Felséges úr!

Megkaptam levelét, amelyből – a sorok közt, a mögöttes értelmet keresve, tudja, ahogyan annak idején is, az „átkosban” kénytelenek voltunk olvasni – megtudtam: megint választás lesz Magyarországon! Ugyan erről Felséges uram egy szót sem írt egyoldalas levelében, de hosszú életem és Felséges úr uralkodása alatt megtanultam „értelmezni” becses kedvességeit. Így az idők és Felséges úr uralkodása alatt rájöttem: ha „kedvező döntés” születik, ha ajándék érkezik, akkor hamarosan választás is jön.

Már a „gránitszilárdságú alaptörvény” megalkotásakor – sok nyugdíjas-társammal egyetemben – sejtettem: Felséges urunk szíve minden dobbanásakor az idősekkel érez, gondjaikat is akarja enyhíteni. No nem a nyugdíjkifizetések állami garanciájának a biztosításával (tehát azzal, hogy megígéri: mindig lesz pénz a kasszában a nyugdíjak kifizetésére); még csak nem is a nyugdíjak rendszeres és érezhető emelésével, hanem azzal, hogy beleírta a „gránitszilárdságúba”: a „nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni.”

Meg kell, hogy írjam, Felséges úr: amikor elolvastam a „gránitszilárdságú” XVI. cikk (4) bekezdését oda is szóltam az asszonynak: nemá’ asszony, hogy nekünk milyen Felséges urunk van, és bizony szégyellem, de elbőgtem magam. Mert ugye a mi drága gyerekeinket úgy fölveti a pénz meg a vagyon, mint Felséges úr pereputtyáét! Még szerencse, hogy minden hónapban átmegyünk a gyerekekhez és viszünk nekik mindenfélét, amíg bírunk.

Felséges úr!

Még nem is köszöntem meg, hogy „Honfitársamnak” nevezett! Ahogyan azt Bródy János írta (tudja, akit a közmédia nem tesz be a műsorába, mert biztosan nem tud énekelni, csak az Ákos): a nyuggerekre egyre jobban hatnak az érzelmes dalok, hát bizony erre a magszólításra én is sírva fakadtam rögvest, még szerencse, hogy a tréninggatyában volt egy alig használt zsebkendő, így gyorsan belefújhattam a hatalmasra nőtt orromat, letörölhettem vele a könnyeimet. Vénségemre végre „Honfitárs” lettem, hogy ezt is megélhettem, mert bizony Felséges uram: voltam én már idegenszívű, libcsi, hazaáruló, sorosista bérenc, átkozott komcsi, lógós munkanélküli, büdös hajléktalan meg már azt se tudom, mi minden; de most végre – így a választás előtt – „Honfitárs” lettem. Kár, hogy hamar lezajlik majd a választás, aztán megint jönnek a levél-nélküli, megszólítás-nélküli „hideg napok”.

Felséges úr!

A rezsiutalványt is köszönöm, hogy annyira bízik bennem: ezért helyettem is el tudja dönteni, nekem mire van szükségem; leveszi a vállamról a pénzelköltési gondot. mert Felséges úr nálam jobban tudja, bizony az a rezsire kell, nem kenyérre. Különben is: jót tesz nekem az a kis séta, álldogálás, adrenalinszint-növekedés, ami az utalvány felhasználhatóságához kell. Aki meg fával fűt, annak coki, ahogyan azt a Felséges úr környezetében is „szokják” mondani volt.

Amit meg a nyugdíjak értékének a megőrzéséről írt, az Mózes táblájára való, bár engedtessék meg nekem, hogy statisztikusait nem minősítsem lángeszű zseniknek, de még Schmidt Máriához se hasonlítsam őket, mert az mindkét érintettet sértené, de nem ártana egy újabb Microsoft programot venni nekik, hogy újraszámolhassák azt a reál-izét, de hát a bizniszből, amit a Microsofttal kötöttek Felséges uramék, biztosan kijönne (Polt Péter úgysem néz majd oda)!

„Egy nemzet vagyunk”! Ahogyan azt már írni is tetszett a Felséges uramnak. Kár, hogy ezt olyan furcsán értelmezi, hogy nemzetibb a magyar Erdélyben, a Felvidéken, Kárpátalján, sokszor még Azerbajdzsánban, Törökországban is – és ezért több jut neki –, mint a honban élő és bizony gyakran elrévedő magyarnak.

