Ahogyan az lenni szokott ilyenkor az ülésszak megkezdése előtt: minden asztal foglalt, tele van a parlamenti büfé, mindenki lapátolja be a falatokat, hörpinti az italát: reggel a pálinka a menő.
Az az asztal, ami mindig szabadon van hagyva, amelyikről mindenki tudja, hogy oda nem ülhet senki más, csak Ő meg a sleppje, ma tisztább, a székek puhábbak, a bársony még jobban lesöpörve, ma Ő is itt reggelizik.
Ezért ma reggel – a szokásoktól eltérően – nagy a csönd: se villacsörgés, pohárcsöngés, egy pisszenés, egy „fenékig” se hallik. Még a legyek is abbahagyják zümmögésüket.
Mindjárt jön, már itt is van – súgja, inkább leheli az egyik kormánypárti honatya, s a mellette ülő honanya szemére párás köd ereszkedik, félrenyel, már majdnem öklendezik, fulladozik, de a világért sem krákogna, köhintene egyet, inkább föláll a helyéről és kibotorkál a teremből és a folyosóra érve könnyezve, hirtelen okád egyet a sarokba.
Közben Ő – körül sem nézve – leül az ASZTALHOZ, leteszi a virslijét, zsemlyéjét, a tányér mellé helyezi a magával hozott papírját és hozzáfog a reggelijéhez. Mellette már ott ül a kinevezett vezér-szolgája, vele szemben a cseléd-szolga, aki elmélyülten nézegeti az okos-telóját, van-e valami olyan hír, esemény, amiről a tájékoztatás nem tűr halasztást.
Ő némán reggelizik. Izzadt haja őszül ugyan, de az új dizájn kiemeli és szerethetővé teszi az őszülő halántékot, férfiassá a nagy orrát. Lelógó tokáját a kigombolt ing, sörhasát az asztal jóakaróan eltakarja, barázdált arca gondterhelt, mégis határozottságot, eltökéltséget sugároz. Szeme közben rója a papírt, agya jár.
Hallottad ma reggel a Kossuthon? – kérdi közben a harmadik asztalnál a nemlétező kisebbik kormánypárt államtitkára, akit a háta mögött – még párttársai is – csak úgy emlegetnek, mint a „gátlástalan hazudozó ingyen-krumplit osztogató”, persze, csak nem képzeled, hogy kihagyom, minden szónak jelentősége volt, feleli öreg szomszédja, a mindig papírból fölolvasó frakcióvezető. Hitelezni fog a Lőrinc a szudániaknak, meglátod, ezt megint jól kitaláltuk – folyik tovább két harapás között a csevej, a kínai vonal is nagyon erős, a Gyuri jól kézben tartja a folyamatokat, replikáz az öreg, majd int és elmegy.
Ő még mindig nem fog hozzá, tovább olvassa, értelmezi a szöveget a papíron, a tányérján a virsli és a mustár türelmesen várnak elkerülhetetlen sorsukra. Ez itt nem lesz jó, ide kell egy focis hasonlat – dönti el, belejavít a szövegbe és aztán nem törődve késsel-villával jobbkezébe kapja a virslit, nagyot harap belőle, az a némaságban hatalmasat reccsenve meghasad, egy zsírcsöpp spriccel a fehér ingre, hirtelen még az eddigieknél is nagyobb, hallhatatlan lesz a csönd.
- 07. 12. péntek