2023. február hónap bejegyzései

„CSONTNÉLKÜL” ÁTMENT

Akkor ezt is hozzáírjuk a bűnlajstromhoz.

Szépen gyarapodik.

Már több, mint elég.

Most a MOK.

Ő „lett” a „Soros”.

A lakáj-szavazógép „ész”-nélkül rábólintott.

(Este mit mondanak majd a gyereknek?)

Néhány óra alatt.

Egyszerű kivégzés volt.

„Hisz’” veszélyhelyzet van.

Igaz: semmi közük hozzá.

Meg: semmi sem igaz, semmi nem úgy.

Mégis.

Kíméletlenül.

Tegnap a pedagógusokat.

Holnap?

Jön majd a következő!

Mi nézzük.

Csak nézzük.

Csak nézzük?!

 

„A megfélemlítés és a kegy gyakorlásának eszközeit, amelyek mindig is gátolták a szabadságot, túlnyomórészt a kormányok hozzák létre… és bár a társadalmi elnyomásnak valóban számos forrása van, semelyiküknek nincs olyan végzetes hatása, mint a fizikai erő és meggyőzés azon egyedülálló forrásainak, amelyekkel a modern államok képviselői bírnak.” (Shklar, Judit N. Political Thought and Political Thinkers, idézi: John J. Mearsheimer A nagy téveszme)

  1. 02. 28. kedd

(Kép: Népszava)

KÓR-KÉP, AVAGY PARRAGH ÚR RÖHÖG A MARKÁBA

Adva van(?) a magyar kormány.

Lerohasztotta (igaz, nemcsak ő) a magyar egészségügyet: se pénz, se paripa, se orvos, se ápoló – viszont nagy duma, az van.

Az EUROSTAT értékelése szerint Magyarországon az emberek átlagosan öt évvel élnek kevesebb ideig, mint az uniós átlag!

„Magyarországon az egészségügyi kiadások mérsékelten növekedtek a világjárványt

megelőző években, de mind az egy főre jutó, mind a GDP százalékában kifejezett

kiadások az uniós átlag alatt maradnak.” (ugyanott)

Hivatalnokok jönnek, államtitkárok mennek.

Közben mindenféle elképzelés kering – mindenfelé.

Annyit is érnek.

Rendőr visz el orvost, mert hálapénzt kapott.

Az ápolók mennek maguktól is.

Külföldre.

Tescohoz, Aldiba, Lidlbe eladónak.

Most a háziorvosokon a sor.

De ők „nem értenek a szóból”!

Kivéve egy „gyevi bírót”.

Aki lehetne akár felcsúti is.

De nem az.

Ö „csak” egy vezető háziorvos, aki „fenyegetéssel, súlyos értékítélettel, félrevezető információkkal igyekezett rávenni háziorvos kollégákat a szerződések aláírására”.

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége ezért „etikai panasszal élt … a megyei kollegiális vezető háziorvossal szemben”.

Tiltja törvény?

Nem tiltja.

Akkor megtehették?

Hát megtették.

Nosza: beindult a gépezet.

Hazugság a hazugság hátán a kormányzati sajtóban.

„Szegény gyevi bíró, szegény megfélemlített orvosok, politizáló Orvosi Kamara a kerékkötő”!

„Irgum és burgum”: nehogymá’ a nyúl nyúljon puskához?!

Törvénymódosítást ízibe!

Rendőrminiszter úr, hol itt az erő, nyúljon már a …

„(1c) Az orvosok, fogorvosok, továbbá a nem orvosi képzési területen szerzett alapszakképesítéssel rendelkező, de egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzésben egészségügyi szakképesítést szerzett egészségügyi dolgozók egészségügyi tevékenységet akkor is végezhetnek, ha nem tagjai a szakképesítésük szerint illetékes szakmai kamarának.”

És már ott is van a törvénygyár „melósai” előtt.

Ennek elfogadása nem tart majd annyi ideig, mint a NATO bővítésének az elfogadása!

Igaz: még a SAS, a FŐDOKTOR nem adta ki az ukázt.

Amiről (ideig-óráig, legalább egy stockholmi, helsinki útig) lehetne vitázni.

Parragh László még nem szólalt meg, ő csak számlálja a törvényileg előírt kamarai díjat a számláján.

Magyarországon az átlagos életkor közben zavartalanul …

  1. 02. 27. hétfő

(Kép: EUROSTAT)

EMBEREK

Az egyik cikket ír.

A másik blogot vezet.

Egy harmadik humorosan vloggerkedik.

Van, aki csak otthon morog a bajusza alatt.

