2018. június hónap bejegyzései

HURCOLKODÁSOK…

I.
Hol volt, hol nem volt, még csak nem is az Óperenciás tengeren túl, talán valahol, itt a kies kis Magyarországon, egy apró, istenháta mögötti faluban történhetett az elmúlt, a rövid XX. század végén, még az is lehet: már az innenső század elején. Pontosan mégsem lehetett tudni, hogy hol, mert annyi, de annyi ilyen kis falu létezett akkoriban Magyarországon, hogy csak na.
Azokban a falvakban – akkoriban – csak egy köves út volt, abból nyíltak merőlegesen a hepehupás földutcácskák jobbra is, meg balra is. Amikor eső esett, bizony mondom néktek alig lehetett az utcácskákban járni-kelni. Napfényes időkben pedig a por meg a homok szálltak mindenfelé, bizony nem is nagyon járkáltak az emberek az utcán. Munka sem igen volt arra felé: hétfő hajnalba’ buszra szálltak az „emberek”, aztán hírüket sem hallották az asszonyok, péntek délután ötkor érkezett a busz, épp’ a kocsma előtt volt a megállója és már tele is lett az italbolt. Így hát bezzeg az, a főút mentén épült „krimó” mindig zajos volt a hétvégeken: ott bizony veszekedős-mozgalmasan zajlott az élet, hangos volt azidőben napkeltétől még napnyugta után is.
Nos, hogy a szavaimat össze ne keverjem: élt abban a kis faluban két kisleány, akik nagyon, de nagyon szerették egymást. Unokatestvérek voltak, alig néhány év volt közöttük, de ez mit se számított: sülve-főve együtt játszottak, énekeltek, ugrándoztak, hajkurászták a tyúkokat, libákat; négylevelű lóherét kerestek az árokpartján; és imádták, amikor együtt alhattak, egymás kezét fogva. Játszadoztak Morzsival, a megállapíthatatlan keverék „házőrző” jóbaráttal, füttyögettek az énekesmadarakkal. Ha messziről jött rokon-ember tévedt be hozzájuk, mindig ott lábatlankodtak körülötte, lesték szavait, furcsa mondatait, csodálták autóját.
És persze álmodoztak, mert az álom nem kérte meg az árát. Álmaikban nagylányok lettek már, boldogan éltek az „emberükkel”; három-három gyermekük is született képzeletükben, akiknek csodaszép meséket mondtak, kedves dalokat énekeltek; gazdagokká váltak, már házuk is, földjük is lett és oda utazhattak „urukkal” és gyerekeikkel, ahová csak akartak.
Gyorsan növekedtek, hamar elszálltak azok a – számukra biztosan – gondtalan évek. A nagyobbik lány jól tanult, „fölsőbb” osztályba lépett, már a középiskolát is elvégezte – nem messze – egy kisvárosban. Nehéz évek voltak azok számára, mert – még ha nem is olyan messze, de – mégiscsak távol kellett lennie a szülői háztól és kis barátnőjétől, de jól vizsgázott és most válaszút elé került, merre tovább: tanulni és a „talán”-t választani, vagy követni az évszázadok óta ismert és bejárt utat: inkább maradni?
Mit csináljak, mit válasszak, merre menjek – kérdezgette unokahúg barátnőjét, de Ő is csak hallgatott, szemével kérlelte inkább maradásra a bizonytalankodót, csak néha-néha és akkor is inkább maga-felé fordulva halkan súgva kérdezgette: hát nem jó Néked inkább itthon, itt mindent, mindenkit ismersz, nincs mitől félned, anyád-apád is itt van, meg különben is a járt utat miért cserélnéd föl a járatlannal?
És ez így ment hosszú nappalokon és éjszakákon át, míg keservesen dönteni tudott.
Talán nem is Ő döntött, talán nem is Ő mondta ki a végső szót, de végül is ez ma már mindegy is: kis batyujába csomagolta cókmókját, könyveit, unokahúga fényképét és „fölhurcolkodott” az egyetemi fővárosba új életet kezdeni.
Az igazi mese akkor kezdődött.
A hurcolkodása után.
De az már egy másik történet lenne.
Legyen annyi elég, hogy Ő ma jómódban, dolgosan, boldogan él „emberével”, három gyermekével lábai előtt a világgal…

