2021. március hónap bejegyzései

CSAK EGY MAGYAR ÓRA

CSAK EGY MAGYAR ÓRA

A nyitott ablak elé hiába húzott a levegő vékony vibráló függönyt, a meleg zavartalanul és vidáman ömlött be gimnáziumi osztálytermünkbe. Én – talán ’67 vagy ’68 tavaszának az egyik napsütötte szerdáján – az ablaktól a legtávolabbi sarokban, az utolsó padban ültem és a többiekkel együtt zsibongva, vegyes, mégis szorongó érzéssel vártam Vera nénit. Hétfőn-szerdán és pénteken volt magyar óránk, mikor irodalom, mikor nyelvtan: most irodalom Petőfivel.

Vera néni bejött, rögtön csönd lett, lerakta a könyveket a tanári asztalra és az első pad elé lépve megállt. Fölemelte a fejét és halkan megszólalt: ma a Cipruslombok Etelka sírjáról versekről fogunk beszélgetni.

Vera néni mindenről „csak” beszélgetett velünk, de ezek a beszélgetések többet értek a tanításnál, az oktatásnál, a kötelező magolásnál. Kíváncsi volt a véleményünkre, a gondolatainkra, az érzéseinkre, arra, hogyan látjuk, értelmezzük az olvasottakat.

Érdekes „küzdelem” volt, ismerkedés egy új világgal, ami sokszor nem illett bele a világunkba, ellentmondott annak, amit otthonról hoztunk magunkkal, amit korábban tapasztaltunk. De, ha magunkat adtuk, ha ki tudtuk fejezni, amit akartunk, akkor Vera néni mindig mosolygott, és a mosolya nagyon sokat ért nekünk.

A Forradalmi Ifjúsági Napokra készültünk, a tavaszi nagy seregszemlére, arra, hogy a ’48-’19-’45 tavaszi nagy „forradalmakat megünnepeljük, benne persze Petőfit is. És akkor, azon az órán jött ez a számunkra ismeretlen és akkor megdöbbentő vers:

MIT NEM TETTEM VOLNA ÉRTED…

Mit nem tettem volna érted,
Szép kis szőke gyermekem!
De szerelmem bemutatni
Megtiltotta végzetem.

Az egész, mit életemben
Érted tennem lehetett,
Annyi, hogy a koporsóba
Én tevém be tetemed.

Mert ezt is ő írta, aki később A nemzeti dalt is.

Az az óra hamar elszállt, viszont a meleg zavartalanul és vidáman ömlött be gimnáziumunk ablakán…

  1. 03. 14. vasárnap

(Kép: slideplayer)

„A HAJNAL ELŐTTI LEGSÖTÉTEBB ÓRÁBAN …” (ORBÁN VIKTOR)


– FŐNÖK! Hasad a hajnal!
– Hasad, jó Bertalanom, persze, hogy hasad már!
– Akkor folytatjuk, ahogy eddig?
– Lottózni fogok!
– Akkor nyerünk!
– Persze, hogy nyerek, ÉN mindig nyerek, ha nem akkor is; ha akkor sem, akkor Gyurcsány-Soros-Gyurcsányné-gaz baloldal meg a Wall Street Journal!
– És mikor nyitunk?
– Mondom: lottózok!
– És konzultálunk is?
– Persze, de az eredmény már megvan?
– Nem hosszabbítunk egy kicsit?
– A lottóban?
– Nem, a konzultációs kérdőívek kitöltésében!
– De, de ennek semmi köze az eredményhez.
– Ja, az igaz.
– Különben is: ÉN „láttam már novemberben, hogy nagy baj lesz”.
– Látta, tényleg látta a FŐNÖK, én láttam, hogy látta!
– Azér’ rendeltem 13 millió embernek elég nyugati vakcinát és még 3,5 millió magyarnak keletit is, mert a határon onnan is élnek most magyarok, nekik is kell
– Bizony kell!
– Most jön a legnehezebb hét!
– Ne má’, nem tudna szólni valakinek?
– Kinek? Csak MAGAM vagyok!
– Ez megint igaz!
– De van remény, már kísérletezünk, már talán a hörcsögöknél tartunk a magyar vakcinával!
– Aztán jönnek a vakondok?
– Ne bomolj, Bertalan, ez most nagyon komoly, komolyabb, mint a nyíregyházi stadion fölépítése, pedig az mindent megelőz!
– Mint az egészségügyi dolgozók szerződtetése?
– Jobban, az nem annyira érdekes, bírják azok a gyűrődést!
– Hát?!
– Kishitű vagy: jövőre lesz vakcinagyárunk is!
– És addig?
– Vadászati kiállítás, Dubaiba-repülés, kézilabda-csarnokok fölépítése: hát ennyi nem elég?
– De, biztosan elég a hörcsögöknek…
– „Mi magyarok kezdünk kiegyenesedni”!
– Értem, de FŐNÖK, most a védőbeszédét mondta el?
2021. 03. 14.