Felséges úr!

Még sok fociban gazdag, a Groupama Stadion VIP tribünjén eltöltendő órát, boldog helikopterezést, horvát magán-szigeti nyaralást, Lölővel hosszú barátságot, Tiborcz uramnak is jó egészséget, jó pálinkázást és pelenkázást kíván:

egy nyugdíjas honfi és nemzettársa

2019. 09. 11.szerda

Harcostárs Barátom!

Most, ezekben az átmeneti, de nehéz percekben (amiket korábban sajnos ÉN is csak nagy nehézségekkel éltem át), engedje meg, hogy ÉN és mindig hű népem legnagyobb elismerését fejezzem ki Önnek, Matteo.

Ön UTÁNAM az elsők közt emelte magasra azt a zászlót, amit most – reményeim szerint csak átmeneti, kis időre – kivertek az Ön kezéből. Pedig Ön Európa népeiért, köztük az olaszokért, magyarokért vállalta: megakadályozza, hogy szép kontinensünkre a tengeren át bejussanak mindenféle menekülő emberek, köztük csecsszopók és öregek, akik akkor már alig lélegeztek. Ön – ahogyan itt NÁLAM, a kolostoromban is beszélgettünk róla – dacolt az ócska povedálók huhogásával, hogy emberség, meg először megetetni, megitatni, megfürdetni azokat a jöttmenteket, és majd utána kérdezni tőlük, mi járatban: ez még megfontolásra sem méltó hozzáállás, ahogyan ezt ön is meg ÉN is vallom!

Nemzeti szuverenitás és összetartás! Ahogyan az egyik lelkes „kommentelőm” is írja: „most fog meglatszani, van az olasz pucaban ver!” Reményeim szerint lesz, ahogy a drága békemenetelőimben is mindig volt!

RIA-RIA-HUNGARIA, akarom mondani: Forza Italia!

Az Ön barátja: a kolostorlakó

2019. 08. 29. csütörtök.

(mTi-álhír)

• Orbán úr, megvenném Magyarországot.
• Khm, tárgyalhatunk róla, bár momentán nem adom.
• Az ár nem számít.
• Elgondolkodtató, de valami konkrétum?
• Maga mondjon árat, Orbán úr!
• Most újítottam föl az egész országot, jobb lett, mint újkorában: kerítéseket huzattam föl, meg stadionokat; épül a kisvasutam is; elzavartam a Gyurcsányt meg a CEU-t; aláíró-gép az elnököm meg horgász; betiltottam a hajléktalanságot; van egy jó gázszerelőm is, aki mészáros is egyben és ért a szómból; már a történelmét is ÉN írom, ezt mind be kell kalkulálnom, elnök úr!
• Kalkuláljon, Orbán úr!
• Aztán csökkentettem a szegények, az éhes szájak számát is, mert nem számoltatom és tartatom nyilván őket; az elégedetlenek meg a libcsik kitántorogtak, no nem Amerikába, csak ide a szomszédba; lényegében úgy tekintek a környező országokra, mintha az enyém lennének azok is, gyakran járok hozzájuk, segítek nekik, hogy eligazodjanak a zavarosban; hamarosan olimpiát is rendezek, már építem hozzá a létesítményeket, lobbistáim járják a szükséges helyeket…
• Árat mondjon végre, Orbán úr!
• Aztán NÁLAM a tenyeremből eszik a legfőbb ügyész, eszébe sem jut vizsgálódni az orosz szálaimon; az Alkotmány Bíróság tagjai a „kiskatonáim” voltak, tudják a dolgukat; a gránitszilárdságú Alaptörvényemet úgy módosítom, ahogy csak akarom, nem úgy, mint maguknál; olyan ellenzéket kreálok MAGAMNAK, amilyet csak akarok, akarok, akár „vasalt heréjűt” is; ÉN akkor is nyerek, ha vesztek!
• Az ár?! Árat mondjon végre!
• Újraépítem a Fekete Sereget, a hadseregemet; NÁLAM az ágyi poloskák is csak azt csípik meg, akit ÉN akarok; olyan humoristáim vannak, mint a Bagi-Nacsa duó, a Pataki Attila; olyan koszorús költőim vannak, mint a Bayer Zsolti, az L. Simon; a történészeim mind válogatott hírességek, a Schmidt Mariska, a Takaró Misi!
• Értem: akkor viszlát!
• Várjon, elnök úr: Grönlandról tárgyalhatunk?!

