(A képzelet szüleménye)

A „Sas” berepült a fészkébe – szólt bele a gégemikrofonjába a TEK főhadnagya, Ilonka viheti a reggeli indító pálinkát, innentől a tiétek. Rendben, vettük – jött azonnal bentről a válasz, látjuk, Ilonka már elindult.
És ez így megy minden reggel, amikor a „Sas” megérkezik.
De ez a mai nap különösen nehéz lesz – morfondírozott magában Ilonka, miközben ellenőrizte a pálinka hőfokát, ami természetesen 17 C fok volt; kitöltötte a tulipán virágára emlékeztető, kehely alakú, alul öblös, felfelé szűkülő szájú pohárba és rátette a tálcára, azt próbálta egyenesen tartani a kezében, ma nagy értekezlettel kezdünk. Meg van hívva mindenki, aki csak számít: a fényről, meg a háttérből is; a nevesek, meg a névtelenek is. Tulajdonképpen mindenki onnantól kezdve létezik, hogy meghívottja ezeknek a szeánszoknak – gondolta tovább a dolgokat. Ezért azután, amikor híre megy, hogy megint lesz szeánsz, alig lehet bírni a telefonokkal: kik lesznek itt, hányan lesznek, mi lesz a téma, rövid lesz vagy hosszú ideig fog tartani – folytatta az elmélkedést Ilonka, és ez most, a szeánsz reggelén még elviselhetetlenebb lesz, mert jönnek majd az érdeklődő, aggódó kérdések a meghívottak titkárnőitől, hogy a „Sas” ideges-e vagy mosolygós, mire számítsanak. És olyan még nem volt, hogy valaki nem jött volna el: még ha a halálán volt, féllábbal a koporsóban, akkor is a végén megérkezett.
Mert itt dőlenek el a dolgok. Ezért itt kell lenni. Benne kell lenni. A jegyzőkönyvben. Ami persze nincs. De hivatkozni lehet rá!
Persze ez sem így van. A dolgok nem itt dőlenek el.
A dolgok már korábban, a „Sas” fejében lerendeződnek – gondolta tovább Ilonka, már ott végérvényesen a helyükre kerülnek. Az ellen meg úgysincs apelláta. Ez az esemény már csak előadás: a „Sas” újabb, nagy alakítása lesz. Amolyan jutalomjáték zajlik majd: nézők, és nem szereplők bevonásával. Mert domborítani, azt mindig szeret, azt mindig kell. Anélkül nem élet az élet; anélkül élvezet-nélküli lenne a világ. Ezért van mindig itt a házi-fotós, meg a házi-operatőr is, meg a doktor úr, a Publikum Rádióból is mindig itt van, meg nyolcan jegyzetelnek még gyorsírásban. Amit utána sor-számoznak és 30 évre titkosítanak ugyan, és elrejtik mélyen a TEK Levéltárak legmélyére: kutathatatlanul. Hír meg úgy lesz belőle, mert az lesz belőle, ahogyan azt a végén a „Sas” mondja. Ebben nem lehet hiba. Meg kép is csak tőlük, a háziaktól lehet. Vége annak a világnak, hogy karzatról „ámátőrők” lőjenek képeket. Pláne nem az ilyen szeánszokon!
De még nem kezdődött meg az előadás, most érkezett meg éppen a „Sas”, már bevittem neki a pálinkát, most egy fél órát nem zavarhatja senki, ez az Ő félórája. Se titkár, se telefon, hívhatná a Trump vagy a Putyin is, még őket se szabad bekapcsolni. Most a pálinka félórája és a beszéd színezése zajlik. Ez a „Szent félóra”!
De persze én már láttam a beszédet: nekem kellett leírnom. És a lényeg, az már nem változik, az ott van a papíron, legfeljebb poénokkal még színesedik, kiegészül. Amiken mindig olyan jót mulat a „Sas”. Meg persze utána a hallgatóság is. Naná, majd döbbenten néznek maguk elé: többet se lennének meghívva, annyi szent! Mert utána mindig rám kérdez, hogy milyen volt, meg kinek, hogy tetszett. És persze tetszett, mindig, mindenkinek tetszett! – zárja le hirtelen gondolatait Ilonka, mert nyílik az ajtó, valaki kérdi, hogy hova kell mennie.