NAPLÓSZERŰEN (25.)

(25.)

Ma szép időre ébredtem: szikrázóan süt a nap, itt-ott már kibuggyannak a virágbimbók, néhol a virágok is megjelennek, sőt, már az aranyhalak sem alszanak mozdulatlan dermedtségben a tavunk fenekén, izegnek-mozognak.

Ma olvasós napom van: Bálint György hívogat „A szavak felkelése”-vel; Zoltán Gábor a „Szép versek 1944 Abszurd Antológia”-val; Amartya Sen „Az igazságosság eszméje”-vel és persze Ady, József Attila, Radnóti. Nincs ebben semmi különös: az életem nem áll(hat) meg, mennie kell tovább a maga útján, bármi történik is „odakint”.

Ahogy hozzákezdek a pötyögéshez a laptopomon, ahogy elkezdem írni a „csak sort sor alá …”, a képernyő jobb alsó sarkában fölugrik egy kis-ablak, benne a szöveggel: „Színjáték lehetett a kínai vakcinát beszerző, zavaros hátterű magyar cég tulajdonosváltása”, az Átlátszó cikkének figyelem-felhívója. Elbizonytalanodom. Ma olvasós napom van, nem kell leragadnom mindenféle „csip-csup” hírnél. Hisz süt a nap („enyhítse étvágyad”)! De az az „ablak” nem enged, ott van rendületlenül, miért nem kapcsoltam ki korábban? Most már nem ereszt, hát ráklikkelek: persze, a Gulyás Gergely közzétette az orosz és a kínai vakcina-szerződéseket, mi minden derül ki azokból (és mi minden nem)?! „Az idén januárban megkötött szerződésben ugyanakkor már közvetítők valóságos listája szerepel — rejtély, hogy miért” – olvasom egyre dühösebben, hát még azt, kik ők. Szóval mégsem a „fő-fürkész” futsalos külügyér tárgyalt és nyert, ennyit a transzparenciáról meg a bizalom építéséről…

De legalább süt a nap!

Viszont a vírus nem hagy békén, még nem vagyok beoltva: az orosz és a kínai vakcina addig nem kell, amíg nem kapja meg az EMA (az európai gyógyszerügynökség) engedélyét: nem akarom, hogy rajtam, egy hetvenesen kísérletezzenek. A Pfizert és a Modernát azonban nekem még nem ajánlották, talán nem vagyok elég öreg vagy elég krónikus. De ki az eléggé öreg és eléggé krónikus? Ez állandó vagy változó ismeretlen? Netán attól függ? Biztosan benne van az oltási tervben. Az meg persze nem nyilvános, még kiderülne. Ez is a bizalom-építés jegyében…

Szerencsére a nap süt rendületlenül.

Kézbe veszem Zoltán Gábor abszurd antológiáját az 1944-ben született versekről, Alföldi Gézánál tartok épp’, aki számára az 1944. év a „csodák éve” lett, Szálasi Ferenc tiszteletére „verset” írt: A Vezér! címmel: „… S ahogy egymáshoz hordja az igéket,/ ahogy a mondatokat kiszórja szívvel,/ ahogy megremegtet fel-felcsukló hangja,/ ahogy lehunyt szemeit is egyre szebbnek látom,/ ahogy elragad magával könnyedén és csaláson,/ ahogy megmutat rútat és szépet,/ ahogy valóra váltja tettel a meséket,/ ahogy odaáll, küzd és vérzik,/ ahogy kezet fog, ha nézik, vagy nem nézik,/ ahogy megáll és azt zúgja: utánam!/ ahogy gondolkodás nélkül elindulsz utána, s ha fejjel vezet/ a falnak, fejjel a legmagasabb hegynek,/ nem keresed, mit és miért akarhat,/ csak úgy érzed, nincs más, aki/ jobban tudjon bármit, mint ahogy ő tud,/ s szentül hiszed beváltja, amit ígér,/ s esküdni kezdel rá, mint Istenre, szentre,/ nevével ébredsz, nevével alszol este,/ nélküle nem látod a jövőt szépnek,/ benne látsz Hitet, Hazát, Törvényt,/ s úgy érzed, meghalni érte/ a legszebb álommal felér!/ Akkor, Testvér, tudd meg, Ő a: Vezér!” (A Nép, 1944. augusztus 17.) „Csodálatos” vers, időtálló, mintha ma írta volna a „költő”, aki egy korlátlanul rajongó, pontosabban a mindenkori rajongó rajongása a Vezér iránt!