2019. 08. 17. szombat

(fake news, ami igaz is lehet(ne)

Rogán Cecília és Sarka Kata, a Mikulásgyár reklámarcai ma 10 órára rendkívüli sajtótájékoztatóra hívták a Parlament Kupolacsarnokába az újságírókat. A Szent Korona mellett számos külföldi és magyar újságíró, tv-s stáb jelent meg és izgatottan várták a meghívók megjelenését. A háttérben feltűnt Rogán Antal helikopter-utazó és Habony Árpád nem közszereplő is, akik a piros kordonon túl, az újságírók elől elzárt területen jóízűen haraptak egy nagyot virslijükből.

10 óra 3 perckor enyhe moraj hallatszott, a Szent Koronát védő üvegbúra viszont meg se rezzent: talpig feketében, széles mosollyal, fehér fogsorral és a hajukból eltávolított természetes pigmentek után szőke hölgyek megjelentek a teremben.

A Szent Korona előtt megálltak, Cecília asszony megkocogtatta a mikrofont, a hangszóróból ettől és a füléből lelógó hatalmas arany (egy Rolex Datejust alakú) fülbevalótól el kezdett sípolni, de a sípolást a jelenlévő TEK szolgák körkörös védelmi alakzatba fejlődve és a technikusok segítségével azonnal elhárították.

Sziasztok, azaz szép reggelt – kezdte Cecília asszony, Kata asszony is bólintott, kezdjünk hozzá, de rögtön megakadt a beszédben, hátrafordult, ahol a technikai személyzet élénk mozgolódásba kezdett, mert Cecília asszony előtt a súgógép-kivetítő elsötétült. A Mészáros & Tsa cég két alkalmazottja, akik 2RULE márkás pólóban dolgoztak azonnal odaugrottak a súgógép-kivetítőhöz, kettőt belerúgtak, és láss csodát, a kivetítő újra kivilágosodott.

Akkor folytatom – mondta a házigazda asszony, miközben a háttérben Rogán Antal biztatóan mosolygott. Bejelentem, hogy megalakítottuk az „ARANYKOSZORÚVAL ÉKESÍTETT SZENT JOBB ÉS GONDOLKODÁS NÉLKÜL ALÁÍRÓ-KÉZ” Díjat, amit az arra érdemes aláíróknak ítélünk oda, minden évben egyszer, viszont idén először kétszer. Miniszterelnök úr egyetértésével és fölkérésére a bíráló bizottság tagjai: Bayer Zsolti, Pilhál Tomi, Németh Szilárdka és a legendás Dzsudzsi. Az alakuló ülésen a bizottság egyhangúan és egy hang nélkül egyetértett a miniszterelnök úr javaslatával: első alkalommal Schmitt Pál és Áder János kapja meg az „ARANYKOSZORÚVAL ÉKESÍTETT SZENT JOBB ÉS GONDOLKODÁS NÉLKÜL ALÁÍRÓ-KÉZ” díjat, amivel egy doktori disszertáció és egy aranyozott horgászbot (valamint havi, nem publikus összegű, hárommillió forint, élethosszig tartó nyugdíj) jár s amit most Kiszel Tünde és Ákos fog átadni.

Megszólaltak a fanfárok, az újságírók szemei könnybe lábadtak, a háttérből és homályból előrejöttek a kitüntetést átvevők és átadók, a téren eldördült 40 ágyúlövés. Havasi Bertalan közben ellökdöste az Index, a 444 újságíróit és a Szent Korona mellé fölvezette a miniszterelnököt is, aki száját nyaldosva, kezét a zsebébe süllyesztve, kigombolt ingnyakkal, kacsázó járással megállt a naranccsal megjelölt helyen.

Az MTI jelenlévő újságírója sírva fakadt, de szerencsére el tudták állítani sírását.

A díjak átadása fogadással ért véget, a fő-menü a legendás TÖKFŐZELÉK volt!

2019. 07. 14. vasárnap

Ahogyan az lenni szokott ilyenkor az ülésszak megkezdése előtt: minden asztal foglalt, tele van a parlamenti büfé, mindenki lapátolja be a falatokat, hörpinti az italát: reggel a pálinka a menő.