 

Én bejegyzéseket írok a közösségi médiákba. Te (talán) lájkolod vagy elutasítod. Ő el sem olvassa, mert unja, úgy véli ismeri a véleményemet, már nem (is) érdekli.

 

Van, aki „csak” gondolkodik a megoldáson.

Van, aki elmegy egy konferenciára, nyilatkozik a klubrádióban, az ATV-ben, mert „még” látja értelmét.

Van, aki a mesterséges intelligenciát kérdezi: mi lehet a megoldás.

Olyan is van, aki a parlamentben teszi a dolgát – vagy nem teszi.

 

És aki csak élni akar?

Nem törődni a másikkal, mintha mások élete nem érintené az ő életét is?

 

És aki elhiszi: ez a legjobb világ, mi tudjuk, csak a magyarok?

És akinek elég, ha megszólal, bármit is mond, csak mondja?

És aki magyarázza, értelmezi, érvel is mellette?

És aki kezet is csókol neki, himnuszt zeng hozzá, még Jézust is Viktornak hívja?

És akiknek ellenség mindenki, aki másként gondolja?

 

Emberek.

Innen-onnan.

Magyarok.

 

Csetlenek-botlanak.

Nem tudják: merre van az előre.

Ők sem.

Ahogy mások sem a világban.

 

Félnek is.

Hátha még rosszabb lesz.

Bár most se jó.

Ez nem a Kánaán.

Nekem se, neked se, neki se.

Mégis. és hát persze: félnek a jövőtől.

A káosztól.

A kiszámíthatatlantól.

Az még rosszabb lesz.

Pedig anélkül nem megy.

Akkor se, ha talán, hátha, esetleg és mégis utána?!

 

Hát tovább keresik.

Mert élni akarnak.

 

Az egyik cikket ír.

A másik blogot vezet.

Egy harmadik humorosan vloggerkedik.

Van, aki csak otthon morog a bajusza alatt.

 

  1. 02. 27. hétfő

A NAP KÉPE

Ma ötvenhét éves.

 

A malacka vicc jut az eszembe:

Agresszív kismalac áthajt a piroson. Megállítja a rendőr:

– Kismalac, ez a piros lámpa 5000 forintodba kerül.

– NEM KELL!

 

Neki az is…

  1. 02. 24. péntek

(Kép: Puskás Akadémia)

HA RAJTAD MÚLNA?

„A bírón múlik, hogy meghallgatják-e Varga Juditékat a Völner-perben” – írja a Telex.

A védelem sms-t lobogtatott.

Indoklásul.

A bíró majd dönt.

Májusban.

Addig sok víz folyik még le a Dunán.

Talán a felcsúti tó is megépül.

Ott, a kisvasút mellett.

Mit nem írok: az már régen kész van.

A híd is.

A mesterséges szigetre.

Pénzből.

Legális, pályázatokon nyert közpénzből.

Amit a „ma ötvenhétéves elnök úr” nyert.

De elkalandoztam.

A fő témámról.

Hogy beidézik-e a Pegazus bizottságot nem fogadó miniszterasszonyt.

Vagy sem.

 

Szűk három hónap és kiderül.

Vagy nem.

 

Magyarország, 2023-ban.

A NER korában.

 

Én beidézném.

Hogy elmondhassa az igazat.

Ha akarja.

Legalább az ő igazát.

Mert azóta erről nem beszél.

Sehol.

Talán otthon.

A négy fal között.

Szóval én beidézném.

De én nem vagyok bíró.

Hát te?

Persze: te sem vagy bíró,

 

Hát majd meglátjuk…

 

  1. 02. 24. péntek

(Kép: telex)

NAPLÓSZERŰEN

(152.)

„MI AZ ÁLDOZATOK KÖZÖTT VAGYUNK…”

 

Annyi minden történt az elmúlt napokban velünk, hogy nem maradt időm a naplóm folytatására. Azért továbbra is minden nap sétáltunk Thesszával, olyankor beszélgettünk, cseverésztünk, megvitattuk örömeinket, keserűségeinket. Thessza többnyire arról vakkantgatott, hogy milyen jók ezek a séták, mennyire élvezi a kinti világot, a sok ismerős-ismeretlen szagot, meg arról is, mennyire szereti a simiket, különösen akkor, amikor hanyatt vághatja magát, szabadon hagyhatja azt a fehér foltot ott, a nyaka alján, lábait az ég felé lökheti és csak tűrnie kell és vigyorognia a gyönyörtől, mert „a gazdi kezénél nincs is jobb”, csak azt nem érti, miért nem csinálja ezt a gazdi a kajálástól-kajálásig, ébredéstől-szundiig, aztán hirtelen megállt, rám nézett: „most te jössz, mondd, de ne legyél annyira keserű, mint szoktál…”