Szellő sem rezdül, egyre melegebb van, a karantén is könnyebb lesz a kertben, csak el ne siessem a kiköltözést.

Olvasom Boldizsár Iván a Bálint-könyvhöz írt előszavát: „Akkor már Bálint György nem dolgozhatott a gleichschaltolt sajtóban”, érdekes, pedig nem is ma írta. „… A kínai hirtelen abbahagyja a játékot, zsebrevágja a virágokat, ijedten pislant hátra és gyorsan eltűnik a tömegben, mint egy üldözéshez szokott, ideges, apró erdei állat a fák között. Rendőr közeledik a sarok felől. Mire ideér, már semmit sem talál, csak egy-két járókelőt, kínai virággal a kezében. Nagyon gyanakodva, nagyon bizalmatlanul nézi a színes kis holmit, aztán lassan továbbmegy, de időnként még visszafordul, összevont szemöldökkel. Én is megyek tovább. Úgy látszik, hiába minden. Hiába a játék naív és művészi értelmetlensége – a gyanú elől nem menekül…” – írta a Fiatal kínai című esszéjében.

Tényleg, ma szép időre ébredtem: szikrázóan süt a nap, itt-ott már kibuggyannak a virágbimbók, néhol a virágok is megjelennek, sőt, már az aranyhalak sem alszanak mozdulatlan dermedtségben a tavunk fenekén, izegnek-mozognak…

  1. 03. 13. szombat 

(Kép: Blikk)

NAPLÓSZERŰEN (24.)

(24.)

Az íróasztalomnál ülve az ablakon bámulok kifelé: beteg tujáink hangtalan felkiáltójelekként magasodnak átellenben, a kerítés előtt, az erősödő szélben hajlonganak, közben duruzsolnák: nem látod a barnás foltokat rajtunk, hogy betegek vagyunk, miért nem segítesz? A polcokon sorakozó könyveim némán vádolnak: vegyél már le engem, engem is, segíteni tudnánk! Mögöttem a falon Munkácsy fekete-ceruzás vázlata várja átható, elgondolkodó nézésemet: lássam már meg, amit mondani akar. És üresen heverő fekete pipám is, mintha nógatna: egy kis pöfékelés biztosan segítene…

Beborult. Sötétedik. Föl kéne kapcsolnom az íróasztali lámpát, de ehhez sincs kedvem.

Minek.

Nemcsak kinn, a „szabadban” van sötét, ezen a sötétségen a lámpa nem segít.

Menekülni kéne innen. Menekülni.

Minden eszkalálódik. Minden: a vírus terjed és kaszál; rémiszt és félelmet szül és ezzel a hatalmat még nagyobb hatalomhoz segíti. Az meg (vissza)él vele: láthatóan kapkod, mintha össze-vissza cselekedne, pedig nem („csak feküdj nyugodtan”), rendszer van abban. Írd és mond: két menekültet (magyarosan migránst) „őriznek” kerítéssel elzárva, viszont a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet háromhavonta meghosszabbítják. Az őrült hajsza a Klubrádió ellen zavartalanul folyik. De legalább az idei tél nem volt annyira hideg…

Menekülni kéne. Menekülni.

De nem lehet! Itt kell maradni, nincs más. Amartya Sen írja valahol: „Érthető módon nem annak a felismerése mozgat bennünket, hogy a világ nem teljesen igazságos – ilyesmit közülünk csak kevesen várnak el –, hanem az, hogy fellelhetők körülöttünk olyan nyilvánvalóan kiküszöbölhető igazságtalanságok, amelyeket szeretnénk felszámolni.” És nálunk most mennyi „nyilvánvalóan kiküszöbölhető igazságtalanság” van.

