2023. július hónap bejegyzései

KI „a” MAGYAR?

Sokan és sokfélék élünk itt,

„e lángoktól ölelt kis ország-ban.

 

Ha el tudod olvasni ezt a bejegyzést, már magyar vagy?

Akkor is, ha nem élsz itt?

Viszont, ha nem tudod elolvasni, akkor nem?

Akkor is, ha itt élsz?

És ha nem értesz egyet a leírtakkal?

Viszont, ha egyetértesz?

 

Kik (azok) a MAGYAROK?!

 

Ilyenek, olyanok, sőt amolyanok is?

Padokon üldögélők és tereken álldogálók is?

Padokat mázolók és bemázolók is?

Akik itt születtek és később elmentek?

Akik hozzánk jöttek és végül itt maradtak?

Csak keresztények?

Az ateisták nem?

Olyanok is, mint az egykoron volt költő, aki „csak feküdj nyugodtan”?

A „Fóliázók” és nemcsak ők?

Akik visszavárnák Szájer Józsefet a politikába?

És akik nem várják?

Akik elvállalják az SzFE (szíven-szúrását) „megtisztítását” majd utána „közös megegyezéssel” lelépnek a színpadról”?

És akik fölépítik az újat?

Akik tapsolva megírják a tisztogatást?

És azok is, akik nem?

Akik elolvassák és mégsem értik?

Akik el se olvassák, mégis tudják?

Akiktől a múltat nem lehet elvenni, ahogyan azt Nemeskürty tanár úr írta 1993-ban?

Akik nem is ismerik a múltjukat, mert már elvették előbb tőlük?

Akik kizárnák a „Magyarokból” a „másokat”, mert „mások”?

Akik nem zárnák ki őket, azokat is kizárnák?

 

Ki a „MAGYAR”?

 

Aki zsebre dugott kézzel elkullog?

És aki el se jut az elkullogásig…

 

  1. 07. 15. szombat

CENTIK…

És akkor elköltöztünk.

Lágymányosra.

Anyu, apu, az öcsém meg én.

Babukáék is jöttek.

A mellettünk lévő lakásba.

 

Ne gondold, nem akkor kezdtük.

A centizést.

Már a régi, nagy lakásban nekifogtunk.

Mindig odaállt az öcsém a nagyszoba ajtajának keretéhez.

Akkor apu megsimogatta a fejét.

Az öcsémnek.

Nagyon szép és sima volt a keze.

A körmei alatt soha nem volt piszok.

Még nem tudtam, miért is.

Akkor egy vonalzót tett az öcsém fejére.

Aminek a vége érintette az ajtófélfát.

„Most már mehetsz” – mondta akkor apu és ceruzával húzott egy vonalat a vonalzó és az ajtófélfa találkozásához.

Aztán jöttem én.

Az én fejemet is megsimogatta.

Megbizseredett mindenem.

Aztán – ugyanúgy, mint az öcsémnél – vonalzót tett a fejemre…

Az én jelölésem mindig magasabbra került, mint az öcsémé.

Nagyon büszke voltam!

Hogy ÉN nagyobb vagyok.

Mint az öcsém.

Aki mindig kisebb volt.

Apu csak egyszer állt oda.

A nagyszoba ajtófélfájához.

Én fölálltam egy székre és onnan nyújtózkodtam, hogy a vonalzót a fejéhez illesszem.

De mindig billegett.

A vonalzó: egy kicsit föl, aztán lejjebb.

De apu azt mondta. „jó lesz úgy”.

Jó lett.

Az ő vonala volt legfeljebb!

Később, amikor eszünkbe jutott, odaálltunk a félfához.

Az öcsémmel.

És egymást mértük.

Nagyon jó volt mérni…

 

A centiket.

A vonalak csak emelkedtek, emelkedtek: egyre csak feljebb és feljebb, a magasba.

Meg halványultak.

Aztán eltűntek…

A vonalak.

De a centizés, apám finom kezének az érintése soha…

  1. 07. 13. csütörtök

A FRADI – A PADON

A CSAPAT!

Magyar csapat.

Talán a NER gyöngyszeme.

Nem, az a (külföldön nevelkedett, ott is játszó játékosokkal kitömött) válogatott.

De mégis?!

Megkezdték a „hosszú menetelést”.