Ma megint szónokolt – mondom Thesszának – a „SAS”, a szokásos szpícset vágta a képünkbe, pontosabban a fülünkbe, a házigazda mikrofonállvány is hozta a formáját, aztán otthon biztosan lemosta magáról a lemoshatatlant – morgom tovább –, mintha a Rákosi-rendszerében lennénk, megint visszaértünk az ötvenesévek áporodott „világbéke”-korba, ahol voltak a jók meg a rosszak, mi álltunk a jó-oldalon és hittük is, többünk nem igazán volt, a propaganda működött, betöltötte szerepét, elérte, amit akart, aztán meghalt Sztálin (elvtárs) – fejezem be a mondatot és baktatunk tovább az úton Thesszával.

Most nincs se Sztálin, se Rákosi – gondolom tovább, viszont ugyanúgy megint vannak a jók meg a rosszak, s mi – szerencsére vagy szerencsétlenségünkre – megint ugyanott állunk, azon az oldalon, amit akkor is a jónak akartunk hinni. Aztán beugrik a mondata: „azért beszélni kéne a finnekkel, hogy azt akarják, hogy támogassuk őket, de közben hazugságokat terjesztenek Magyarországról. Egyetértek a frakcióval, hogy azért itt nincs minden rendben, de higgadtságot kértem a képviselőktől, de azért legyen egy pár komoly beszélgetés a finn és a magyar parlament között. Ha azt akarják, hogy támogassuk őket és tisztességesek legyünk velük, akkor ők is legyenek tisztességesek velünk.” Mintha a kínai piacon alkudna, ha kettőt visz, akkor olcsóbb, ha visz mellé balzsamot is, akkor lefelé kerekítek – hallom a belső hangomon a kínai árust, de Thessza megrántja hirtelen a kezemet a pórázzal, tényleg, a sarokra érkeztünk, itt meg kell állnunk, legalább a kutyám esze a helyén van! Csönd van. Pedig már az iskola mellett járunk, most jobbra kell kanyarodnunk, amott lassan-lassan fölépül végre az új Lidl vagy Aldi, talán Thessza tudja. De miért van ilyen csend az iskola körül? A kerítésen még ott vannak a „tacepaók”, a tüntetés „maradvány-emlékei”, ma megint nem ettől hangos az éter, ez is a propaganda martalékává vált – súgom Thesszának, te is hallottad, kérdem tőle, neki is van dolga, mert a genderek támadnak, hogy szakadna ránk az ég is…

„Mi az áldozatok között vagyunk” – súgom magamnak hazaérve, kibújok a kabátból, átveszem a papucsomat, Thesszát látom, aki már hanyatt is vágta magát: akkor most jössz simizni, ugye?!

 

  1. 02. 24. péntek

„KOMOLY VITA”

Nem voltam ott.

Balatonfüreden.

A Fidesz frakcióülésén.

Nem hívtak – nem is mentem volna.

Akinek kellett, megjelent.

Az egyedülálló DNS is.

Beszédet mondott.

Eligazítót.

Háborúról, békéről, inflációról, a kilencvenhárom éves Soros Gyuri bá’-ról.

Majd augusztusban.

Addig biztosan hülyére nyeri magát.

A „DNS” szerint.

Aztán – Kocsis Máté szerint – „komoly vita” kezdődött a teremben.

Akár tényleg lehetett.

Vagy nem.

Én nem tudom.

Csak elképzelem a szitut.

A „DNS” megmondta az irányt.

Kocsis szerint.

Hogy meg kell szavazni a bővítést.

Erre elszabadul a pokol.

Kiabálás kezdődik.

„Nem addig az, ezek anyázták a magyarokat, menjen „delegácia” hozzájuk”.

Verekedés nem volt.

Bár: ki tudja.

Rendőrt nem hívtak.

A „DNS” csak ült a helyén.

Nem értette.

Mi az a vita.

Már ők is, „fiam Brutus?”

Megint egyedül?!

Így is lehetett.

Volna.

Akár.

De nem voltam ott.

Te sem.

Ők meg közben azt hazudnak, amit csak akarnak.

Kocsis is.

Simicskó is.

 

Maradjunk a hivatalosnál: „komoly vita” volt.

A folytatást meglátjuk.