II.
Osztottak-szoroztak, tanácsot, kölcsönt is kértek másoktól, a családban az összeült a kupaktanácstól, végül nagy levegőt vettek, aztán belevágtak. Megnyitották a számlát, megtartották az első taggyűlésüket, jóváhagyták az alapítói okiratot, befizették a törzstőkét bejegyeztették a kft-ét és ezzel megalakították az első saját cégjüket.
Megcsinálták.
Önállósodtak.
Végre csak saját maguktól függtek, minden csak rajtuk múlt.
Csodaszép idők voltak akkoriban! Már túl voltak az Y2K problémán is, jóval benne-jártak már a XXI. században. Kormányok, miniszterelnökök jöttek-mentek, de ezzel senkisem törődött, mindenki ügyeskedett, szerveződött, vállalkozni akart, mintha új ország alakult volna: a vállalkozói kedvű emberek országáé. Forint ugyan nem volt elég a hitel-piacon, de a bankok kínálták a svájci meg a jen alapú hiteleket és a vállalkozások rá is cuppantak, ragadtak rá, mint légy a cukrozott papírra. Persze látástól-vakulásig dolgoztak: tárgyaltak, mindenféle trükköket vetettek be, kedvezményeket adtak, kaptak; és hát nem volt olyan cég, aki ne tartozott volna a beszállítóinak, ne szenvedett volna a körbe-tartozástól. Mégis mindenki optimista és jókedvű volt: „miénk lesz a világ, határ a csillagos ég” – gondolták.
Így voltak ezzel Ők is: hitelre megvették a gépet, közel tíz millába került, de a piacon ők rendelkeztek egyedül ilyen géppel, úgyhogy dögivel jöttek a megrendelések, a munkák, alig győzték, sokszor éjszakáztak akkoriban. A cash-flow mérlegük nem nézett ki jól, kevés volt a forgójuk, de azt sikerült folyószámlahitellel kipótolniuk. De aztán jött az ÁFA-visszatérítési mizéria (a költségvetési hiány miatt az állam rendkívüli adóellenőrzéseket rendelt el, s addig nem fizette vissza az ÁFA előleget, amíg az ellenőrzés le nem zárult), azzal egyáltalán nem számoltak: már csak úgy dolgozhattak, csak azokat a megrendelőket vállalhatták, akik leelőlegezték a munkát.
Valahogy túlélték azt az időszakot is.
Nyomták tovább keményen, majdnem ráment a házasságuk is, aztán mégis csinálták tovább: maguk, meg a gyerekek miatt. Már többet, mint húsz milliót törlesztettek, de csak nem csökkent a visszafizetendő, mert bejött a válság Amerikából indulva, valami ingatlan-buborék, vagy mi a franc, mégis itt csapott le Magyarországon, rajtuk ütött végérvényes sebet. Ráadásul hirtelen eltűntek a megrendelők, nem tőlük rendeltek, amikor kérdezték, miért, csak annyi volt a válasz: ti nem vagytok benne a „csókos” buliban, már más szelek fújnak, új kormány van.
Megint összeült a családi kupaktanács, jöttek a jótanácsok: keressetek ti is „csókosokat”, vagy azoknak bedolgozókat, de semmi nem segített. Hirtelen jött az ötlet, aztán néhány hónapos magad-emésztő veszekedések, viták az előnyökről, hátrányokról-kockázatokról, hogy mi lesz a gyerekekkel.
Aztán döntöttek.
Külföld.
És fél évvel a gondolat kipattanása után összepakoltak két sporttáskába, kimentek a reptérre és elrepültek.
A gyerekek egy évvel később mentek utánuk.