A főtáblára.

Hát: nem egy száguldásként indult.

Inkább nyöszörgő cammogásnak.

De a szegény embert még az ág is húzza.

És még mennyi más!

Például nem kaptak ebédre bálnahúst.

Mert nem volt ünnepnap.

Amikor ott jártak.

Hideg is volt.

Meg a pálya is kisebb volt a megszokottnál!

Meg az az eső is, szél is!

Egészen extrém körülmények voltak – a nemzetsport két helyszíni tudósítója szerint.

Meg alig volt néző.

Nem huhogtak.

Nem zúgolódtak a „térgyeplés” miatt!

Se.

Még a nemzetisport is megírta többször. is.

Hogy ott jártak-keltek.

Meccsezni a Klaksvik ministadionjában.

A KÍ ellen.

Ismered a KÍ együttesét?

Nem?

Nem csodálom.

Lakatosok, ácsok, meg tudom is én kik alkotják.

Délelőtt munkában voltak.

A fizetésükért dolgoztak.

Szerencsére odaértek a meccsre.

Ugyanis kicsi a város!

Alig van forgalom az utcákon.

Szóval odaértek.

És futottak is.

Ütköztek.

Szereltek.

Eltalálták a kapufát is.

A Fradi is ott volt.

A pályán.

Amikor kijöttek az öltözőből.

Fáztak is rögtön a „fijjuk”.

„Szegények”: ott fagyoskodhattak.

Nem emlékeztek rá: ilyenkor FUTNI KELL!

Sebaj.

Majd a visszavágón.

Ott nyerni fognak!

A SAS is ott lesz!

Meg zúgni is fog a RIA!

 

Ha mégsem?

Legföljebb megint összefirkálják „a pizsi fellövése előtt” a padot…

  1. 07. 12. szerda

(Kép: Baranyi Krisztina oldaláról)

„MUNKA”

Este végeztek a tetővel.

Hajnali háromkor nagy robajjal beomlott.

Két részletben.

Szerencsére senki nem volt benn akkor.

Csak reggel kezdték a laminált padló fölszedését.

Pontosabban: kezdték volna.

De akkor már: minek.

Addigra beomlott.

A tető.

Amit az előző nap fejeztek be.

Persze: ez „csak egy iskola”.

Nem stadion.

Nem az atlétikai VB-nek ad majd otthont.

Ahova az egész világról jönnek majd.

Versenyzők, újságírók meg a TV is adja majd.

A SAS is ott fog röpdösni.

A VIP lelátó fölött.

Közben köpködi majd a szotyit.

És közben megigazítja majd a gatyáját.

Is.

Amiből kilóg majd a hasa.

A gyerekek majd ingyért mehetnek nézni.

 

Ha akarják.

Mert mondjuk nem tudnak bemenni sportolni a csarnokukba.

Ami beomlott.

Mert „elkészült”.

 

Az ostor-lámpák nem.

Omlottak be.

Mert azok nem tudtak beomlani.

Csak fényt nem adtak.

Eleget.

A pénzt azért megkapták érte.

A gaz brüsszelitáktól.

Aztán azt visszafizette.

Persze a magyar állam.

Kit érdekel az.

 

Legalább a gyerek nem halt meg…

  1. 07. 12. szerda

(Kép: 74nullanulla.hu)

POSTA, MAGYAR POSTA

Föladták.

Június 21-én.

Egy európai országban.

Express ajánlva, tértivevényesen.

Ma is rákeresett.

Ahogyan korábban is.

Például 23-án.

Amikor a gép jelezte: a küldemény-levél már a célországban van.

Azóta semmi hír.

A tértivevényes levélről.

Amit még mindig nem kapott meg a címzett.

Még ma sem.

12-én sem.

19 nap nem volt elég.

Hogy kivigyék, ahova kell.

 

Biztos a Soros, a Gyurcsány vagy a Jámbor András.

Tehetnek róla.

 

Ez Magyarországon, a NER országában történik napjainkban…

  1. 07. 12. szerda

KIRÓL SZÓL A HÍR?!

„Különös dolog terjed Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc kapcsolatáról” – írta meg a Blikk ma 8:05-kor és megnézték, igaz-e!

Mármint a hír.

Hogy „Andi” elköltözött a „zország gázszerelőjétől”!

