Hivatalos oldalán még nincs fönn.
A beszéde.
Amit ma mondott el az Országházban a Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapján, a holokauszt 80. évfordulóján.
Csak idézgettek belőle: kik-ki a szája íze szerint.
Pilinszkytől, Nemeskürtytől is idézett, „de nem tagadhatja meg önmagától a mindenkori erkölcsi tisztulás lehetőségét sem” – mondotta volt a „kommunista diktatúrát lebontó szabad Magyarország hetedik köztársasági elnöke”, aki az Alaptörvény szerint „kifejezi a nemzet egységét”.
Most, megint – nem sikerült neki.
Én inkább Pilinszky Jánossal emlékezem:
Pilinszky János Auschwitzról
„Az év elején Auschwitzban jártam. Az egyik fotó hozzásegített szemléletem bizonyos újrafogalmazásához.
Meszelt karámra emlékeztető deszkák között egy fejkendős öregasszonyt hajtanak a kivégzőbarakk felé. Az öregasszony körül két-három kisgyerek lépeget a salakos út jóvátehetetlen közönyében.
Álltam a kép előtt, s erőnek-erejével meg akartam állítani a húsz évvel ezelőtti boldogtalanságot – ahogy látszatra a fényképfelvétel megállította. De én a valóságot akartam megállítani. S akkor megértettem, hogy semminek sincs értelme, ha nem tudjuk jóvátenni azt, ami már megtörtént. Nos – egy hosszú gondolatsor kihagyásával -, én hiszek abban, hogy jóvátehetjük azt, ami megtörtént, s méghozzá személy szerint azokkal, akikkel megtörtént – személy szerint a meszelt deszkák előtt 1942-ben lépegető öregasszonnyal.
A költészet számomra ha nem is pontosan ezt jelenti, de majdnem ezt: a jóvátehetetlen jóvátételét.”
(Pilinszky János Összegyűjtött művei. Beszélgetések. Századvég, Budapest, 1994.)
(Idézi: zsidotarsadalom.wordpress.com)
- 04. 16. kedd