III.
Kora reggel van.
Még hangtalanul mozdulatlan a kisváros.
A főút mellett, az egyik ház előtt rozsdás konténer vár elszállításra. Csurig megpakolva élettelen, tárgyakkal, kopott fotelekkel, ágybetétekkel, képekkel. Az elhasznált bőröndök, leszerelt polcok, faliszekrények, agyonkoptatott szőnyegek egymást nyomva, némán várakoznak sorsuk lezárására.
Pedig mennyi mindenről tudnának mesélni, hogy nem is olyan régen még szeretett, kedvenc tárgyak voltak, egy élet elengedhetetlen részesei. Arról, amikor éhesen zajos volt a gyerekkor; küszködő, szenvedő volt az iskolába-járás; karfájukon átvetett lábakkal ültek a szerelmesek; a lapján fekvő tányér leves mindig elfogyott és a kenyérbéllel fényesre törölve került elmosogatásra. Aztán arról is szólna az a mese, hogy megszületett az új kislakó, a „kisboldogságom” és újra kezdődött a zsivaj, a kacagás és talán minden megint reménytelibbé vált hirtelen. A „csöndekről” is szólna a mese, a „némaságokról”, az „elhallgatásokról”, a mindig újrakezdésekről. Meg még annyi mindenről.
A konténer szenvtelen hidegségéről.
Meg arról is, hogy most halt meg a néni, már nem élte meg az utolsó hurcolkodást.
2018. 06. 22. péntek

BRAZÍLIA-SVÁJC 1-1…

„Nemcsak a foci van a világon”; „Én szeretem a focit”; „Ha egy férfi három focimeccset zsinórban végignéz, hivatalosan halottnak kellene nyilvánítani…”; és még folytathatnánk, de minek:
MOST MEGY A LABDARÚGÓ VB!
Orrán-száján a tévében: már, ha közben nem szakítják meg a blődli hírek meg a reklámok.
Most – két héten át – napi 3-4 meccs egyhuzamban.
Na jó: egy kis sör is mellé.
Közben medvék jönnek, medvék mentek; az MSZP elnököt választott; Trump (állítólag) fölhívta és megdicsérte ŐT; a birkózócsarnok-építő, nagyot-mondó rezsibiztos belenyilatkozza az éterbe: „Magyarország célja …, hogy a térség legerősebb hadseregével rendelkezzünk erkölcsi, szellemi, fizikai felkészültséget tekintve egyaránt”; Semjén Zsolt(i) meg attól tart, hogy „elvesztené a normalitását, ha lemondana a vadászatokról”. Arról inkább most nem írok, hogy „Vajna Timi és Andy Vajna belevágtak a babaprojektbe”, mert még törli majd valamilyen robot – szennyes pornónak nézve – ezt a bejegyzést.
De ezek most mind nem érdekesek.
Csak a meccsek.
Meg, hogy milyen hülyék a riportereink. Mert ez is része a Nagy Magyar Nemzeti Játéknak: akarom mondani: meccs-nézésnek. (Az átkosban a szilveszteri kabaré volt ilyen központi beszédtéma: nem volt elég nívós, humoros, kevés volt a HOFI, de milyen cuki volt a Jenő!) Pedig ezek a riporterek olyan humorosak, fölkészültek, a szókincsük meg briliáns! Azt mondja, hogy „az egyik legkiemelkedőbb favorit”; meg az is elhangzik, hogy “majdnem jó lett volna”; arról nem is beszélve, hogy Mexikó melyik földrészen található.
Mert, nekünk, magyar foci-szurkolóknak, most is csak ez jutott, hallgatni a „volt aranylábú”(?) gyerekek „okos” magyarázatait. Mert persze a magyar csapat megint nem kvalifikálta magát a VB-re.
Akkor is fantasztikus! Már most is, pedig még el sem kezdődött igazán. Igazi ünnepély!
De néha-néha – talán a sör teszi, vagy a föl-fölhangzó, híreknek nevezett egypercesek (ha ezeket Örkény hallotta volna) – megszólal a kisördög és nem hagy békibe’.
Itt volt például tegnap este a Brazília-Svájc meccs. Már a fölvezetőben is elhangzott: milyen nyelven beszélnek a svájciak egymással, hogyan értik meg egymás szavát? Hiszen az országban letelepedett külföldiek és időszaki vendégmunkások a lakosság mintegy 20%-át teszik ki; Svájcnak négy hivatalos nyelve van: a német, a francia, az olasz és a romans; meg az a sok vallás is, ha ezt Leekens hallaná, hová vinné őket a meccs előtt templomba? Irigyeljük a svájciakat, hogy gazdagok, háborúzniuk sem kellett már mióta, meg a csokijuk.
Mi kerítést építünk.
Meg stadionokat.
Igaz: nem is jutunk ki a VB-re, se…
2018. 06. 18. hétfő