Nos, mindenki nyugodjon meg: NEM!

Mármint a hír.

És persze „állítólag” nem igaz!

Mert „Andi” most csak éppen befektetett!

Ugyan most nem úgy, most nem a „zország” leggazdagabbjába.

És mert a „zország gázszerelője” ugyanolyan szerelmes ’Andi”-ba – olvasom a cikkből, aki egy másik újságra hivatkozik(?), aminek az újságírója hallotta valakitől, egy hajdani kollégától.

Ugyan azt nem tudom, hogy „Andi” ugyanúgy szerelmes-e a „zország gázszerelőjébe” (erről a cikk nem írt) vagy sem, de ettől még akár maradhatott is.

 

Nyugdíjas barátaim (és más honfitársaim is), ugye észrevettétek: ez a hír (is) rólam, rólatok, rólunk szólt!

Arról, hogy MI hogyan élünk!

Hogyan tudunk (még) élni.

A nyugdíjunkból.

Az egyre nehezebben és nehezebben mozgó, csoszogó szeretett „anyusunkkal”, „apusunkkal”.

Az unokáinkat VÁRVA, megsütve nekik a sütit, kikészítve a mesekönyvet, a miattuk vásárolt Ipadot.

Ugye rólunk, rólatok szól a cikk?

Aztán megjelenik a képernyőmön a volt miniszter, a volt barát és sakktárs Laci cikke a Népszavából a nem létező megállapodásról.

Arról, hogy a Fidesz, a ma (is) kormányzó párt – valamikor régen lehetett ez nagyon, abban az időben, amikor az ember, ha követ látott, kőembernek vélte, ha medvét látott, tajgait embernek hitte, ha hal úszott feléje, vízi embert látott benne, ha fa akadt útjába, úgy gondolta, faemberrel találkozik – amikor, még a választások előtt megegyezett a nyugdíjasokkal.

Hogy megőrzi a nyugdíjak értékét.

No nem a keresetekhez viszonyítva: hanem az inflációhoz mérve.

Az éves inflációhoz, mert nyugdíjas barátaim, ugye nemcsak december harmincegyedikén kell élnünk?

Hanem (talán) az egész évben?

A szerencsére még mindig sakkozó barátom megírta, tudod mennyinek kéne lenni a hátralévő hónapokban a nyugdíjas inflációnak, hogy elég legyen a nyugdíjemelés, amit kaptál az év elején, hogy megmaradjon a tavalyi értéke?

Öt százalék alattinak!!!

Most is húsz fölött van!

 

Viszont a „zország gázszerelője” még mindig szerelmes.

„Andi” nem költözött el.

Így könnyedén letörhető, elérhető az évvégére.

 

„Különös dolog terjed …”

  1. 07. 11. kedd

AHOGY ÉN LÁTOM…

(6.)

 

2022-ben közel hetvenezer honfitársunk

már megünnepelte 90 éves szülinapját.

Akkoriban a magyar lakosság egyötöde,

1 980 795 volt idősebb hatvanötévesnél!

Én is köztük vagyok.

Érdekel még valakit: hogyan látom, látjuk a világot?

 

„GARAI KITTIK” VAGYUNK, MIDANNYIAN…

 

„Hogy érzed magad, jól vagy, minden ok?” – indul a beszélgetés és mindig ugyanoda fut ki: örüljünk annak, ami (még) van; legyünk boldogok, ahogy tudunk; jöjjünk ki annyiból, amennyi jutott és persze a végén a konklúzió, „úgy szar az egész, ahogy van”.

Megjelent megint. A KSH havi jelentése. A folyamatokról. AZ inflációról, a GDP változatlanságáról, a magyar népesség fogyásáról (bár most mintha…, ha hinném is), a munkanélküliségi és foglalkoztatási rátáról, ja: meg az ipari termelés csökkenéséről. Nem vidám olvasmány, ha bogarásznál a számok között, depresszióssá válnál. A helyzettől. Annak kilátástalanságáról.