És vajon: mi jöhet még? Az utolsó pillanatban „benyújtotta a jogállamisági mechanizmus elleni keresetet Magyarország és Lengyelország” („A baloldal túl messzire ment, amikor a járvány közepén támadást indított Magyarország ellen” – írja Varga Judit miniszter); kilépett a Fidesz a EPP parlamenti frakciójából; a „gyurcsányozás” maximumra csavarva; a Klubrádió frekvencia-pályázatát az ellenzék nélküli Médiatanács – mondvacsinált indokokkal – elutasította; a közpénzek milliárdjai átláthatatlanul, mindenfajta transzparencia nélkül, ömlenek a „csókos” haverokhoz, rokonokhoz, családtagokhoz; az utcán fegyveres katonák, rendőrök „vigyázzák” a rendet…

Áh, csak dühöngök magamban…

Becsukom a laptomomat, az íróasztalomnál ülve az ablakon bámulok kifelé: beteg tujáink hangtalan felkiáltójelekként magasodnak átellenben, a kerítés előtt, az erősödő szélben hajlonganak, közben duruzsolnák: nem látod a barnás foltokat rajtunk, hogy betegek vagyunk, miért nem segítesz? A polcokon sorakozó könyveim némán vádolnak: vegyél már le engem, engem is, segíteni tudnánk! Mögöttem a falon Munkácsy fekete-ceruzás vázlata várja átható, elgondolkodó nézésemet: lássam már meg, amit mondani akar. És üresen heverő fekete pipám is, mintha nógatna: egy kis pöfékelés biztosan segítene…

Tényleg beborult.

  1. 03. 11. csütörtök

HEADLINE SZABAD VERS

HEADLINE SZABAD VERS

(Szabad válogatás címekből: 2021. 03. 06.)

 

7269 új fertőzöttet találtak Magyarországon –

FOLYAMATOSAN ZAJLIK AZ OLTÁS,

MÁR 949 497 FŐ A BEOLTOTTAK SZÁMA,

KÖZÜLÜK 304 880 FŐ MÁR A MÁSODIK OLTÁSÁT IS MEGKAPTA. (ORIGO)

 

soha nem látott csúcson

az új fertőzöttek száma

MAJDNEM MINDEN

ÖTÖDIK TESZT POZITÍV VOLT.

MÁR EGY OLTÁS UTÁN IS KIADHATÓ LESZ A VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY. (Portfolio)

 

„Átoltottság tekintetében

minden héten nagyobb előnyt szerzünk” (Magyar Nemzet)

Kibővített bértámogatás:

ezek az ágazatok kapnak segítséget (koronavirus.gov)

Németek, dánok, franciák –

ők kaphatják a magyaroknak szánt

Moderna-oltásokat (Szabad Európa)

 

A Madách Színház egyik színésze

aluljáróban

zenél,

az ezért kapott pénzből

fizeti albérletét (propeller)

 

Ukrajna megfosztja a tisztségeiktől

a kettős állampolgárságú

kárpátaljai magyarokat

nem viselhetnek állami hivatalt,

önkormányzati tisztséget,

stratégiai fontosságú állami vállalatokban

vezető pozíciót,

továbbá nem ismerhetnek meg államtitkokat

Listázás, lemondásra kényszerítés

Veszélyben a kárpátaljai magyarok (mandiner)

 

Kisvárdán megmondták a külföldi focisták

feleségeinek, hogy ha szeretnének

ilyen jó körülmények között

Magyarországon maradni,

akkor szedjék össze magukat otthon (444)

„Korábban alkalmazott technikát

 vettünk elő azzal,

hogy a feleségekhez, barátnőkhöz szóltam (NSO)

 

Vidnyánszky

is tagja volt a bizottságnak,

amely

Vidnyánszky

színészét javasolta igazgatónak (HVG)

A Facebookról tudta meg

a Győri Nemzeti Színház igazgatója,

hogy tíz év után leváltották (24)

 

A város,

ahol a pénz és a politika

miatt bezárt az egyetlen szakrendelő

„Ennek az egésznek

a betegek isszák meg a levét”

csúnyább szavakkal

illette a polgármestereket,

akik szerinte csak

a nemi szervükkel

vannak elfoglalva. (telex)

 

Újra kikapcsolják a közműveket (Népszava)

 

„Kiáltsd ki: „Még nem nagy az ember,

de képzeli, hát szertelen…”” (József Attila)

 

  1. 03. 06. szombat

(Kép: Gazsó Attila)