No nem az M1-en…

 

  1. 02. 23. csütörtök

(Kép: 444)

„BŰNÖSNEK VALLOM MAGAM!”…

És akkor holnap lemondtak a tárgyalás jogáról, mert bűnösnek vallották magukat

  • Schadl György és Völner Pál a közös italozásban, mobilozgatásban, közös programok szervezésében, majd
  • Varga Judit is elismerte a tényállást: néha-néha találkozgatott érintettekkel, dumcsizott is velük erről-arról, többnyire a gumipitypang terjesztésének a jogi feltételeiről, nem sokkal később
  • Rogán Antal leadta a mobilját a titkárának és nyilatkozott az Origónak egyes telefonon lebonyolított tereferéléséről, amelyek többnyire a szoftverkészítés adózási és vagyonbevallási kérdéseiről szóltak
  • Polt Péter ugyan nem tudott egyes bizonyítékok megsemmisítéséről, de azokat mindenképpen jogszerűnek és szakszerűnek tartja
  • nem sokkal később Navracsics Tibor is írásba adta, hogy mégsem biztos a pénz tavaszra.

 

Ugyanakkor Schadl György sofőrje fönntartotta igényét a tárgyalásra, nem vallotta magát bűnösnek és elvitte magával a balhét…

 

Megint egy vicc jutott az eszembe:

Két agresszív kismalac találkozik.

– Húzz anyádba! – morran az egyik.

Erre a másik:

– Nem húzlak!

  1. 02. 22. szerda

(A viccnek és a mesének vége: hogy így történt-e vagy másként a „kismalac” tudja…)

(Kép: telex)

LUJZA ÉS JENŐ

(36.)

(utánzat)

„Talán a humor segít, mert a helyzet borzalmas…”

  • Jenő! Kár, hogy nincsenek itt most velünk a rokonaid meg a feleségük se.
  • Miért lennének itt most, Lujza: nem is hívtuk meg őket!
  • Hát ez az: őket is meg kell hívjuk hozzánk és a kedves Külhoni Magyar Elöljárókat is, meg a hőseinket, akikre büszkék lehetnénk!
  • Miért hívjuk meg őket magunkhoz?
  • Mert jó lenne, ha előttük mondanád el te is az évértékelő beszédedet!
  • Lujza!
  • Én fölvenném azt a virágmintás pongyolámat, összefognám a színes övvel, te meg magadra öltheted majd azt az elegáns kínai tréningruhádat, amit a Józsefvárosban kaptál tőlem a szülinapodra. Megírtad már a beszédedet, Jenő?
  • Nem és nem is fogom, nem vagyok én miniszterelnök, hogy csak úgy kipenderüljek a mikrofon elé a Várkert Bazárban egy nappal a beszédem előtt próbálni és másnap mondjak egy beszédet?!
  • Pedig már megkértem a Sanyit, a szomszédék kisfiát, akinek jutubos képernyője van nagy közönséggel, hogy vegyen téged filmre és szórjon az interneten szerteszét, és amikor mondja, akkor tapsolni is fogunk!
  • Lujza! A családban nem szokás évértékelőt mondani, mindenki úgy él, ahogy tud, néha-néha összejövünk és olyankor beszélgetünk, nem egy beszédet hallgatunk, pláne nem tapsolunk vezényszóra.
  • Persze, mert te nem tudsz lovagolni, még az elkóborolt csikóinkat sem tudod befogni, mint a frankok…
  • Nincsenek is lovaink!
  • Tényleg, Jenő: miért nincsenek nekünk se lovaink, se tyúkjaink, se malacaink, még csak egy porse kocsink sincs, mint annak a Matolcsy gyereknek, mert te nem azt veszel abból a szépen megemelkedett nyugdíjadból, amit az a drága miniszterelnök úr adott neked megint! Jenő, mire költöd az a sok pénzt?
  • Nem is tudom, neked adom, hogy vezesd a háztartást, tényleg: elég a pénz?
  • Jenő, most miért viccelsz velem, nem vagy megelégedve a főztömmel?
  • De, Lujza, meg vagyok elégedve, nézz csak rám, ugye milyen jól nézek ki?
  • Hát az biztos, hogy neked nem remeg a hasad, meg nem kell sálat venned, hogy eltakard a lelógó tokádat, de persze nem is volt olyan hideg szerencsére idén, na látod, például erről is beszélhetnél az évértékelődben!
  • Nem lesz évértékelőm és kész! Még elmegy majd az életkedvetek amiatt, amit mondanék!
  • Pedig jó lenne, ha beszélnél a katonai helyzetünkről, mert már nagyon ideges vagyok, hogy mi lesz veled, lehet, hogy téged is behívnak katonának, hogy megvédd a békét?
  • Miért hívnának engem be katonának?!
  • Mert kellenek a fiatal, életerős emberek a hazának! Nem olyan tisztek, akik ott benn vannak és ki kellett rúgnia őket annak a snájdig és fegyver-üzletekben tevékenykedő milliárdos honvédelmi miniszternek.
  • Engem nem fognak behívni.
  • Pedig Jenő te nem is vagy túlsúlyos!
  • De túlkoros vagyok!
  • Jenő, az meg mi a csoda, olvastam a népszámlálási előzetesben, hogy ma a szépkorúak vannak a legtöbben, előbb-utóbb a nyugdíjkorhatárt is fölemeli majd a drága miniszterelnök úr, mert ő felelősséget érez a haza és a nyugdíjasai iránt; nem megy külföldre kitelepülni, mint az a sok fiatal, csak utazni megy néha-néha, mint a külügyminiszter úr is, amikor kell és olyankor alig fogyasztanak valamit a repülőgép-járaton, amit a katonaság üzemeltet, csak egy kicsivel költenek többet, mint mi egy-két év alatt.
  • Lujza, ne keverj mindent össze!
  • Csak a beszédedhez adok ötleteket, Jenő, ami ugye felvillanyozó lesz, mert a ’23-as év sikere azon fog múllani, hogy le ne lombozódjunk! És szív is kell meg szerencse is!
  • Jól van, Lujza, most már beszéljünk másról!
  • Nem, Jenő, el kell mondanod neked is a beszédedet, hogy mi is kiegyenesedtünk, bár nem kaptuk el a COVID-ot, hogy most már meg akarunk érkezni oda, ahová vágytunk… tényleg, Jenő, mi hova vágyunk?
  • Nem tudom, Lujza, nem tudom: talán egy kis nyugalmat szeretnék itthon, veled élni békességben.
  • Azt megkapod, Jenő, de legyenek terveid is, mert a Nyugat belépett a háborúba, most oda nem tudunk menni, mert háborús övezet van ott.
  • Ott nincs háborús övezet, nálunk van kihirdetve.
  • Igazad van, mi is blokkosodunk, szerencsére a stratégiai kezükbe vette a Lölő bácsi meg a neje és a Tiborcz vej a bankszektori ágazatokat és másokat is és lobogtatjuk a szélzsákunkat üptre, a Monarchia idején se volt ilyen jó a széljárásunk!
  • Lujza, elég, elfáradtam.
  • Jenő! Ne akarj kimaradni a beszédírásból és elmondásból!
  • De, kimaradok.
  • Pedig azt szeretném, ha a több tiszteletről is beszélnél, meg arról is, hogy a történelem milyen jól megmagyaráz sok mindent, olyan jól el tudnád magyarázni a „mi lett volna, ha” érettségi tételt is, talán még a miniszterelnök úr is megértené.
  • Lujza, hozzál inkább légy szíves egy kávét.
  • És akkor belépsz a többiekkel együtt a béketáborba, de ne legyenek illuzionista álmaid, azok csak félrevezetnek és még a végén te is veszel egy porse autót!
  • Nem veszek, Lujza, megígérem, de lefőtt végre az a kávé?
  • Le, Jenő, hozom már! De ugye fölolvasod amit már megírtál a beszédedből…
  1. 02. 19. vasárnap

