2022. november 5. nap bejegyzései

NYÍLT LEVELEZÉSBE FOGTAM

Én még ilyet nem csináltam egész életemben, pedig már élek itten hetvenéve már, de most kedvem szottyant ehhő’ is, még jó, hogy itt van a kisunokám, a Bandika, aki ért a pötyögtetős géphez, segíte nekem, hogy blogoljak vagy nyíltan levelezzek ezen az internetes akármin, akivel csak akarok, mert ez ma a módi! Ha majd jönnek a követős emberek, akkor még vidiós is lesz ez itten, lehet, hogy meghódíccsuk az instagramot vagy a tikitokit is, meglássuk! Ha igaza van a Bandikámnak, még pénz is fog gyünni dőgivel…

Meglássuk…

Szóval, reggel, amikor fölkeltem és a Bandika benyomta nekem a laptoposát, akkor szembe gyütt velem egy „Nyílt levél”. Mert ráértem ma reggel egy kicsit, a Józsi még alutt, horkolt is az emberem, mert hosszú volt tegnap az este, meg ünnepi is, iddogált egy kicsit, de nem magában. Hát most alussza az álmát. De nem akarok itten össze-vissza beszélgetni, szóbal jött velem szemben az a „Nyílt levél”, amit a Baranyi Krisztinának címzett a feladó. Ami aztán cunamiként hömpölyög most végig a kormányzati – imigyen modja a Bandika – oldalakon mindenütten. Merthogy szólás és sajtószabadság van édes kis hazánkban. „Nehogymá’ bánccsák” a Pesti Srácok szegény (újságíróját) meghívott képviselőjét. Micsoda világ ez?! Még a drága miniszterelnök úr is, az Orbán Viktor úr is, mindig megáll, amikor kérdezik Őt az uccán – a 168 óra, a Telex, a 444, a Népszava, a Hang, stb. – a sajtó és mindig reagál is valamit, általában azt, hogy féknyjúznak nem nyilatkozom, meg hazugság, eccerübb lenne meg sem hívni őket a kormányzati sajtos tájékoztatókra, ahogy azt rendesebb helyeken szokták, ha meg meghívják, akkor meg ott van az a jóképű, vagány és szakállas angolul is tudó ember, a Kovács úr, aki szerencsére nem ad szót nekik, mert még valódian kérdeznének a végén. De ki ez a Kriszta asszony, hogy jön ő ide, hogy csak úgy keresztül-kasul néz azona szerencsétlen emberen, aki pedig olyan áldott és jó ember, olyan aranyosakat szokott írni, hogy csak úgy dőlünk hátra a röhögéstől. És neki nem válaszolgatott az a Kriszta asszony. Még én is feleltem az emberemnek este, amikor hazagyütt a nájlonból, pedig dűlt belőle a piaszag, mint a…, de ezt inkább nem mondom ki, igaz persze az is, hogy csak eccer próbáltam nem felelni neki, azóta nem próbálok nem felelni, mégiscsak ő az ember idehaza. Szóval: nem rekesztettem ki őtet a házból, hanem szépen befektettem az ágyba én meg kimentem a konyhába, a tűzhely mellé kucorogtam a hokedlira, ott legalább egy kicsit melegebb volt, bár már nem pattogott a tűzifa, mert csak a nedves-gallya jutott má’ nekünk, az meg csak inkább füstöl. Ne böködj má’, Bandika, nem kalandozom én el a „fősodortól”, itt vagyok már megint a Nyílt levélben, na, szóval jól írta az a Fürjes, hogy mi itten tájékozódunk az igazi sajtóból, mert az a feladatuk, onnét tudom én is, az M1 Híradóból, hogy a nagy Londonban már nem is fürdenek szappannal a menyecskék, mert az nincsen már nekik, de a mondás is tartja: „ne fürgyé’ le!”, szóval a Kriszta feleljen, ha kérdik őtet és punktum. Mert ez a mi szabadosságunk lényege! Jól írta az a Balázs, hogy hosszú élete legyen és tarcsa meg őtet az Úr egészségben, hogy ilyen jókat mongyon nekünk mindég. Szóval vegye má’ fontolóra a Kriszta asszony a jó tanácsokat, mert sérelmet fog majd még elszenvedni, meglássa…

Na, Bandika, elég lesz má’ ez a sok szócséplés, mert mingyárt ébred az ember és ha nem lesz kész a szalonnás rántotta, akkor szólásszabadság-sajtószabadság ide meg oda eljár majd a keze, mert ez így dívik egy rendes „konzervatív nemzeti és szabadelvű” családban…

 

az ország Bözsike nénije

  1. 11. 05. szombat kétszáz-ötvenharmadik nap