy segély nem kell, a fölzárkóztatás nem érték, aki nem dolgozik, az ne is egyék, az alapjövedelem munkavállalás-ellenes, ezért eszébe ne jusson senkinek!
Arról, hogy a csókosoknak, a Mészáros-komáknak, a Garancsiknak mindent, a többieknek coki!
Arról, hogy ide be ne tegye a lábát egy menekült se, húzzanak innen azok is, akik ide születtek, mert valamilyen megmagyarázhatatlan okból a szüleik idejöttek valaha, a Brüsszel is nyalja ki a menekültjeivel együtt; de fizessen az orbáni kerítésekért, mert azzal védjük Európát!
Rogán Antal megszólalt és nyíltan vállalta a véleményét.
Persze az Echo tévében. Bayer uszító műsorában, a Mélymagyarban.
Tudjátok, a szolidaritásról.
Te érted?!
2017.09.02.

Újra győztünk!

• Anti?
• szép reggelt, Főnök
• Cecil asszony?
• már fölkelt
• megint a zsűriben?
• most a Hungaroringen
• megint vörösben?
• nincs egy másik ruhája, amit felvethetne Hamilton mellé
• a szembesítés, hogy áll?
• Péterék kiadtak egy nyilatkozatot, hogy ma kiadnak majd egy másikat
• tudom, már kiadták azt is?
• persze: nem elég
• mi nem elég?
• a kiegészítés, amit a PM-esek beadtak
• tudtuk
• persze, hogy tudtuk: a Portik nem egy Vizoviczki
• persze, hogy nem: akkor a jogállam működik
• működik: az ügy lezárva, jó lesz hivatkozási alapnak a következőhöz
• akkor csókolom Ceciliát
• Én meg Anikót…
2016. 07. 27.

„Derüljön ki…” Rogán Antal

rogan
– mennyire „független” alkotmánybírósági elnök lesz Lenkovics Barnabás, független-e a főügyész Polt Péter, az OBH elnök Handó Tünde, az MNB elnök Matolcsy György, az NVB elnök Patyi András
– mikor fog valódi Alkotmánybíróságként működni az Alkotmánybíróság
– milyen adat kell még ahhoz, hogy Polt Péter elindítson egy korrupciós vizsgálatot
– mikor lesz újra Felügyelő Bizottság az MNB-nél
– hitelesít-e bármikor is népszavazást az NVB
– milyen korrupciót követett el Vida Ildikó
– indított-e „fölkérésre” vizsgálatot az adóhatóság, mikor és ki ellen indít(ott) eljárást a NAV az ÁFA ügyben
– mikor indít vagyonosodási vizsgálatot a NAV azok ellen a politikai és állami vezetők ellen, akiknek és családtagjaiknak tisztázatlan eredetű jövedelemből vannak lakásaik
– mikor indít vizsgálatot az illetékes hatóság az V. kerületi ingatlaneladások ügyében
– lesz-e eljárás az elmúlt évek törvénykezési gyakorlatáról, amelyben az Alaptörvénnyel ellentétes törvények születtek
– ki és mennyivel finanszírozza a „független, civil” CÖF tevékenységét
– mikor lesz újra jogállam Magyarországon…
2015. január 12.