Tegnap este már nem akartam bejegyzést írni.
Mert az egy Thesszázós, unokázós, fagyizós, mosolygós nap volt.
Aztán jött a HÍR: Soros visszavonul, fia lesz az utód.
És a „zOrbán” keresztapázott egy jót a Twitteren.
És akkor fölböfögött, adta a valóját és kiköpött magából rögtön az a díjazott „fa@kalap-uszító” a várból.
A mandiner rögtön hosszú cikkben tapsikolt neki.
Zsidóztak egy jót.
Ahogy annak idején, a múlt században is dívott-illett.
Olyan magyarosan, „Ravaszosan”.
Ami után senkinek „semmi oka bocsánatot kérni a zsidóktól”, hiszen „zsidó bűn” – szerintük – láthatóan volt, van és lesz.
Ezt magyarázni sem kell.
Legföljebb a plakátokon a képet lecserélni.
Az öreg zsidóról a fiára.
Majd a Garancsi jót kaszál rajta.
Meg is van a bűnös, aki minden baj(unk) okozója: az inflációnak (is), a pedagógus-béremelés elmaradásának (is), a háborúnak (is) és folytathatnád a sort.
De miért éppen Aranyt idézett?
Miért Arany „megunhatatlan”?
Mert a „hernyó telhetetlen”?
Mert mindig újra „kél”?
Mert „Önző, falékony húsdarab”?
Mert az „Nem is jobb a tavalyinál”?
Talán mert könnyen, gondolkodás nélkül (félre)érthető.
Talán mert a „kép” árulkodóan sugalló.
Talán mert folytatják: ugyanazt és ugyanúgy.
Talán mert a megszokásban ez röhögtetően csillanó.
Talán mert már észre sem veszed és beivódik a véredbe – tű sem kell hozzá.
Talán mert mozgásba hozza a nemzetet.
Ami korábban is valahova eljuttatta a magyart…
„Irígylem az ágról szakadt
Levélkét: hisz majd fennakad;
Irígylem az ördögszekért:
Árokba hull: céljához ért…
Tovább! tovább!”
Ez a bejegyzés NEM A ZSIDÓKRÓL szól!
Te, ma még olvasóm: ugye észrevetted…
- 06. 13. kedd