„Válogatott: megvan Marco Rossi kerete – Dzsudzsák is bekerült”; „Vizsgálja a vízilabda-szövetség a serdülők meccsén történt szándékos brutalitást”; „Az olimpiai bajnok Liu testvérek országot váltanak” – olvasom a nemzeti sportban, a telexben.
Sok ez így – együtt!
Lenyomat is – kis hazánk „állapotáról”.
Mert véletlenek nincsenek.
„Dzsudzsi megérdemli” – hisz haver ő, mint a (a Kossuth Díjra fölterjesztett) Cini is haver, hát persze, hogy „jár” nekik, ami jár; hogy Dzsudzsák a lábát sem csókolhatta volna meg a legendás elődöknek (nem is írom ide a nevüket, annyira nincsenek „egy súlycsoportban”), a legendák éltek-haltak a fociért, persze volt „kispénz-kisfoci” is közben, de a tehetségüket, a tudásukat nem áldozták be „bagóért”. Zalatnay-”életműve” is „csak” egy lehetne a sok közül – persze: „ízlések és pofonok” különbözők, de akkor is – a legendáknak „kuss” van, szilencium, mert a dalaik ma is jelentenek valamit – viszont ők nem „haverok”.
Aztán a másik: egy serdülő vízilabda meccsen szándékosan és durván – a víz alatt – fejbe rúgtak három „gyerek-sportolót” (agyrázkódást, nyolc napon túli sérülést, esetleg maradandó halláskárosodást okozva), miközben az edzője néma, a bíró talán a körmét piszkálta vagy egy „anyukát skubizott” éppen: de mit csodálkozom, teljesítmény kell, eredmény, „tökös gyerek” az igazi, erőt kell mutatni, még ha nem fair, akkor is. Ez a világ a NER-i, az orbáni világ! A gyengék helye az árokban, a lecsóban van, a fűtetlen menhelyeken – ha vannak, lesznek még – nem az uszodában, az OLIMPIÁN! Mire nevelik most a gyerekeket az uszodában, a focipályákon: a bármi áron, de nyerni kell (hogyan is írta annak idején Székely Éva: „Sírni csak a győzteseknek szabad”, de nem így!).
A harmadik hír csak nekünk, magyaroknak hír, mert mi ilyen világot „építünk” magunknak: „CSAK MAGYAR”, minden másik másodlagos, ha magyarnak vallod magad, akkor minden rendben van (miért is vétózta meg megint Szijjártó is, Varga is az uniós hitelfelvételt az ukránoknak?, mert mi, magyarok a korábbiból sem kaptuk meg azt, „ami jár nekünk”). Amíg a Liu testvérek (édesapa kínai, édesanya magyar) amíg MAGYAROK voltak, addig vannak, azóta eltűntek – mint Rapport Ricsi is. De vajon miért, nem azt a kérdést kellene föltennünk?
De hol lehet(ne) ilyen kérdést föltenni? A Nemzeti Sportban? Az M4-en? Netán a parlamentben (azonnal megvonná a szót a „házmester”)?!
És ezek „csak” a sporthírek voltak…
- 11. 08. kedd kétszáz-ötvenhatodik nap
(Kép: telex)