Az az asztal, ami mindig szabadon van hagyva, amelyikről mindenki tudja, hogy oda nem ülhet senki más, csak Ő meg a sleppje, ma tisztább, a székek puhábbak, a bársony még jobban lesöpörve, ma Ő is itt reggelizik.

Ezért ma reggel – a szokásoktól eltérően – nagy a csönd: se villacsörgés, pohárcsöngés, egy pisszenés, egy „fenékig” se hallik. Még a legyek is abbahagyják zümmögésüket.

Mindjárt jön, már itt is van – súgja, inkább leheli az egyik kormánypárti honatya, s a mellette ülő honanya szemére párás köd ereszkedik, félrenyel, már majdnem öklendezik, fulladozik, de a világért sem krákogna, köhintene egyet, inkább föláll a helyéről és kibotorkál a teremből és a folyosóra érve könnyezve, hirtelen okád egyet a sarokba.

Közben Ő – körül sem nézve – leül az ASZTALHOZ, leteszi a virslijét, zsemlyéjét, a tányér mellé helyezi a magával hozott papírját és hozzáfog a reggelijéhez. Mellette már ott ül a kinevezett vezér-szolgája, vele szemben a cseléd-szolga, aki elmélyülten nézegeti az okos-telóját, van-e valami olyan hír, esemény, amiről a tájékoztatás nem tűr halasztást.

Ő némán reggelizik. Izzadt haja őszül ugyan, de az új dizájn kiemeli és szerethetővé teszi az őszülő halántékot, férfiassá a nagy orrát. Lelógó tokáját a kigombolt ing, sörhasát az asztal jóakaróan eltakarja, barázdált arca gondterhelt, mégis határozottságot, eltökéltséget sugároz. Szeme közben rója a papírt, agya jár.

Hallottad ma reggel a Kossuthon? – kérdi közben a harmadik asztalnál a nemlétező kisebbik kormánypárt államtitkára, akit a háta mögött – még párttársai is – csak úgy emlegetnek, mint a „gátlástalan hazudozó ingyen-krumplit osztogató”, persze, csak nem képzeled, hogy kihagyom, minden szónak jelentősége volt, feleli öreg szomszédja, a mindig papírból fölolvasó frakcióvezető. Hitelezni fog a Lőrinc a szudániaknak, meglátod, ezt megint jól kitaláltuk – folyik tovább két harapás között a csevej, a kínai vonal is nagyon erős, a Gyuri jól kézben tartja a folyamatokat, replikáz az öreg, majd int és elmegy.

Ő még mindig nem fog hozzá, tovább olvassa, értelmezi a szöveget a papíron, a tányérján a virsli és a mustár türelmesen várnak elkerülhetetlen sorsukra. Ez itt nem lesz jó, ide kell egy focis hasonlat – dönti el, belejavít a szövegbe és aztán nem törődve késsel-villával jobbkezébe kapja a virslit, nagyot harap belőle, az a némaságban hatalmasat reccsenve meghasad, egy zsírcsöpp spriccel a fehér ingre, hirtelen még az eddigieknél is nagyobb, hallhatatlan lesz a csönd.

2019. 07. 12. péntek

• Orbán!
• Ursula vagyok, szép napot.
• Az nem érdekes: nemsoká’ szavazunk!
• Csak a szívére hallgasson, Orbán úr!
• Az sem érdekes: „bizottsági elnökként hajlandó-e kellő tiszteletet tanúsítani Magyarország és a közép-európai nemzetek iránt”?
• Ez csak természetes, de miért kérdezi?
• Ne törődjön vele, most nem maga kérdez: mi egy büszke nép vagyunk, nem tűrjük azokat a tiszteletleneket, akik nem felelnek meg NEKEM, azaz a magyaroknak! Azokkal harcosan és keményen szembe szállunk!
• Ezt már tudom, Angela is mondta korábban: maga kőfejű … bocsánat, most mondja a tolmács, hogy nem ezt kell mondanom, magának kőkemény feje van!
• Ne vicceljen Ursula, ez most nem a viccelés ideje, mert bár értem ÉN a viccet, de nem szeretem!
• De mondja Orbán úr: ki nem tiszteli a magyarokat?
• Akire ÉN azt mondom: Weber, Timmermans, Gyurcsány, most meg már a Karácsony is!
• Ne mondja, tényleg ilyeneket mondtak volna, biztosan sokat beszélget velük négyszemközt?!
• Nem szoktam, megválogatom a társaságomat: Salvini, Erdogan, Putyin, Strache az ÉN puszi-pajtásaim, Gyurcsánnyal legutóbb valamelyik tévé stúdiójában találkoztam egy vitán, de nem voltunk egy súlycsoportban, úgyhogy azóta lefújtam a vitákat!
• Értem, de miért hívott?
• Hogy a Rogán Tóni elmondhassa a Kossuth rádió Vasárnapi Újság műsorában, hogy maga megígérte NEKEM, amit megígért, mert ÉN vagyok Európa DNS-e, király-csinálója meg tudom is ÉN mije…