ÉS AKKOR HANDÓ ASSZONY MEGSZÓLALT

ÉS AKKOR HANDÓ ASSZONY MEGSZÓLALT

„Szájer-feleség” Tünde asszony tegnap megszólalt, mit megszólalt, belesikoltott a vasárnap reggeli ébredés szemdörzsölésébe: ájtatos fölharsanása fenyegetőbb volt, mint az elhíresült (szlovák, ukrán, magyar) medve bőgése, persze a medve hatalmas állat. Igaz: Tünde asszony viszont nem visel nyomkövetőt (bár, ki tudja), csak fenyegetően „morog”.
„Szájer-feleség” Tünde asszony tegnap megszólalt: szükségesnek ítélte a felsőszintű közigazgatási bíráskodás visszaállítását, amit 1949-ben szüntettek meg Magyarországon. Márpedig a közigazgatás érzékeny terület, mert az állam ügyeit érinti, ezér’ a közigazgatást érintő peres ügyek elbírálására különösen érzékeny embereket kell kinevezni bírónak, akik akkor is, ott is független bírák lesznek, akárki „meglássa”! Mert ugyanis az a Bíró, aki elfoglalja hivatalát, „döntéseit a jogszabályok és a tényekről való meggyőződése alapján hozza meg”, semmi más alapján! „”Ez a lényege a bírói függetlenségnek, biztos vagyok benne, hogy ezt semmi sem fenyegeti” – imigyen a Főbíró asszony.
„Szájer-feleség” Tünde asszony tegnap megszólalt, és megdöbbent: hogy van itt kérem néhány hazaáruló bíró is, aki „… magáról és a kötelességeiről, a közösség iránti felelősségről megfeledkezve külföldre szalad, és elárulja a hazánkat.” Persze velük, „azokkal” a kormány is és maga „Szájer-feleség” Tünde asszony is harcban állnak, keresik a megoldást a probléma rendezésére, de a közigazgatási bíráskodásnak ehhez semmi köze.
„Szájer-feleség” Tünde asszony tegnap megszólalt, nem arról beszélt ugyan, hogy Ő, mint Főbíró miért sértett és sért törvényt, miért menekül mindig a hatalom bástyái mögé; miért nyilvánít eredménytelennek pályázatokat; nevez ki csókosokat; terel ügyeket „megfelelő” Bíróságra. Ezekről nem beszélt tegnap.
Csak nem a „polgári engedetlenség” eszközéhez nyúl folyamatosan?
Nem hiszem: „Szájer-feleség” Tünde asszony csak egy egyszerű, átmeneti, felejthető Főbíró!
Még…

2018. 06. 18. hétfő

TELEFON

TELEFON
• Donald
• Igenis tekintetes Trump úr, ÉN meg a magyarok istene, a VIKTOR vagyok.
• Nem kell a rizsa: ki a szabód?
• Kicsoda?
• Azt mondták, tudsz angolul, mert a Gyuri kitaníttatott, mégsem érted a kérdést: ki a szabód?
• Értem, de miért kérdi Őfőméltósága?
• Csak Én kérdezek: ki a szabód?
• Récsöl tudja, ő a divatdiktátorom, mindjárt megkérdezem tőle.
• Kérdezzed.
• Récsöl, ki a szabónk, … ja, hogy mondod, értem. Igen tekintetes Trump úr, nem mondhatom meg: államtitok 44 évre!
• Hogy lehet az?
• Most hozattam egy törvényt erről (is), tudja: a migránsok meg a brüsszeli divatszabók miatt.
• Oldjad föl, azonnal.
• Ahhoz idő kell: nálunk a gránitszilárdságú zalaptörvényt tudjuk egy-két nap alatt módosítani, de ezt a törvényt az ellenzék biztos nem engedi majd át ilyen rövid idő alatt. Különben is: a déli határainkat védem.
• Ne dumálj: azt hallottam: kétharmadod van, és azzal (is) azt csinálsz, amit akarsz.
• Ez így van, de a szabóm az ÉN szabóm!
• Kár, mert Melania azt mondta, hogy milyen cukin néz ki rajtad minden gatya.
• Megtisztelő.
• De lehet, hogy gúnyolódott csak, ezt nála soha nem tudom. A jövő héten küldöm az új nagykövetet.
• Én is mennék Önhöz, Donald…
• Trump vagyok, ne Donaldozz engem: inkább foglalkozz a focival, bár ahhoz se értesz…
2018. 06. 17. vasárnap

