„Mocskos cigányok, az összest föl kéne kötni és fejbe lőni” – hallotta meg a szavakat maga mellett, amikor testvérével utazott a buszon. Azon a héten ez már nem az első ilyen beszólás volt irányukba. Pedig mindketten jólöltözöttek, tiszták, ápoltak voltak, sötétebb bőrrel és fekete hajjal „megáldva”. Leszálltak, és gyalog mentek tovább. De a beszóló – társával együtt – szintén leszállt a buszról, és követték őket. Amikor elég közel jutott hozzájuk, akkor megint belefogott: „minden cigányt a sárba kéne taposni”, majd amikor óvatosan visszaszólt, hogy talán ezt mégse kéne, itt, a nyílt utcán, a város közepén, akkor támadójuk tovább szitkozódott, hogy „elvágom a torkotokat”, és így tovább. Akkor döntötték el, hogy elmennek.
Az elhatározás már jóval korábban elkezdett érlelődni. Mert a jelek először alig látszottak, de aztán egyre élesebben és egyre gyakrabban jelentek meg. És tudták, mert az évszázados vándorlásaik alatt megtanulták már, hogy a jelek nem hazudnak, ami egyszer felfestődött, az onnan nem kerül le többet, mellé még több ’festődik’! De azért a következtetést levonni, a döntést meghozni, majd a következményt megtervezni, a megvalósítást előkészíteni, és végül el is menni, az kemény.
Most meg, itt kinn, Angliában, újra látja a jeleket megjelenni. Már nem is a megjelenésnél tartanak, már exponenciálisba fordult a folyamat. Már nem is suttogó, már nem is rejtőzködő, már nem is a négy fal között, a családon belül, a szűk baráti körben szól: már az utca is az övé!
Akkor megint csomagolni kell. Menni tovább, föl, északra, most Skócia jön, aztán meglátjuk…
Viszont most új helyzet van, most már nincsenek egyedül, most már egyre több sorstársuk van, és egyre többen váltak hirtelen menekültekké. Lengyelek, magyarok, románok, lettek, akik eddig ilyet nem is éreztek, tapasztaltak, most megdöbbennek: őket is elérte a megbélyegzés, a rasszizmus alanyává válás állapota. Az, hogy egyszer csak a szabályos, szabályozott világból kikerültek, hogy ami eddig biztos volt, az bizonytalanná vált, amire eddig támaszkodni lehetett, az most bottá vált, ami őket üti. Mert most már nem(csak) szírekről, afgánokról, iszlám államról szól a történet…
Mert a magyar (brit, lengyel, szlovák…) álláspont világos és egyértelmű: „… olyan megállapodás jöjjön létre az Egyesült Királyság és az Európai Unió között, amely a magyarok és a többi közép-európai ország érdekeit megvédi…”. Közben ’népszavazunk’ egyet. Közben tovább piszkáljuk az alvó oroszlánt, tovább szítjuk a tüzet, hülyítjük az embereket. Hogy majd megvédjük őket.
Ettől a politikától!
Amit naponta csinálunk…

2016. 06. 29.