2019. 07. 07.vasárnap

Vidéken és a kisvárosokban, de még Budán, a Várban és környékén is “vérzett sok (kétharmad) ember szíve”, amiért a szeretett vezetőjük, a “még sohasem hazudtam” méltán világhírű miniszterelnökük Kínába utazott és az Európába vezető új selyemútról tárgyalt a Kelet vezetőivel, sőt magával a nagy Putyinnal is találkozott, és ezért sokáig nem volt otthon – írta meg a V5 News Agency (V5NA).

Az M0 köztévének nevezett távirányított-fölolvasó-izé egy nagyot lépett és már nem a stúdióba hívott be vendégeket, hanem a mindennapok forgatagában kapta lencsevégre: hogyan gondolkodnak az egyszerű emberek az egész világ figyelmét fölkeltő útról. Egy stáb ment ki a gyárakban dolgozókhoz, a földeken serénykedőkhöz, a kocsmákban álldogálva iddogáló emberekhez, szólították meg az utcán gondolattalanul sétálókat.

Érzem az erőt magamban, csak a munka tölti ki életem minden percét, még az otthonról hozott tízórait sem csomagolom ki – mondta egy izzadt közmunkás a felcsúti Mészáros-porta előtt, úgy viszem este haza, ahogy hoztam, legalább a gyerekeknek jut valami harapnivaló, mert a munka az első és legfontosabb, hogy mire hazaér az az áldott ember, tiszta utca fogadja közmunkám eredményeként!

Én még este tíz óra után is írom a válaszleveleket a Soros által fölbérelt civileknek, amiben alaposan és kimerítően megválaszolom álkérdéseiket, provokatív állításaikat – válaszolta a riporternek egy elegáns köztisztviselő.

Én több aláíróívet is kértem a központból, hogy az óvodában is aláírhassák a Fidesznek az Európai Unió választásához szüksége jelöléseket – mondta elcsukló hangon egy óvónő.

Én még hangosabban és lelkesebben közvetítettem a Puskás Akadémia meccsét a Vidi ellen – felelte a közismert sportriporter.

Én átköltött versben daloltam meg, mit érzek – harsogta a koszorús költő és már dalolta is: „Gyertek lányok öltözzetek fehérbe,/ Szórjunk rózsát Orbán Mihály elébe,/ Hadd járjon ő a rózsában bokáig,/ Éljen, éljen Orbán Mihály sokáig!”

Csak ne legyen baja azon a hosszú úton, nehogy rosszul legyen a kinti ételektől vagy egy migráns bántsa – óvatoskodott egy falusi asszonyság.

Én felkészültségem és a beruházás érdekében tett vállalásom alapján megnyertem a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítását – mondta a riporternek a nemzet gázszerelője, mert az a rossz, aki rosszra gondol!

Az M0 köztévé hurok-filmszerűen, 24 órán keresztül sugározta a filmet, az M4 sportcsatornán minden gól előtt és után egy percbe sűrítve adták és a V5 News Agency (V5NA) – 2500 euróért – kiajánlotta a világnak!

Közben a koszorús költőt verséért a CÖF az irodalmi Nobel díjra javasolta.

