„Az osztályharc fokozódik.”
Ja, ezt nem most, hanem még akkor mondta a Gyuri, amikor az átkosban hozzászólt valamelyik pártcsoport értekezleten, amikor a téma: a pénzügyek szerepe a XX. századi Magyarországon volt. De lehet, hogy tévedek: ez a hozzászólás nem pártcsoport értekezleten történt, hanem az egyik KISZ Bizottsági ülésünkön, amikor a Pénzügyminisztérium szakmai táborának a programját állítottuk össze. És persze Gyuri volt az előadó, mert Ő volt a KISZ Bizottság szervező titkára, akinek a feladata volt a kétnapos program összeállítása. Ja, dehogyis, a szakmai titkár a Csillag Pista volt, ő állította össze a programot, benne a miniszter, Faluvégi Lajossal történő beszélgetéssel. A Pistának rengeteg jó, radikális ötlete volt, amit meg is valósítottunk, meg is valósíthattunk! Mert akkoriban szaladt a szekér: akkor már azt írhattunk, mondhattunk, amit csak akartunk! És mi persze „meg akartuk váltani a világot”!
A Matolcsy Gyuri mindig egy kicsit óvatosabban: „kerüljük a fölösleges konfliktust”!
Az Ipari főosztályon kezdett. Olyan kisfiús volt mindig, de szerénynek mégsem mondható. Az a hamiskás, inkább sunyi mosoly állandóan ott bujkált a szája szélén. Most, hogy így próbálom fölidézni a múltat, Gyuri nem is volt szerény! Inkább lekezelően nagyképű. Aki mindig mindent jobban tud! Megfellebbezhetetlenül! Persze sokat tudott, sokat is olvasott, meg sokat hozott magával. Meg jó társaságba keveredett, a mag a Pénzügykutató volt, de voltak a minisztériumból is: Lengyel, Surányi, Bokros, Draskovics, Csillag, meg hát Antal Laci, Kopátsy Sándor. Elég jó társaság volt, akiket minden érdekelt, mindenről volt véleménye.
Aztán ki közelebbről, ki távolabbról; ki az egyik oldalról, ki pedig a másikról alakította a rendszerváltást. (De ez egy másik történet, ez nem a Gyurié, ez még megírásra vár!)
Szétszóródtunk és szétváltunk. Mindenki keresett és talált magának pártot, filozófiát, eszmét és társaságot. Ki olyat, mint eddig, ki egészen mást.
Ezzel nem lett volna baj!
Csak hát a követelmények, a pártból jövő követelmények. Amit a rendszerváltás előtt úgy nem lehetett szeretni. Meg a hazugságok, a ferdítések, a válság eltitkolása, letagadása. A barátságok, ismeretségek, a kapcsolatok lenullázása, ha az érdek úgy kívánta! Mert ugye, az volt az átkosban az átkos. Mert az hülyeség volt, amit le kellett lepleznünk, meg kellett változtatnunk! Most meg, akarom mondani a rendszerváltás után már hirtelen mindez erénnyé változott. Mármint a párt iránti hűség, a párt mindenáron való kiszolgálása: akár a barátságok, kapcsolatok árán is! A hazudozás, az eltagadás, a szakmaiság semmibevétele! Minden szépen visszaszivárgott.
Gyuri az antali korszakban még puhán, de tartotta a kapcsolatokat a régi társaság egyes embereivel. Persze csak éttermek hátsó helyiségeiben, kávéházak rejtettebb zugaiban, telefonok recsegő vonalain keresztül. Amikor ellenzékbe került, akkor természetesebben; amikor a hatalomban volt, akkor lappangóan. Aztán már úgyse.
Emlékszem, amikor a Medgyessy kormány idején Draskovics Tibor volt a pénzügyminiszter, én meg az államtitkára, meghívtuk a Gyurit, mert az adórendszeren akartunk változtatni, és hát Ő volt a „zorbán” jobb vagy balkeze, legfőbb tanácsadója. Lementem fogadni a PM előtt, Ő messziről jőve, a szokásos alamuszi mosolyos álarcában gúnyosan kérdezte: „Kóka alatt milyen?”, és meg sem várva a választ berobogott a legendás I. emelet 42-be. Aztán később, már közeledve az orbáni hatalomátvételhez, Demján Sándorral tárgyaltam a kisvállalkozások lehetséges megmentésének technikájáról, és Demján mobilon hívta a Gyurit, hogy beszéljem meg vele a részleteket, mert Ő lesz a miniszter. Fölvette a telefont, mert azt hitte Demján az, de amikor Demján átadta nekem a telefont, Gyuri dadogva azt mondta, hogy éppen most tolatva parkol, mindjárt visszahív. Ez 2010-ben történt. Azóta hív. (Persze ez nem volt egyedi, mert Leányfalún is összefutottunk egy étteremben, meg nem sokkal később egy kávézóban is a Kossuth téren, és mindkétszer fejelfordítás volt a „köszönés”.)
De most közeleg a karácsony. A szeretet ünnepe. Most félre a politikával, a közélettel, a közszolgasággal.
Most „Áldott, békés karácsonyt és ádventet szeretnék kívánni mindenkinek!”
Neked is, Gyuri!

2016. 12. 13.