NAPLÓ(K)…

Könyvek

Betűk, szavak, mondatok.

Pontok, vesszők, kérdő, felkiáltó és gondolatjelek.

Már (csak) olvasmányok.

Túl a nehezén.

Az írók és a szereplők is.

A történelem innen és onnan megélve, ítélve.

„Tegnapi” életek-halálok.

Magyaroké, sváboké, zsidóké, fasisztáké, kommunistáké, akik itt és máshol éltek egykoron.

 

Hatalomban.

Itt is, ott is.

Így is, úgy is.

Szavakkal.

Utasításokkal.

Levelekkel.

Menlevelekkel.

Fegyverekkel.

Hittel és hit nélkül.

 

Parlamentben.

Kormányban.

Bizottságban.

Lágerben.

Táborban.

Szolgálva és kiszolgáltatottan.

 

Olvasom.

Lerakom.

Újra és újra.

Talán értetni akarnak.

Talán „csak” azt írták, amit láttak.

Talán mást is.

Érteni vélem.

Később nem.

 

Vajon most is ír valaki?

Születnek-e majd Naplók?

Ki ragad „pennát” és ír?

Miről és hogyan?

Kormányfők?

Miniszterek?

Diktátorok?

Titkáraik?

 

 

Könyvek

Betűk, szavak, mondatok.

Pontok, vesszők, kérdő, felkiáltó és gondolatjelek.

Már (csak) olvasmányok.

Túl a nehezén.

Az írók és a szereplők is.

A történelem innen és onnan megélve, ítélve.

 

  1. 02. 17. péntek