Miért, mi lesz most, merre tovább – kérdezi a kutyám a reggeli séta közben, jut majd nekem továbbra is a NaturCroq Lamm & Rice kajából? Mért ne jutna – kérdezek vissza, csak egy kicsit drágább lesz, de persze, hogy megkapod, úgy, mint eddig.
Most mi lesz – kérdezi sógornőm, mi lesz a gyerekekkel, ott kinn, a szigetországban, ugye nem szívják meg? Mért szívnák meg – felelem visszakérdezve, van munkájuk, rendesen dolgoznak, a gyerek meg az iskolában. Persze, lehet, hogy mostantól egy kicsit másképpen néznek majd rájuk, de annyi baj legyen.
Orbán azt mondta – szólít meg a mama, hogy „Brüsszelnek meg kell hallania az emberek hangját”. Ezt mondta reggel, a Kossuthon. Aztán meg azt is mondta a Viktor, hogy a „britek keresték arra a kérdésre a választ, hogyan tudnak ellenállni a modern kori népvándorlásnak, hogyan tudják továbbra is saját kezükben tartani az életüket”. Ugye Gyurikám, most már megtalálták? Úgyhogy oda kell figyelnünk nekünk is a kvótás-szavazásra, hogy Brüsszel is megértse, fejezte be a Mama. Akkor már tudja a ’drága-Mama’ a tutit – kérdezek vissza, egy kicsit ingerültebben a kelleténél, hiszen a focirajongó megmutatta az irányt, csak érteni kell a szóból.
Hallottad – kérdi a fiam, tegnap a Lázár azt mondta, gondolkodnia kellene azon, hogyha most kéne szavaznia az Unióba lépésről, akkor mellette vagy ellene szavazzon. Ez jó – felelem, még ki se hirdették az eredményt, de már lehet szervezni a kampányt, lesz itt még hadd-el-hadd, meglátod.
Na, akkor megnézem én is az internetet, mit is írnak az okosok – gondolom el magamban, és máris szörfözök a világhálón, ugrálok a hírek között. „Az EU élén határozott vezetőre van szükség, olyanra, mint például Orbán Viktor” – robban a szemem elé a szlovák kormánypárti képviselő, valami Podmanicky kijelentése, aki egyúttal lemondásra szólítja föl Jean-Claud Junckert. 4 érve volt a kilépés-pártiaknak: sok a szabály, az EU túl protekcionista, sokan mennek dolgozni Angliába, torzul a brit munkaerő piac; és ezekre fölvetésekre a vitatkozó Unió-pártiak nem tudtak jó válaszokat adni.
Na, de mi lesz – zakatol az agyamban a kérdés. Azt írja Konok Péter, „Próbálom történészként mérlegelni az eseményeket. Egy rakás forgatókönyv látszik. Egyik rosszabb, mint a másik. Nos, e téren tulajdonképpen semmi sem változott. Azt mondanám, körülbelül 1912-ben vagyunk”.
Akkor rendben van. Van még idő…
2016. 06. 24.