ELLENZÉKI KÉPVISELŐKHÖZ

Beültetek az ülésterem számotokra kijelölt székébe.
Azt mondtátok azért, hogy így képviseljétek a Benneteket megválasztókat.
Folyik a zalaptörvény megszavazásának a tragikus komédiája.
Néha megszólaltok, mondotok valami felejthetőt.
Sőt: egyetértetek is.
Szavatok kínos röhögcsélésbe fullad.
Még kussolásnak sem fogható föl.
Mindjárt itt van a megszavazás.
Utána mi lesz?
Ja: megint bementek az ülésterembe és beültök a számotokra kijelölt székbe.
A választóitok meg le vannak…
2018. 06. 15. péntek

FEGYELMI

A hír így szól: „Fegyelmi eljárásokat kezdeményeznek ellenzékinek gondolt bírák ellen” – a történet meg „csak” annyi, hogy Handó Tünde kinevezett főbíró (másodállásban Ipados-Szájerfeleség) törvényi kötelezettsége ellenére – titkárnője (asszisztense) közreműködésével, azaz nem személyesen – nem adott át iratokat betekintésre három OBT (Országos Bírói Tanács) tag bírónak. A bírák jegyzőkönyvet vettek föl az elutasításról, a titkárnő (asszisztens) meg egyoldalú nyilatkozatot bocsájtott ki: márpedig őt fenyegették, zsarolták az OBT tag bírók. Az OBH (Országos Bírói Hivatal, amelyet Handó Tünde kinevezett főbíró (másodállásban Ipados-Szájerfeleség) vezet fegyelmi eljárást kezdeményezett a nevezett bírák ellen.
• Főbíró asszony, itt vannak azok a bírák.
• És mit akarnak?
• Az iratokat.
• Nem adom, még fölhasználják.
• Értem. És mit mondjak nekik?
• Semmit.
• Azt is értem. És mi lesz azután?
• Mi lenne, fegyelmit adatok nekik.
• Persze, ezt is értem, azaz, hogy most én mit csináljak?
• Semmit, mondtam már: kimegy, azt mondja nekik, hogy nem adom, oszt jó napot!
• De azok jegyzőkönyvet vesznek majd föl, hogy nem kapták meg az írtaokat és aláíratják velem majd a jegyzőkönyvet is.
• Aláírja.
• Nem lesz ebből bajom?
• Ebből nem, viszont addig ÉN megfogalmazom a beadványt, hogy fenyegettek, meg zsaroltak, meg keresünk még ilyen szavakat, maga szépen ezt is aláírja és akkor lesz majd „ne mulass!”.
• Nem lesz abból bajom?
• Amíg Engem lát itt ülni, meg a FŐNÖKÖT a stadionjában, addig legyen csak egészen nyugodt.
• És azután?
• Hol van az még…
2018. 06. 15. péntek

BESZÉLGETÉS

• Árpád! Mérges vagyok.
• Jaj, Főnök, mi a baj?
• Hívja be a Hollikot meg a Tisóczkit, az ifjú keresztyén titánlányt!
• Itt is vannak!
• Laposodik, enyhül, oda a lelkesedés, semmi harci dobpergés. Valami olyat akarok, ami nagyot szól, az se baj, ha bántóan nagyot.
• De Főnök, most esik az eső.
• Ne szórakozzatok, ez nem vicc!
• Mit csináljunk?
• Amit a történelemben eddig is csináltak, csak van érettségiük?
• Ez most, hogy jön ide? Nem értjük.
• Látvány!
• Értjük, illetve, khm, nem értjük.
• Az ellenség megvan. Meg is kell most már JELÖLNI azokat!
• A migránsokat?
• De hülye vagy, Árpád, nem ismerek rád. A belső ellenséget!
• Aha…
• Látom, most sem érted: ahogyan már azt elődeink is csinálták, de most nem kell se sárgának, se csillag-formájúnak lennie: Hollik és Tisóczki ragasztanak.
• Ja, nagyon jó lesz.
• De ugyanazt jelenti majd, értik?!
• Értjük!
• Remélem mindenki érteni fogja.
2018. 06. 14. csütörtök

„AMIT BELEÍRNAK AZ ALAPTÖRVÉNYBE, AZ ÚGY IS VAN?!”