Szóval ez most nagyot fog szólni; ez megint olyan „hónapokig csak erről lehet beszélni” kinyilatkoztatás lesz: egy újabb mérföldkő! De persze melyik beszéde nem mérföldkő, melyik nem tankönyvekbe kívánkozó megnyilatkozás?! – gondolta tovább Ilonka, mégis, ez most mindegyiken túltesz majd, meglátjátok!
Az elmúlt napok feszített tempóban zajlottak: a véglegesnek most a tizenkettedik változat bizonyult, a többit már be is zúzták, mind egy szálig; korábban volt olyan is, hogy csak a huszadik változat környékén találták el a megfelelő hangot, ami aztán már tetszett. Most már ez, a tizenkettedik is kiváltotta mindenki megelégedését. Persze a „Sas” véleménye volt a döntő, de azért mindenkinek volt valami kis hozzátenni valója a beszédhez. Aztán letisztázta, tizennégyes betűmérettel, kettes sortávval, két példányban kinyomtatta és a „sasszigtitkbesz2017”, jelszóval védett mappába „krónika1” néven elmentette. Attól kezdve a mappát is csak engedéllyel nyithatta (volna) meg, minden megnyitást az infósok észlelnek és ellenőrzik! De ki is merne ide betörni?!
Persze minden szó itt van a fejemben; minden szófordulatot tudok, még a változatok fejlődése is rögzült az agyamban – gondolta Ilonka, de ezt a világ minden kincséért se árulta volna el senkinek. Még csak az hiányzik, hogy ez kitudódjon. Még szerencse, hogy egyedül él, férje már régen elhagyta, mert nem bírta az állandó késő estig tartó várakozást, a főtt kaja nélküli életet, meg a hétvégéken is az egyedüllétet, mert Ilonkának akkor is be kellett mennie, tartani a frontot. Gyerekük se lett persze, még csak az hiányzott volna!
Azért most izgul egy kicsit. Mert ez a beszéd mégiscsak más, ez már tényleg egy határ átlépése lesz, ez után már a „Sas” tényleg bekerül a legnagyobbak, a „Halhatlanok” közé; biztosan könyv is lesz majd, ami megénekeli a történetet, és ennek ő is, egyszerű halandóként a részese lehet.
És már morogja is magában a beszédet: „Most, hogy már biztosan áll a lábain a lányom; a vejemnek is sikerült fölvirágoztatnia az offshore cégeinek a hálózatát; Lőrinc is élvezi már a vágóhidja eredményeit; a legendás középhátvédet is megnyertük edzőnek néhány millióért a följutás eléréséhez; a Vizes VB csodálatos helyszíne is épülőben van; és a Stefka Pista is „… talált egy 56-os szemtanút, aki nem látott semmit …”, el kell kezdnünk végre komolyabb dolgokkal is foglalkozni: méghozzá a JÖVŐ-vel! Mert ez a MI jelenünk egyszer Múlt lesz, és azt akarom, hogy a JÖVŐ úgy tekintse ezt a jelent, ami akkorra múlt lesz, ahogyan ÉN akarom! Márpedig ÉN azt akarom, hogy LEGENDA, örök időkre szóló tanúság, egy legújabb kori CSODASZARVAS-t űző, új HAZÁT lelő és megteremtő legyek!” Most is beleremegek, ahogyan duruzsolom magamban – gondolja Ilonka, milyen csodálatos, nemhiába, a „Sas” minden szava, hangja csodálatos zene mindenkinek. „Most ezért bejelentem és elindítom az Egy Legendát Megteremtő, Új Igazságot Meghirdető, Mindennemű Vitát és Ellen-mondást Megszüntető, a Hitetlenséget és a Piszít Megsemmisítő Mozgalmat!”
Hú, ez aztán robbanni fog, ez aztán mindent elsöprő hír lesz – gondolta Ilonka, miközben íróasztala mögött ülve kavargatta kávéját és nézte a Duna partján magányosan üldögélő költő ködbe-burkolódzó szobrát…

2017. 01. 09.