Teszem(?) a dolgomat.

A hatalom is.

Én írom a bejegyzéseimet, aláírom a petíciókat, elmegyek tüntetni a pedagógusokért, beszédet is mondok – visszhangtalanul.

Ő(k) közben benyújtj(ák)a a salátatörvényt – tegnap éjjel.

Közben a KSH kiadja az újabb jelentését: az infláció 24% („nem akar érteni a szóból”); 8,3%-kal csökkent az ipari termelés; 12,6%-kal a kiskereskedelmi üzletek forgalma; 0,9%-kal elmarad a tavalyi évtől a magyar gazdaság teljesítménye – viszont a NER oligarcha vagyona nő, már a holdról is látszik.

A másik, a pénzügyminiszter közben benyújtja a jövő évi költségvetést – miközben még a ’21-es sincs lezárva.

„Azt csinálnak, amit akarnak” – írom le, inkább magamnak, minek is?

 

Közben jön a meghívó: az ötvenötödikre…

Már ennyi lenne?

Ötvenöt éve ballagtunk el?

A Feneketlen tó partján?!

Mekkorát fordult azóta a világ!

És hányszor!

Vajon mi is?

Aszerint és úgy is éltünk az elmúlt ötvenötben?

Lehet erről komolyan beszélgetni?

Föl lehet egyáltalán tenni a kérdést?

Vagy nem alkalmas erre az a fehér asztal?

És ha a gyerekeink, unokáink kérdik majd?

Vagy az Oszi leszól föntről?

Á, nem érdemes ezen morfondírozni…

 

Változik minden.

Már tornádót is filmeztek a szomszédban.

Az előbb még zuhogott, most meg már hétágra süt.

Thessza ma nincs jó passzban: csak nyúlik, fekszik.

A háttérben megy a Roland Garros Párizsból.

Párizs!

Ady!

Már ezren vagyunk az „Ady Endre a miénk!” csoportban a Facén!

Ezt nem vehetik el tőlem!

 

Ezt sem…

2023. 06. 07. szerda