„AMIT BELEÍRNAK AZ ALAPTÖRVÉNYBE, AZ ÚGY IS VAN?!”

kérdezte tőlem a szomszéd kisfiú.

Hát, nem is tudom – próbáltam húzni a választ, miért kérdezed?

Mert azt hallottam a tévében, hogy a Bajkai bácsi az „Alaptörvényben tiltaná meg, hogy bárki hajléktalan legyen” – jött a gyors válasz.

És ha így lenne? – kérdeztem vissza; és ki írhat bele abba az Alaptörvénybe, akár én is? – jött pörölyként az újabb kérdés.

És ha Te is beleírhatnál? – replikáztam megint, mit írnál bele?

Hogy az apu egész nap maradjon otthon velem játszani; spenótot csak egy évben egyszer főzhet az anyu; soha ne legyek beteg, de ha mégis, szűrit akkor se kapjak; apu meg anyu soha ne veszekedjenek; az Ildi is hozzon az oviba csokit, hogy adhasson nekem is, ne mindig nekem kelljen neki adnom, mert látom, hogy szeretné megenni; és legyen mindenkinek labdája – mondta el egy szuszra.

Megsimogattam a fejét és arra gondoltam: talán tényleg jobb lenne, ha Ő írná az alaptörvényt.

2018. 06. 13. szerda

OLYAN ORSZÁGBAN SZERETNÉK …

Olyan országban szeretnék élni,
• ahol reggel a saját ágyából kelhet föl mindenki;
• ahol nem kell a végrehajtótól rettegnie senkinek, hogy estére már nemhogy ágya, lakása sem lesz;
• ahol a gyermekáldás két ember magánügye;
• ahol a gyerekek a reggelijüket elfogyasztva, apjuk nyakában boldogan ügetve mehetnek az óvodába, iskolába;
• ahol a romáknak nem külön iskolába kell járniuk;
• ahol a tanítók, tanárok szeretik a gyerekeket és nem a pálca, a pofon a meggyőzés eszköze;
• ahol a vallás nem kötelező tantárgy, hanem mindenkinek a magánügye;
• ahol a Balaton „nem” a Riviéra, ahová csak a kiválasztottak mehetnek pihenni;
• ahol a kórházi vécében van papír, szappan és törülköző; az intenzív osztályon nem hullik a vakolat; nem a betegnek kell a gyógyszert bevinnie;
• ahol a munka nem közmunka-rabszolgaságot jelent;
• ahol, aki akar, felsőbb osztályba léphet, tovább tanulhat;
• ahol a színház, a mozi, a könyv „éhe a Szónak, /Éhe a Szépnek”;
• ahol a nép nem „szavazó-baromnak” tekintett állat;
• ahol a sportközvetítés nem lehetőség hülyítő hírek sugárzására;
• ahol a város peremén vagy közepén, aki másként ejti a szót, akinek a fején másként tapad a haj, az nem hazaáruló, bitang ember;
• ahol a szegénység, a más bőrszín, a más vallás nem megvetendő bűn, rendészeti, „idegenrendészeti” föladat;
• ahol a politika nem a korrupció, a meggazdagodás, a mások eltiprásának az eszköze;
• ahol a népnek nem a lábával kell szavaznia;
• ahol, ha más láncot hord, éhezik, fedél nélkül marad, élesedik a kard;
• ahol a kételkedés, a vita, nem ok „libsizésre”, zsidózásra, kirekesztésre;
• ahol a hatalom nem cél, hanem eszköz, szolgáló leány;
• ahol nem tartják számon: „mit telefonoztam/ s mikor, miért, kinek”, nem írják aktába „miről álmodoztam/ s azt is, ki érti meg”;
• ahol idegen először vendég;
• ahol …
Nos, az ország, ahol élek nem ilyen
• lomb-ágyból kelnek sokan, s egyre többen;
• a végrehajtó karhatalommal megerősített, „megbecsült” vállalkozás;
• megint vezényszóra kell ágyba bújni és gyermeket nemzeni;
• éhes gyerekek sokasága érkezik az iskolákba;
• a cigány-gyerek nem is gyerek;
• a „tanítóság” luxus;
• a vallási oktatási intézmények tejjel-mézzel, bezzeg az államiak pusztulóban;
• a pihenés, a nyaralás – nem a Balatonon, hanem egyáltalán – kevesek privilégiuma;
• a kórház nem gyógyító, hanem elfekvő, kerülendő intézmény;
• a közmunka lealacsonyító rabszolgaság;
• már nem a tudás, a pénz tesz tanulóvá;
• a kultúra megvetendő, üldözendő látványosság;
• most is „szép csendőrtollak” cicáznak szavazáskor;
• a sport a cirkusz része;
• mindenki ellenség, aki nem velük van;
• a hetedik krajcár megint éppen, hogy kitelik;
• a politikus és a korrupt szinonima már;
• aki teheti, aki nem: kitántorog;
• a szolidaritás ismeretlen idegen-eredetű szó csupán;
• nincs vita, kétkedés sem, csak a kirekesztés;
• már az előzetes is a büntetés része;
• idegen mindenki, aki jönne;
• és még mennyi minden …

