2022. november 1. nap bejegyzései

NAPLÓSZERŰEN

(147.)

SZÓLÁS-SZABADSÁG

Sétálunk. Én a póráz innenső, Thessza a másik végén. Össze vagyunk kötve. A járásunk, a mozgásunk, a megállásaink: figyelnünk kell, figyelünk is egymásra. Ahogy ő, Thessza érzi a póráz feszülését-ernyedését, ugyanúgy érzem én is.  Néha-néha húz egyet rajta, gyorsabb haladásra ösztökél, máskor – csak egyszerűen – tudomásul veszi „a véges végtelent”.

 

Csodálatos köröttünk a világ!

Színpompás!

Minden fa más ruhába öltözött: mennyi sárga szín van és mennyi barna, mennyi sárgás-barna!

„Náluk” SZÓLÁS-SZABADSÁG van, nem vitás: „büszkén” élnek vele, meg is mutatják, hogyan kell a színt váltani.

 

Mi lassan sétálunk. Nincs célunk, csak a séta maga. Meg a színek bámulása.

 

„Miért kell a véleménynek szabadnak lenni?” – jut eszembe hirtelen Timothy Garton Ash kérdése, miközben – egyik lábamról a másikra billenve – öregesen baktatok. Thessza nem segít, rám sem néz, csak – amerre és ameddig a póráz engedi – idegesen szaglász: amott egy kifordult földdarab, emitt gyanús rongyok, flakonok, ott meg a bokor-alja a legizgalmasabb „olvasmány”, mit neki a „szólás-szabadság”! Hát engem miért érdekel? És miért most? Hisz az indulásunk előtt olvastam el Nagy József beszélgetését Csányi Vilmossal a 24-en, mit is mond Csányi, közösségek kellenének, amelyeket a tagjaik hoznak létre, ahol bizalom van, hűség, ahol meg lehet és kell beszélni honnan és hová igyekszünk majd, miért oda és nem másfelé. De hisz ez ugyanarról beszél az interjúban Csányi is: ahol van közösség, ott van SZÓLÁS-SZABADSÁG is! Ahol meg nincs, ott valódi közösség sincs!

 

Csak sétálunk, nem beszélünk: Thessza most vissza-battyog hozzám, leül, nem érti, miért lassult le a gazdi, miért nem szedi gyorsabban a lábait, de szuszogásomból ért, „gondolkodjon” csak az öreg.

 

Sétálunk. Én a póráz innenső, Thessza a másik végén. Össze vagyunk kötve. A járásunk, a mozgásunk, a megállásaink: figyelnünk kell, figyelünk is egymásra. Ahogy ő, Thessza érzi a póráz feszülését-ernyedését, ugyanúgy érzem én is.  Néha-néha húz egyet rajta, gyorsabb haladásra ösztökél, máskor – csak egyszerűen – tudomásul veszi „a véges végtelent”.

 

  1. 11. 01. kedd kétszáz-negyvenkilencedik nap