És akkor, ahogy babrálom a telefonomat, fölugrik a cikk: „Minden nyugdíjas erre a hírre várt: ekkora nyugdíjemelésre számíthatnak januártól”, aláírás Garai Kitti. Egy mosolygós arc tekint rám, a sikeres fiatal nő magabiztossága sugárzik arcáról, rákeresek a facén, ott van, hogy munkahelyei Nap Híre, atv.hu, ezernél is több követő. Gyerünk tovább, vajon „miket írt még a lány” – kérdem magamtól és klikkelek is: „Brutális infláció sújtja a magyarokat még mindig: ennyit drágult az életünk”; „Botrány a Ryanairnél: porig aláztak egy mozgássérült magyar utast”; „Gyászol a világ, meghalt az FC Barcelona legendája”; „Rendkívüli hírt kaptak a nyugdíjasok: hamarosan dönthet a kormány a nyugdíjkorrekcióról”; „Brutális fordulat Fekete Dávid ügyében: erről döntött a bíróság”, szóval bulvár-újságíró, csak az „olvasottság”, a „lájk” az érdekes, semmi több. Nem kell vele foglalkozni.

Aztán mégis elgondolkodom: vajon hányan olvassák, nézik „Kitti” szövegeit, híreit; ők vajon mire gondolnak közben: fölkapják a fejüket, fölszisszennek, hogy mi van itt és miért, megnyugodva olvasnak tovább??!

„… örüljünk annak, ami (még) van; legyünk boldogok, ahogy tudunk; jöjjünk ki annyiból, amennyi jutott…” – zakatolnak a fülembe az előbb hallott mondatok: hisz Kitti ebben segít, hogyan is van ez?! Talán ezt akarjuk olvasni, látni, mert ez legalább segít eltakarni a valóságot, amiben élünk? „Kitti” csak „képet, (ál)adatokat, lehetőséget”, ad, amivel eltakarhatjuk az eltakarhatatlant?! Ránk bízza a döntést: hiszünk-e neki, mert hinni akarunk?! Hát persze, hogy (inkább) hiszünk neki(k), mint az életünknek…

Hisz Kittik vagyunk mi is, mindannyian!

Mert mi (még) mindig megalkuszunk! Én, te is, a rokon is, a barát is, a tanító is, a szomszéd is, (csak ő nem, aki kitalálta, mozgatja és aztán a termést learattatja és elveszi az egészet), „mert élni kell, mert a gyerek, mert a dédi, mert a munka, mert az a kis segély, …”. Így megy ez mostanában nálunk: kerítésekkel „ölelt kis ország”-unkban…

Hajnalig nézem a koreai sorozatot, a Joghallgatókat. Nem tudom nem végig-nézni: vajon nálunk is vannak ilyen fiatalok, akik botladozva, hibázva, majd fölállva és újrakezdve küzdenek, mert hisznek egy igazságosabb, élhetőbb világban?! Lehetnek. Lehetnének. Miért nem állnak akkor ki ország-világ elé?! Azt hiszik: egyedül, csak nekik, egyénileg sikerülhet?! Legföljebb elrepülnek Koreába…

 

„Hogy érzed magad, jól vagy, minden ok?” – indult a beszélgetés, ami, mint mindig ugyanoda futott ki: örüljünk annak, ami (még) van; legyünk boldogok, ahogy tudunk; jöjjünk ki annyiból, amennyi jutott és persze a végén a konklúzió, „úgy szar az egész, ahogy van”…

„Garai Kittik” vagyunk, mindannyian…

2023. 07. 09. vasárnap

„EGY GONDOLAT BÁNT ENGEMET…”

(parlamenti tudósítás)

 

Mindig hazudik, mindig sunyi, mindig sompolyog, mint egy szőrét hullató rossz vidéki róka” – mondta tegnap a „SAS” a parlament folyosóján röhögve Hadházy Ákos kérdésére, miközben a háttérben Szijjártó és fideszes komái álldogáltak, kínlódva toporogtak.

A „SAS” kényelmetlenül röhögcsélt tovább.

Zavarban volt.

Nem tudott elbújni a nevenincs „senkijei” mögé, hát csak vigyorgott.

 

Hihi: tulajdonképpen igazat mondott.

Talán most először.

Csak „helyesen” kell értelmezni a szavait.

Már azt: kire is vonatkozott az a mondat.

Mert igaza van: tényleg van egy mindig hazudozó, mindig sunyin sompolygó és szőrét hullató hatvanpusztai róka!