2018. 06. 11. hétfő

KIEGYEZÉS: VAJON KI-KIVEL ÉS MIRŐL?!

KIEGYEZÉS: VAJON KI-KIVEL ÉS MIRŐL?!

1867. június 8-án, a kiegyezés folyamatát befejező aktusként megkoronázzák I. Ferenc József királyt és Erzsébet királynét a Budavári Nagyboldogasszony templomban (Mátyás-templomban).
A kiegyezés – amelynek megtárgyalásában a magyar delegációt Deák Ferenc, az 1865-ös választásokon győztes párt vezetője irányított – sikernek mondható, hiszen a ’48-as 12 pontból 10 pontot megvalósított; Magyarországot kiemelte a gyakorlatilag osztrák félgyarmati státuszából; az ország a közös külügyeket és közös hadügyeket (és a kapcsolódó pénzügyeket, valamint a perszonáluniót) leszámítva újra önálló állam lett, saját választott parlamenttel, kormánnyal és kormányfővel, a belügyeiben korlátlan, pénzügyeiben részleges önkormányzatisággal.
A teljes függetlenség nem valósult meg, viszont az elkövetkező harminc évben Magyarország hatalmas fejlődésnek indult: míg 1867-ben 2010 km, addig 1890-re már 11246 km vasúti hálózatunk lett; megépült a Margit híd; megerősödtek a hitelszervezetek; beindult a gyáripar; hatalmas léptekkel növekedett a mezőgazdaság is.
A kiegyezést azonban a társadalomnak csak elenyészően kis része élte meg sikerként (választó-joggal a lakosság alig 8%-a bírt), azt a ’48-as forradalom elárulásának tartotta: mindez törésvonalat képzett.
A kiegyezés (megegyezés) értelmében az osztrák császár I. Ferenc József néven Magyarország királyává koronázták 1867. június 8-án Budán, a Mátyás-templomban. A tárgyalások végleges lezárulta után pedig, július 28-án a király szentesítette a kiegyezés magyar törvényeit, amivel megszületett az Osztrák–Magyar Monarchia.
A kiegyezés egyértelmű következménye a viszonylagos belpolitikai önállóság mellett egy viszonylag békés 50 év, mely alatt Magyarország jelentős gazdasági fejlődésen ment keresztül.
Ma is jó lenne egy újkori kiegyezés, hogy Magyarország megint 50 évre nyugodt fejlődésen mehessen keresztül.
Csak az nem látható: kinek kellene megegyezni kivel és legfőképp miről?!

2018. 06. 08. péntek
forrás: Wikipédia