2019. 04. 28. vasárnap

• Orbán Viktor Mihály, álljon fel!
• Maga ne parancsolgasson NEKEM: engem a népem már harmadszor választott meg kétharmaddal!
• Nem otthon van, most ne páva-táncoljon!
• Ez nem pávatánc, ez az ÉN állandó kisebbségi-érzéses mozgásom.
• Csak akkor feleljen, ha kérdezem!
• Ne mondja, azt hiszi?
• Mit akar itt nálunk: maradni vagy menni?
• Maguk mit akarnak VELEM?!
• Még mi sem tudjuk: maga egy olyan „jó-pofi” ember, néha olyan „cukiságokat” tud mondani, meg a 13 mégiscsak 13, a foci-imádatáról nem is beszélve.
• Akkor mit magyaráznak NEKEM demokráciáról, kereszténységről, európai értékekről?
• Nem mi magyarázunk, már régen nem mi!
• Akkor ne álljanak be ENGEM pocskondiázni: a „keresztény háborúkat meg kell nyerni”!
• Ne harsogjon itt háborús retorikával!
• „Európa már most invázió alatt áll. Ha hagyjuk, a következő egy-két évtizedben tíz- és tízmilliók indulnak meg Európába Afrikából és a Közel-Keletről. Európa nyugati része feltartott kézzel nézi mindezt.” – cselekedjenek végre, ÉN mondom ezt, a magyar Mihály!
• Ne agitáljon itt, hagyja a propaganda szólamokat otthon!
• „Ezeket az embereket nem tekintjük muszlim menekülteknek. Mi muszlim inváziós erőknek tartjuk őket.” – hát még mindig nem értik?
• Most már elég! Mi lesz a CEU-val?
• Nem kapták meg a levelemet? Az a @urva POSTA.
• Legalább beszéljen szépen!
• Magukkal csak így lehet beszélni, mint a „hasznos idiótákkal”!
• Már megint kezdi?
• Abba se hagytam!
• Akkor hagyja abba!
• Nem tehetem: ilyen vagyok ÉN!

2019. 03. 20. szerda

Hol volt, hol nem volt, talán Felcsúton, mindenesetre még a keresztény Európán innen történhetett, amikor még se kisvasút, se sziget, de még egy Aréna se nem volt, mégis akkortájt történhetett, hogy élt a faluban egy parasztfiú, aki egy éjjel egy nagyot álmodott!

De mielőtt az álomról szólnék, hadd mondjam el Néktek, hogy akkoriban biza’ sokan álmodozhattak, álmodhattak, mert akkoriban már nem kellett éhezni, volt munka is, a gyerekek iskolába jártak, a Balatonban megmártózni sem csak a kivételezetteknek lehetett és néha-néha külhonba is eljuthattak. Már csak csúnya emlék vót a padlás leseprése, a gyerekeket sem a fekete autóval ijesztgették.

Nos a kicsi parasztfiú sokat játszadozott a porban, hajkurászta a lányokat, kergette a kutyákat, rugdosta a rongylabdát is, bármi-áron, bármiképpen és mindig győzni akart. Sokat kellett tanulnia, mert az apja tanult embert akart belőle faragni és bizony a parasztfiú is el akart kerülni a faluból.  Nagyokat álmodott, még álmaiban is merész és legázolóan törekvő volt. Akkoriban két nagy álma is volt: világbajnok focista akart lenni, és be akart ülni a KIRÁLY székébe!

Ehhez mindent, de tényleg mindent hajlandó volt – még éberen is – megtenni, megcsinálni, csak a két álom lebegett a szeme előtt, semmi más. Még a Sorostól se szégyellt ösztöndíjat kérni, s persze kapni se. Messzire jutott a kis faluból, nemcsak a közeli városkába, no nem a világ alig látott végére, de Angolországba, annak is egy egyetemi városába, ahol megtanulta a külföldi nyelvet, sőt egy időre a neve az egyetem falára is fölkeveredett, hogy aztán onnan lekeveredjen.

Lassan felnőtt lett a parasztfiúból, megemberesedett, kezdetben enyhén, aztán magyarosan pocakot eresztett. Az álmok azonban nem múltak, nem hagyták békén a fiút, egy kicsit ugyan alakultak: a fociból stadionok, TAO-támogatások, akadémiák lettek, világbajnokságok, de még EB-k sem.

Viszont a KIRÁLY széke nem hagyta nyugodni, az az álom ott motoszkált a fejében, még Liechtensteinben is, miközben nézte a meccset. Ahogy idősödött, ahogyan egyre ércesebb, határozottabb lett a hangja és semmi ellentmondást nem tűrő a magatartása, egyre jobban akarta azt a széket. Még a Várat is einstandolta, kiköltöztetett mindenkit, akit csak bírt. Még a világörökséget is “meghágta”, annyira fontos volt a szék.

Aztán beleült.

Még ma is benne ül, alig akar kiszállni belőle…

2019.03.16. szombat