Brexit van.
Olvasom a Törökkoppányból származó, a „történelemtudomány habilitált doktorának” (ELTE), a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatójának, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, tudományos rektorhelyettesének (Szakály Sándornak) a Budapest Beaconban közölt, és a Mandiner internetes portálon rövidítve megjelent beszélgetését.
„BB: A numerus clausust jogfosztó törvénynek tartja? Sz. S.: Nem./ BB: Ténykérdés, hogy a törvényben nem volt benne a »zsidó« szó, de kimondatlanul ez nem volt egy nulladik zsidótörvény? Sz. S.: Ez egy vitakérdés, szerintem nem./ BB: Mint mondta, nem tekinti a numerus clausust nulladik zsidótörvénynek. Az adott, 1920-as helyzetben jó, de legalább vállalható törvénynek gondolja? Sz. S.: A kérdés az, hogy az adott időszakban az vállalhatónak tűnt-e vagy sem. Utólag lehet mondani, hogy nem volt szerencsés, mert a polgári jogegyenlőség elvét csorbította, más meg mondhatja erre, hogy pozitív megkülönböztetést alkalmazott olyan fiatalok javára, akik a felsőoktatásba való bejutáskor korábban lépéshátrányban voltak./BB: De mi az ön személyes véleménye? Sz. S.: Az, hogy a numerus clausus egy jogkorlátozó törvény volt, miközben másoknak nagyobb lehetőséget biztosított./BB: Tehát egyfelől-másfelől? Sz. S.: Igen. Egyfelől-másfelől.”
Most délelőtt fél tíz van: 78 embernek tetszik az idézett interjú, 13-nak nem. A ’tetszikek’ száma egyre nő…
Brexit van.
Olvasom a hírekben a Fideszes vezetőknek a Veszprémben született, volt országgyűlési képviselő, volt frakcióvezető, volt miniszterelnök-helyettes, valamint közigazgatási és igazságügyi miniszter, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi Biztosa (Navracsics Tibor) elleni összehangolt támadását. Az össztűz oka, hogy az uniós Biztos a honi Fidesz vezetők számára bűnössé vált, mert június elején azt nyilatkozta, hogy „Én nem érzem azt, hogy az Európai Bizottság Magyarországgal kapcsolatban bármilyen szempontból is zsaroló tevékenységet folytat”-na. Erre a nyilatkozatra azonnal visszaszólt a debreceni születésű, „möszijő 20 százalék”, 2016-ban Magyarország 23. legbefolyásosabb embere (Befolyásos-barométer), (Kósa Lajos(, „agyeldobó”, hogy volt párttársa „a mundér becsületét védi”, és nem meglepő, hogy egy brüsszeli bürokrata nem érti a magyar kormány üzenetet. Viszonylag gyorsan ráerősített a pápai születésű, Fidesz alapító atya, 2010-től az Országgyűlés elnöke, aki rövid ideig „ügyvezető államfőként látta el a köztársasági elnöki teendőket” is, bajuszos, most már nem annyira fiatal Fideszes elnökségi tag (Kövér László), fokozva a támadást odanyilatkozott, hogy mélyen sajnálja a beteggé vált Biztost, hiszen: „Navracsics Tibort a brüsszeli levegő ilyen gyorsan megfertőzte„.
Ebben a kérdésben a miniszterelnök még néma maradt.
Hiába, Brexit van.
Olvasom a kérdést az interneten: „Mi a faszt szórakoztok”? Merthogy újabb, engedély-nélküli turul-szobor épül, most éppen Szentendrén. Az engedély-nélküli építkezést „az Eleven emlékmű – az én történelmem egyik aktivistája akadályozta meg, ami után rendőri intézkedés is történt. Mára az építkezés zsidó-ellenes megnyilvánulássá (is) vált, mert megjelent a talapzaton az „ÍRÁS”: „AKIT ZAVAR A TURUL SZOBOR, KÖLTÖZZÖN IZRAELBE! MAGYARORSZÁG A MI HAZÁNK! ISTEN ÁLDD MEG A MAGYART!”
Pedig a ’szobor-firkálók’ még nem is értelmezték Szakály interjúját.
Brexit van.
A kormányoldalról elkezdte mindenki fújni az előre leírt kottából a dallamot. Mit, dallamot: harsonát, kürtöt, riadót! Merthogy a Brit népszavazás egy utalás, egy komoly, utolsó figyelmeztetés volt. Ahogyan azt Orbán Viktor megmondta, ahogyan arra már régóta és hiába figyelmeztet. Elég a brüsszeli bürokratákból, a nemzeti akaratok semmibevételéből. vegyék végre figyelembe az üzenetünket, azt, hogy mi, mit akarunk! Mert – és ezt a budapesti születésű, egykori határőr és ügyvéd, majd reaktívált Katasztrófavédelmi Főigazgató, az UD Zrt. felügyelőbizottsági tag, kormánybiztos – Bakondi György is mondta: “kétségtelen”, hogy a brit népszavazás egyik meghatározó körülménye a bevándorlás kérdésköre volt. Mert, ahogy a britek, úgy a magyarok is maguk akarják eldönteni, hogy kivel éljenek együtt. Ne diktáljon senki a ’nagybüdösközpontból’, csak nyomja a lóvét, engedjen szabadon átmenni a határon, nyaralni a tengerparton, ott dolgozni, ha akarunk. De ide ne jöjjön senki se idegen.
Brexit van.
A ’tetszikek’ száma tovább szaporodik…

2016. 06. 25.

Miért, mi lesz most, merre tovább – kérdezi a kutyám a reggeli séta közben, jut majd nekem továbbra is a NaturCroq Lamm & Rice kajából? Mért ne jutna – kérdezek vissza, csak egy kicsit drágább lesz, de persze, hogy megkapod, úgy, mint eddig.
Most mi lesz – kérdezi sógornőm, mi lesz a gyerekekkel, ott kinn, a szigetországban, ugye nem szívják meg? Mért szívnák meg – felelem visszakérdezve, van munkájuk, rendesen dolgoznak, a gyerek meg az iskolában. Persze, lehet, hogy mostantól egy kicsit másképpen néznek majd rájuk, de annyi baj legyen.
Orbán azt mondta – szólít meg a mama, hogy „Brüsszelnek meg kell hallania az emberek hangját”. Ezt mondta reggel, a Kossuthon. Aztán meg azt is mondta a Viktor, hogy a „britek keresték arra a kérdésre a választ, hogyan tudnak ellenállni a modern kori népvándorlásnak, hogyan tudják továbbra is saját kezükben tartani az életüket”. Ugye Gyurikám, most már megtalálták? Úgyhogy oda kell figyelnünk nekünk is a kvótás-szavazásra, hogy Brüsszel is megértse, fejezte be a Mama. Akkor már tudja a ’drága-Mama’ a tutit – kérdezek vissza, egy kicsit ingerültebben a kelleténél, hiszen a focirajongó megmutatta az irányt, csak érteni kell a szóból.
Hallottad – kérdi a fiam, tegnap a Lázár azt mondta, gondolkodnia kellene azon, hogyha most kéne szavaznia az Unióba lépésről, akkor mellette vagy ellene szavazzon. Ez jó – felelem, még ki se hirdették az eredményt, de már lehet szervezni a kampányt, lesz itt még hadd-el-hadd, meglátod.
Na, akkor megnézem én is az internetet, mit is írnak az okosok – gondolom el magamban, és máris szörfözök a világhálón, ugrálok a hírek között. „Az EU élén határozott vezetőre van szükség, olyanra, mint például Orbán Viktor” – robban a szemem elé a szlovák kormánypárti képviselő, valami Podmanicky kijelentése, aki egyúttal lemondásra szólítja föl Jean-Claud Junckert. 4 érve volt a kilépés-pártiaknak: sok a szabály, az EU túl protekcionista, sokan mennek dolgozni Angliába, torzul a brit munkaerő piac; és ezekre fölvetésekre a vitatkozó Unió-pártiak nem tudtak jó válaszokat adni.
Na, de mi lesz – zakatol az agyamban a kérdés. Azt írja Konok Péter, „Próbálom történészként mérlegelni az eseményeket. Egy rakás forgatókönyv látszik. Egyik rosszabb, mint a másik. Nos, e téren tulajdonképpen semmi sem változott. Azt mondanám, körülbelül 1912-ben vagyunk”.
Akkor rendben van. Van még idő…

2016. 06. 24.