Aki

  • fél egy kilencvenhároméves embertől, pedig tőle nem kapott – mint a kőbánya-tulajdonos apjától – pofont;
  • migráns-gettókkal riogat;
  • turkál a „közösben” és sajnálja tőled a gyógyszeredet is;
  • „brüsszelezik”, miközben ácsingózik a pénzükre;
  • folyamatosan keresztény Európáról hadovál, miközben nem tartja be a tízparancsolatot;
  • csak a hatalmával foglalkozik;
  • közpénzen meglátogatja a lányát Svájcban; Anikó asszonnyal Firenzét;
  • és szereti a focit.

Ő már tényleg hullatja a szőrét!

Hogy a hazudozásairól, sunyiságáról ne írjak…

Közben tapsol a 133 bátor ember.

Mert őket nem bántja egy gondolat sem…

  1. 07. 07. péntek

(Kép: Hadházy Ákos videója alapján)

KATÓ ALÁÍRTA

Kató követte elődeit.

Tudod kik voltak az elődei?

Már nem is emlékszel rájuk?

Nem csodálom.

Hát a plagizátor.

Meg a horgász.

Tőlük tanulta, hogyan kell: mindent aláírni.

Határozottan.

Lendületesen.

A „jövőbe vetett hitet” sugározva.

És persze: rezzenéstelen arccal.

Hát ő is így tett – persze ő mosolyogva, mert ez a ”cool”, a trendi mostanában.

Persze, hogy aláírta.

Ha WC papírra lett volna írva, akkor is.

Ha beteg lett volna, akkor is.

Ha kénköves ménkű csapott volna belé, akkor is.

Ha a tanárok és a diákok a fejük tetejére álltak volna, akkor is.

Ha lángban állt volna a „bűnös város”, akkor is.

Mert elé rakták.

„Megcselekedte, amit megkövetelt a haza”.

És a HAZA most Orbán Viktor.

Kató szerint.

Aki „kifejezi a nemzet egységét”.

Aki „őrködik”.

Aki „méltóságos”.

Aki – olykor-olykor – a kezét félmagasra emeli, amire a miniszterelnök úr, mintegy 45 fokos, mélynek számító, de nem túlzó meghajlással ráhajol és anélkül, hogy a szája megérintené hangtalanul rálehel.

Ez – Katónak – mindent megér!

Bármit aláír!

Még kegyelmi kérvényeket is.

Pedagógusok, tanárok, diákok és szülők?

Hogy jönnének ők ide?

Mi köze Katónak hozzájuk?

Hogy ők is magyarok, a nemzet részei?

Még kezet se tudnak rendesen csókolni vagy csókra-nyújtani!

Hát persze, hogy aláírta.

A Kató.

 

Hogyan is szólítsam?!

  1. 07. 06. csütörtök

(Kép: Népszava)

„FIGYELJ, TE FASZ,”

címmel írt néhány órával ezelőtt az egykor volt fideszes (mára nem tudom, ki, talán egy újságíró-megmondó ember) egy bejegyzést az oldalára – Juszt Lászlónak címezve.

Mert Hont szerint Juszt „lepincsizte” a Puskás Akadémiára „járó” focista gyerekeket.

Ezért – Hontnál – „te fasz” lett.

A Juszt.

 

A csetepaté előtt ugyanis Szoboszlai Dominiket leigazolta a Liverpool.

Mert Szoboszlaiban láttak, látnak „valamit”.

Hatalmas siker!

Szoboszlainak.

Aki ugyanis nem itthon tanulta a focit, mint annak idején Puskás, Bozsik a grundon.

Ez azonban nem érdekes: a siker az siker!

Igaz: nem a magyar focié.

Amire mennek a százmilliárdok: így is, úgy is.

Közben nézem az U19-es, U21-es EB meccseit.

No: nem a magyarokét.

Ők nem jutottak ki.

A „futottak még” a csoportot alkották.

Hogy is írta a Hont. „figyelsz, te fasz”?

Nem figyel.

Megsértődik.

A pincsi miatt.

Akik – szerinte – nem tehetnek róla.

Ők csak simán haszonélvezők.

Miközben megint tíz százalékos „megtakarítás” kell a költségvetésben.

No nem a fociban.

Ott minden rendben.

 

Tényleg: „mi a fasz van itt”?

  1. 07. 05. szerda

(Kép: Eurosport)