HELYZETJELENTÉS

HELYZETJELENTÉS
Jön a hír a Messengeren: meghalt tegnap, a koronavírus … Olvasom a hírt: a világhíres operatőr felesége is. Barátom hív: ők már szerencsésen túlvannak a betegségen. Hív a rokon: tegnap megkapta férjével együtt a Pfizert; a másik rokon a kínait: minden rendben.
„A koronavírus miatt meghirdetett veszélyhelyzetben a templomok mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért templomainkat továbbra is nyitva tartjuk” – olvasom, miközben megint „bezár a bazár”, még a kaszinók is.
„Elmarad a hétvégén a tömeges oltás”, olvasom a hírt, „Folytatódik a tömeges oltás, a hétvégén 400 ezer embert fognak beoltani Magyarországon” – írja a másik; „Rendszerszintű technikai problémák miatt ideiglenesen leállították a tömeges oltást” – mondta ma reggel a miniszterelnök; csak az AstraZeneca oltás áll le, azok a fránya sms-ek.
Semmi nem változik: kapkodás, egymásnak ellentmondó intézkedések, mégis győzelmi jelentések „a rugalmas elszakadásról”. „Kásler utasítása: felügyelet sem lesz az intézményekben, de a sportkollégiumok működhetnek”, csak a dolgozók 5%-a mondott föl, ez belefér az éves fluktuációs „tervbe”, a nyíregyházi stadionra rendelkezésre áll a többlet-közpénz, keddig mehet minden tovább ugyanúgy…
Mindenki „jóhírt vár, szép asszonyi szót, szabad emberi sorsot,/ s várja a véget, a sűrü homályba bukót, a csodákat”…
2021. 03. 05. péntek

GONDOLATOK EGY VERS KAPCSÁN

GONDOLATOK EGY VERS KAPCSÁN
Nem vagyok igazságos. Most sem leszek. Mindig hagyom magam sodródni az impulzusaimtól, a pillanatnyi érzelmeimtől. Azok meg, úgy csaponganak, mint a fészkét és párját kétségbeesetten kereső rigó szárnyai, mert nem akarja észrevenni: a fészket már leverték a fáról…
A „SEMMIÉRT EGÉSZEN”-ről van szó. Pontosabban a vers borzongatóan-elborzasztó lenyűgöző hatásáról. Még pontosabban a megfejthetetlenségről, arról, hogy aki olvassa: mit akar érezni éppen akkor, amikor olvassa a verset; miért azt érzi akkor, amit érez.
De vajon mit akart írni a költő?
Érdekes ez egyáltalán? Hisz ott van a papíron megmásíthatatlanul, véglegesen, befejezetten. Csak el kell olvasni: „Hogy rettenetes, elhiszem,/ de így igaz./ Ha szeretsz, életed legyen/ öngyilkosság, vagy majdnem az.”Tényleg a teljes önfeladást követeli – a szerelemben a szerelmétől? Tényleg úgy gondolja, hogy „Mint lámpa, ha lecsavarom,/ ne élj, mikor nem akarom;/ ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan/ börtönt ne lásd;/ és én majd elvégzem magamban,/ hogy zsarnokságom megbocsásd”?
Hogyan olvastam ezt ötvenöt évvel ezelőtt? Hogyan olvastam el tegnap este? Miért rajongtam érte félévszázada, s miért néztem csak üveges szemekkel magam elé a tegnapi homályban? Hisz a szöveg nem változott!
Viszont az olvasó … Én változtam volna meg? (Már régóta ne ülök „csillámló sziklafalon”, „S mint megnyílt értelembe az ige,” én már egyre ritkábban szállhatok alá rejtelmeibe…) Biztosan ez. Vajon csak ez? Az öregedés, az öregség? De hisz’ értem, érzem, tudom is, amit Szabó Lőrinc írt rémisztően megbotránkoztató, mégis igaz, szerethető.
Hát akkor?
Vajon lehet az életet és a szerelmet másképpen élni? Vajon az ember megváltozik és más lesz a szerelemben, mint az életben? Vajon azok az értékek, normák, amiket a szerelmen kívül követ, azok a szerelem miatt megváltoznak, követhetetlenekké válnak?
Vékony az elfogadhatóan (a szerelemben megmagyarázhatóan) megengedhetetlen ösvénye és nincs kerítés, ami elválasztja a megengedhetetlentől.
És akkor az éjjeli szekrényemen, a lámpa mellől fölemelem Zoltán Gábor „SZÉP VERSEK 1944 – abszurd antológia – című könyvét (KALLIGRAM Kiadó 2020.) és megtalálom a sorokat Szabó Lőrincről, aki a Bajor Gizitől kapott Cila nevű fehér, félős macskát a háború alatt, mikor bombázták Budapestet kivitte a teraszra „Látva a cica különleges, szinte misztikus félelmét, meg akartam figyelni, hogyan viselkedik, ha nincs módja az első emeleti zárt térről elmenekülni. hát a boldogtalan mégis menekült: egy nyári asztal alá bújt. Utóvégre, gondoltam, ha én is kockáztatom a bőrömet, téged sem kíméllek erre a pár percre.”
Nem vagyunk mások. Ahogyan élünk, úgy is szeretünk, gyűlölünk, uralkodunk és ez fordítva is igaz.
Ettől még a vers lehet szép és igaz.
2021. 03. 02. kedd